Sorry

Hali embik!!:)
Sajnálom, hogy már ilyen régóta nem hoztam részt!
Most jönnek a kifogások: 1. Nem volt ötletem, vagy is az volt, csak nem tudtam, hogy írham le.
2. Mire neki kezdtem volna, elment otthon a net.-.- Most is egy kávézóból pötyögöm be ezt a pár sort.
Nagyon sajnálom és röstellem magam, tényleg!
Hamarosan, ha minden jól megy megoldható lesz a blogolás. Amint tudok egyből bombázlak titeket az új részekkel! Ígérem!:)
Csak ennyit szerettem volna mondani.
Kellemes hétvégét! :)
Love&Hug xx

17. Fejezet

Megdermedve álltam a sötétben, az ajtóm előtt. Az ismeretlen személy, akit az előbb padlóra küldtem, még mindig mögöttem fekszik és nyöszörög fájdalmában. Ez az Sophi, egy ütéssel padlóra küldted! Pacsiii...Gondolkoztam magamban. Mivel kétlem, hogy még mostanában felkelne, egy könnyed mozdulattal átléptem és a villanykapcsolóhoz siettem, hogy végre lássak is valamit. S lőn világossáááág! Mikor megláttam a földön összegörnyedő srácot, nem tudtam mit csináljak. Segítsek neki, vagy röhögjem ki és lazán sétáljak be a szobámba és feküdjek le?! Hmmm...Jó kérdés! Amíg ő nyöszörgött tovább, elhatároztam, hogy nem leszek ilyen szívtelen és segítek szegény párán. Oda mentem, majd leguggoltam mellé. Kezem a hátára raktam és simogatni kezdtem.
-Ohh...Ja, hogy te tudsz ilyen gyengéd is lenni? -kérdezte össze szorított szemekkel.
-Tudod, ha nem lennél ilyen puhány, nem fájt volna annyira! Még nem is teljes erőmből ütöttem...-vágtam vissza.- Na, de itt szeretnéd eltölteni az éjszakát a padlón, vagy bejössz a szobámba? -kérdeztem tőle kedvesen. Most már épp eleget szenvedett, nem kell még neki a viselkedésem is elviselni.
-Ha lehet, a második...-válaszolta fájdalmasan. Segítettem neki felkelni, majd besegítettem a szobámba. Ledőlt az ágyra, én meg lementem a konyhába egy kis jégért. A hideg kockákkal a kezemben tértem vissza.
-Na, Tommo! Fel a pólót! -szóltam rá. Ő szó nélkül teljesítette.
-Uhhg...Bocsi! -haraptam be alsó ajkam, mikor megláttam a hasán éktelenkedő óriási piros foltot, ami kezdett átmenni lilába. Nem csodálom, hogy ennyire fáj neki! Szegénykém...Ráraktam a jéggel teli zacskót, mire kicsit felszisszent a hidegtől.
-Nem gond! Nekem kellett volna előtte szólnom. El felejtettem, hogy milyen reflexeid vannak...-mosolygott rám.
-Jah...Elfelejtetted...-motyogtam az orrom alatt és hátat fordítottam neki, majd besétáltam a gardróbba. Előkaptam a pizsamám és célba vettem a fürdőt. Mielőtt kiléphettem volna a szobából, Tommo utánam szólt.
-Még mindig nincs tv a szobádban? -érdeklődött.
-Mint látod nincs. -adtam a tömör választ, majd vissza fordultam az ajtóból és az asztalomhoz sétáltam. Felkaptam a laptoppom és oda dobtam az ágyra a sérült srác mellé.- A jelszó csokismuffin! -szóltam vissza még mielőtt elhagytam volna a szobát. Még hallottam ahogy halkan felnevet és becsuktam a fürdő ajtaját. Levetkőztem és beálltam a zuhanykabinba. Magamra engedtem egy kis meleg vizet, és élveztem ahogy végig folyik hátamon. Mikor végeztem, magam köré csavartam a törölközőm, és fogat mostam. Átöltöztem a pizsimbe, majd elhagytam a fürdőt. Lecsoszogtam a konyhába, kivettem magamnak egy üveg vizet és vissza mentem az emeletre. Elmentem Zoe szobája előtt, aminek az ajtaja nyitva volt. Megálltam és benéztem. Édesen szétterülve aludt az ágyon. Besétáltam majd adtam a homlokára egy puszit, mire mocorogni kezdett. Kislisszoltam a szobából, még mielőtt felkelne. Tommo még mindig az ágyamon tehénkedett és bújta laptoppom. Megálltam mellette és lenéztem rá, de mint ha itt se lennék. Fel se nézett.
-Ugye nem gondoltad komolyan, hogy az ágynak ezen a felén fogsz aludni? -kérdeztem felvont szemöldökkel. Felkapta a fejét és kérdőn nézett rám.
-De. Miután így elbántál velem, ez megjár! -vigyorgott rám szemtelenül. Ohh....Az a kis....
-Megjár?! Egy kiadós verés...Na az járna meg neked! -néztem rá komolyan.- Most pedig szépen vergődj át, oda! -mutattam az ágy másik oldalára. Szépen lassan kivette az öléből a gépet, és az ágy azon oldalára rakta, ahova épp menni készül. Türelmesen vártam, hogy végre elhúzzon, és már másztam is be arra a kis helyre, ami felszabadult. Louis megragadta a karom, és a hátamra rántott. Szétterültem az ágyon, ő pedig fölém tornyosult és gonosz vigyor terült szét a fején.
-Lám-lám...Már azt hisszük, hogy a nagyobbaknak is parancsolhatunk?! -kérdezte, az általa gonosznak vélt hangján. Pókerarccal néztem fel rá, elég nehéz volt, mert olyan hülye fejeket tud vágni ilyenkor, hogy az hihetetlen.
-Ha értelmiségi szintről van szó, szerintem te inkább kussban állj a sarokba! -kacsintottam rá és próbáltam felülni. Ez a majom mellettem, viszont nem hagyta. Vissza nyomott az ágyra, és ráült a lábszáraimra.- Tomlinson! Meg ne próbáld! -néztem vészjóslóan a szemébe, de nem hatotta meg. Ugyan úgy vigyorgott.- Hallod?! Halál fia vagy, ha megmered csinálni! -kiabáltam rá, mikor kezei közeledni kezdtek az oldalamhoz. Egyre kétségbe esettebben próbáltam lerúgni magamról, sikertelenül.- Még is hány kiló vagy te?! -kérdeztem, mire egy pillanatra megállt.
-Ezt most vegyem sértésnek?! -kérdezte, női hangot imitálva és eltátotta a száját.
-Jah, valahogy úgy....-röhögtem képen.
-Na, most már esélyed sincs a kegyelemre! -kiáltott fel, és nekem esett. Tudni kell rólam, hogy nagyon, de NAGYON csikis vagyok! Tommo tényleg nem kímélt, össze vissza csikizett. Vergődtem kezei alatt, közben sikítoztam és fuldokoltam a nevetéstől.
-Lo-Louis....Ké-k-kérlek....NEEEEEEEEEE....-sikítottam fel, mikor könyörtelenül neki esett a gyenge pontomnak, az oldalamon. Rugdalóztam, kapálóztam, de sehogy nem sikerült leállítanom.- Kér-kérlek! Hagyd a-abba! -kértem sírva.- Es-eskü-küszöm, csinálok neked ré-répás melegszen-szendvicset! -makogtam el neki, mire hirtelen abba hagyta. Ezzel bármikor meglehet vesztegetni.- Végre....-röhögtem tovább, mikor lemászott rólam.
-De most kérem! -szólt rám, közben vissza ült a laptopp elé. Oldalra fordítottam a fejem és csak bámultam, próbáltam megnyugodni, hogy megtudjak szólalni.
-Oké....Csak egy kicsit lenyugszom. -válaszoltam fél perc után. Egy bólintással letudta. Még feküdtem egy pár percet, majd erőt vettem magamon és elindultam kifele. Ahogy mentem le a lépcsőn, hangok ütötték meg a fülem a konyhából. Lassítottam lépteimen, és óvatosan lépkedtem be az ajtóba. Egy villany se volt felkapcsolva bent, csak a nyitott hűtő világította be az egészet. Egy pici alak állt előtte. Minden bizonnyal Zoe.
-Hát te? Nem aludnod kéne? -kérdeztem döbbenten, miután felkapcsoltam a villanyt. Felém fordult és boci szemekkel nézett rám. Értetlen fejjel mentem oda hozzá.- Mi a baj? -guggoltam le elé.
-Éhes vagyok. -adta az egyszerű választ. Végül is logikus, ha már a konyhában a hűtő előtt áll...
-Na, akkor neked is csinálok valami ehetőt. -mondtam, közben felültettem a pultra. Előszedtem a répás melegszendvicshez valókat, és rábíztam Zoera, hogy kenje meg a kenyereket. Én elkezdtem lereszelni a répát, meg a sajtot. Hogy a manóba képes megenni? Fúúúj...Egyszer kóstoltam meg, de majdnem elhánytam magam! Mondjuk lehet, hogy nem pont azt kellett volna megkóstolnom amit Tommo csinált. Megenni megtudja, de elkészíteni azt már nem! Megcsináltuk a szendvicseket, persze közben Zoe nem bírta ki és megette az egyik vajas kenyeret. Az elkészült kaját, egy tálcára tettük, elindultunk fel a szobámba. Zo előre rohant, gondolom meglepi Louist. Mikor beértem a szobába, hugom Tommo mellett találtam az ágyon és együtt beszéltek a gépemhez. Vágtam egy érdekes arcot, majd mit sem törődve a két jómadárral, levágódtam a babzsákfotelembe a sarokba. Megkerestem azt a szendvicset amit magamnak csináltam, -persze sonkás sajtos, meg nem enném ezt a valamit- és nyugodtan neki álltam elfogyasztani. Egy ismerős nevetés szólt ki a laptoppból. Felkaptam a fejem és a tálcával együtt felültem az ágyra melléjük.
-Hali csajszi! -köszöntem a képernyőn virító Allynak két falat között.
-Juuuuuuuuj! Sziaaaaaa! -sikított fel.- Annyira hiányzol! -biggyesztette le ajkait.
-Te is nekem! De mesélj! Milyen Spanyol ország? -kérdeztem mosolyogva. A többiek közben elkapkodtak pár melegszendvicset és ők is kajálni kezdtek.
-Eszméletlen jó! Gyönyörű! Csak annyit tudok mondani, hogy JUUUUUUUUUUUUUUUUJ!! -sikította a tőle már jól megszokott módon. Mosolyogva figyeltem barátnőm.
-Ennek igazán örülök. És...-nem tudtam feltenni a kérdésem, ugyan is közbe vágott.
-De szerintem most nem nekem kéne mesélnem! -bámult rám felvont szemöldökkel.
-Hmm?
-Nem az én ágyamban fekszik Louis Tomlinson! Este fél 11kor! -kiabált rám. Tommo mellettem felröhögött, ezzel sikeresen képen talált a szájából kirepülő kaja maradvány.
-Köszi....Igazán köszönöm! -töröltem le fintorogva. Tovább nevetett, de azért vigasztalásképp átvetette a karját vállamon és magához szorított.- Ja, és ha ezt elmesélem, behalsz! -vigyorogtam barátnőmre, aki nagyra nyílt szemekkel bámult a kamerába. Szépen elmeséltem neki is amit ma a fiúknak, plusz még hozzá tettem azt a délutánt, mikor Zoe elveszett a tömegben és Louisnál találtam meg. Csillogó szemekkel figyelte minden egyes mondatom. Persze Tommo is elmesélte a saját szemszögét és megint veszekedtünk egy sort a bugyijáról. Most kicsit tovább tartott mint délután, mivel Liam most nem lépett közbe. A két csaj meg nem bírt megszólalni annyira nevetett a kis előadásunkon. Végül annyiban maradtunk, hogy Louis sértődötten össze fonta a karjait maga előtt és kivonult a szobából. Utána bámultam, vártam, hogy nevetve vissza jön, de nem tette. Ebből az állapotból Ally hangja rántott ki.
-Ezt nem hiszem el! Te, még is, hogy a f*szomba lehetsz ennyire hülye?! -vont kérdőre.
-De, hát én csak vicceltem! Ezt ő is tudja! Nem akartam megbántani! -védtem magam. És igazat is mondtam, hisz tényleg nem állt szándékomban megsérteni! Szomorúan figyeltem barátnőm, aki fájdalmasan temette arcát a kezébe.
-Istenem! Hogy lehetsz ilyen sík? Én most nem erről beszéltem. -beszélt kezei közül. -Arról beszélek, hogy már majdnem fél éve nézel farkas szemet a szobámban lógó poszterekkel és még fel se tűnt, hogy az egykori legjobb barátod röhög veled szembe?! -nézett rám. Öhhhm...Most, hogy így mondja, megértem, hogy miért néz hülyének.
-Soha nem figyeltem meg azokat a képeket a faladon! Nem izgatott különösebben, hogy hogy néznek ki....-válaszoltam.- És nem egykori! Még mindig az! Legalább is remélem....-tettem még hozzá. De ezt már inkább magamnak. Ally csak egy megértő pillantással ajándékozott meg.
-Örökre az leszek Pukkancs! -hallottam meg Louis hangját az ajtóból.- Persze, ha megbocsátasz azért amit tettem....-nézett rám. Szemeiben szomorúság és megbánás tükröződött. Ally felnevetett.
-Mit törtél össze? -kérdezte, közben egyre jobban nevetett. Hát, azt a részt kihagytuk a sztoriból, hogy hogy is szakadt meg a kapcsolat. Ally még mindig nevetett, én meg csak bámultam Tommo könnytől csillogó kék szemeibe. Nem mondtunk semmit, csak Zoe csámcsogása és Allytól származó kisebb vita törte meg a csendet körülöttünk.
-Na jó, srácok. Nekem most mennem kell, mert anya nyaggat. Majd még beszélünk! Örülök, hogy megismertelek Louiiii! -vigyorgott a kamerába. Én letudtam egy "Jóét!" kinyögésével, mivel mást most nem tudnék mondani. Pörög az agyam, hogy most mit is kéne mondanom Louisnak. Hisz most kért bocsánatot, és már értem is, hogy miért hanyagolt akkoriban. De még is nagyon fáj az, hogy nem volt képes elmondani. Tommo is elköszönt, meg Zo is.
-Sajnálom....-ült le elém és nézett mélyen a szemembe. Könny gyűlt az én szemembe is, nem bírtam tovább, a fiúhoz bújtam és szorosan öleltem. Ő is így tett.
-Nincs semmi baj Loui...Megbocsátok! -motyogtam mellkasába, sírva. Istenem, mostanában már undorítóan sokat sírok! Erről mihamarabb le kell szoknom!
-Köszönöm! -puszilta meg a fejem búbját.- Ja, és finom volt a répás szendvics! -felnevettem és elengedtem.
-Még jó! Ha én csináltam rossz nem lehet...-arcoskodtam. Tommo röhögve össze borzolta a hajam, majd Zoera nézett, aki össze kucorodva aludt a párnámon. Felkapta, és kivitte a szobából. Gondolom a sajátjába.
Reggel arra keltem, hogy csörög egy telefon, ami nem az enyém. Majd azt éreztem, hogy valaki átvetődik rajtam és rajtam tehénkedve ficánkol. A hirtelen plusz súly kiszorította belőlem az összes levegőt.
-Szállj le rólam Tomlinson! -nyögtem fel. Mikor kinyitottam a szemem, egyből Louist láttam ahogy keresztben fekszik rajtam és kapálózik, hogy elérje a gatyájában hagyott telefonját. Nagy nehezen megszerezte és vissza mászott a saját térfelére.- Végre....-sóhajtottam fel, mikor sikerült levegőhöz jutnom.
-Jó reggelt, Pukkancs! És bocsi! -mosolygott rám és egy puszit nyomott a homlokomra, mint kicsi koromban mikor ő keltett. Elmosolyodtam és figyeltem ahogy a kómás Tommo, tarkóját vakargatva kivonul a telefonját a füléhez szorítva. Amiből valaki elég hangosan ordítozik szegénnyel...Elő kotorásztam a párnám alól a telóm és megnéztem mennyi az idő.
-Háromnegyed 10. Reggelizni kéne...-motyogtam magamban. Kimásztam az ágyból és én is elhagytam a szobát. Benéztem Zoehoz, aki még mindig békésen aludt. Bementem a fürdőbe és össze fogtam a hajam egy laza lófarokba, majd hideg vízzel megmostam az arcom. A konyha felé vettem az irányt és lekocogtam a lépcsőn.
-Hmm....Egész friss vagyok. -jegyeztem meg, miközben kivettem egy tányért a szekrényből és öntöttem bele gabona pelyhet, amit egy kis tejjel felöntöttem. Bekapcsoltam a rádiót és felültem a pultra, lábam közé helyezve a tányért és falatozni kezdtem. Énekelve fogyasztottam a reggelim, mikor Tommo berobogott a terasz ajtón. Elég feldúltnak tűnik...
-Valami baj van? -kérdeztem félénken. Felém kapta a fejét, de látszott, hogy nem itt jár. Agyban valahol teljesen máshol van.
-Öhmm...Aham, ja! -válaszolt. Elkezdett a hűtőben kotorászni.- Csak elfelejtettem, hogy ma is találkánk van a nagykutyákkal 9kor....
-Ja, értem. -ezzel folytattam a reggelim.- Tommo még is mi a f*szt keresel még itt?! -kiáltottam fel teli szájjal, mikor leesett, hogy lassan már 10 óra. Röhögve csukta be a hűtő ajtaját.
-Gyors a felfogásod! -megállt előttem és kivette a lábam között elhelyezett tányért és a kanalat kivéve kezemből, be fejezte reggelim helyettem.
-Kösz b*meg! -nevettem fel, mikor vissza rakta a tányért. Megtörölte a száját, mivel kiitta a tejet ami még megmaradt. Egy cseppet sem változott ez alatt a két év alatt...
-Nagyon szívesen! -mosolygott rám ártatlanul.- Na de én már itt sem vagyok! SuperLouis távozik! -és azzal a superman pózzal "kirepült" a konyhából.- Ohh...Jó reggelt Olivia! -köszönt anyának is, aki pont ekkor csoszogott be kócos fejjel.
-Szervusz Louis...-sétált el a fiú mellett, aki az előszobában húzta a cipőjét.- Louis?! -kapta vissza fejét és megdöbbenve meredt rá.- Louis! -kiáltott fel boldogan, majd a fiúhoz rohant és szorosan megölelte. Hát igen, anyu is nagyon imádta ezt a hülyét.- Jaj, de örülök, hogy újra látlak! Hiányoztál! -hallottam, hogy mosolyog. Chhh...Jobban örül Tommonak, mint nekem szokott. Pedig szinte ugyan annyit lát engem, mint őt....
-Én is nagyon örülök Oliv, de most rohannom kell!
-De ígérd meg, hogy még látlak! -viccelődve fenyegette mutató ujjával.
-Pfff....Ha még egyszer találkoztok, ott tartunk, hogy többet látod mint engem és Zoet egy hónap alatt...-beszéltem halkan, de ahhoz elég hangosan, hogy meghallják. Louis csak egy értetlen pillantással ajándékozott meg, anya meg lehajtott fejjel motyogott valamit, amit nem értettem.
-Ígérem! De most megyek! Szia Oliv. Puszi Pukkancs! Délután hívlak! -kiabált vissza az ajtóból. Utána intettem, majd lepattantam a pultról és felfelé vettem az irányt. Ami nem jött össze, ugyan is anya a lépcső előtt elkapta a karom és vissza húzott. Tudja, hogy máskülönben nem álltam volna meg.
-Beszéltem tegnap James bácsikáddal. -mosolygott rám. Felcsillantak szemeim. Ha anyát hívja és nem engem, akkor ez csak egyet jelenthet!- Azt mondta, hogy örülnének, ha elmennétek egy hétre hozzájuk.
-YEAAAAAH! -bokszoltam a levegőbe. Imádok James bácsiéknál lenni! Imádom a két hülye unoka tesóm!- Juuuuuuj! Mikor megyünk? -hirtelen olyan izgatott lettem, mint egy 4 éves.
-Hát mivel tudta, hogy egyből bele egyezel, a legközelebbi gépet választotta, amihez még időtök is lesz össze pakolni. Az az, holnap 1kor indul a gép! -adta tudtomra.
-Jupiiiiiiiiii! -anya mosolyogva figyelte, ahogy örömtáncot leejtek az előszobában.- Akkor én most rohanok és össze pakolok! -ezzel fel is rohantam a lépcsőn.
-Rendben, de Zoenak is segíts! -hallottam ahogy még utánam kiált. Hát persze, ő nem tud neki....Chö...Mindegy.
A délelőttöm pakolással telt. Nem tartott volna ennyi ideig, ha Zoe képes lett volna eldönteni, hogy mit akar vinni...A végére már annyira felidegesített, hogy nyolcszor -igen, nyolcszor, nem túlzok!- kellett újra pakolnom a bőröndjét, hogy fogtam és beleszórtam mindent amit a szekrényében találtam. Erre bevágta a durcit és kivonult a szobából. Hát, most pont leszarom! Ne szívasson...Itt fekszek az ágyban és bámulom a plafont. Szét unom az agyam!
-Aaaahj...Kéne csinálni valamit. -motyogom hangosan.- Megvaaan! -kiáltok fel, mikor eszembe jut, hogy mit csinálok ma. Elveszem a telefonom az éjjeli szekrényemről és már tárcsázom is a számot.
-Lolaaaaaaa...-sikítottam a telefonba, miután felvette.
-Hello! -nevetett bele.
-Mond, hogy már itthon vagy?! -tudom, hogy nem látja, de azért kiskutya szemeket meresztettem a fehér plafonra.
-Oke, mondom. Itthon vagyok.
-De most szívatsz, vagy tényleg? -kérdeztem elhúzott szájjal.
-Tényleg. -hallottam, hogy mosolyog.
-Ezaaaaaz! -kiáltottam fel. Megbeszéltük, hogy egy óra múlva találkozunk a park előtt és elmegyünk körbenézni a városban. Felkaptam egy fehér laza fölsőt, ami fekete mintával van ellátva és egy farmer sortot. Farzsebembe mélyesztettem a telefonom és a pénztárcám, fülhallgatóm pedig az első zsebembe és már robogtam is le a lépcsőn.
-Anyaaaa...-kiabáltam az előszobában, miközben a fekete dorkóm szenvedtem fel a lábamra.
-Nappali! -kiabált vissza. Miután sikerült felvennem a lábbeliket, bementem és megálltam a kanapé mellett, amin kényelmesen elterülve nézett valami hülye sorozatot.- Hova? -kérdezte, miután végig mért.
-Találkozok Lolával. Annyit akartam kérdezni, hogy itthon maradsz délután, vagy időben érjek haza, hogy Zoe ne maradjon egyedül?
-Menj csak, ma nincs bent semmi dolgom. -adta a rövid választ, majd figyelme újra a Tv-re irányult. Az ajtóból még vissza szóltam, hogy leléptem és majd jövök. Semmi reakciót nem kaptam.Egy órája sétálgatunk a belvárosban, közben jól elszórakozunk. Elmeséltem barátnőmnek az elmúlt napokban történteket, mindent! Neki elmerem mondani nyílt, emberekkel tele zsúfolt helyen is, mert tudom, hogy nem rendezne jelenetet. Ő inkább az a csendben őrjöngő típus. Most épp egy bevásárló központban kóválygunk, hogy valami ajándékot találjunk a két csajszinak, akiket boldogítani fogok egy hétig. Egy órája járjuk az üzleteket, de még mindig nem találtuk meg azt, ami tökéletes lenne. Elsétáltunk egy kirakat előtt, amiben megakadt a szemem egy pólón.
-Heuréka! - kiáltottam fel. Megragadtam Lola kezét, aki azt se tudta, hogy mi van és magam után húztam az üzletbe. Mászkáltam a sorok között, hogy megtaláljam a tökéletes felsőket. Mögöttem barátnőm csak kérdezgette, hogy mit keresek.

-Sikeeeer! -szóltam fel ismét, mikor leakasztottam két ugyan olyan felsőt. Az eladók szúrós pillantásokkal díjazták kirohanásom. Egy ártatlan mosolyt varázsoltam magamra és integettem. Szem forgatva elfordultak és csinálták tovább a dolguk.- Ezt most próbáld fel! -nyomtam a röhögő barátnőm kezébe a két ruha darabot.
-Minek? -kérdezte felhúzott szemöldökkel. Nem válaszoltam, csak megfordítottam és a fülkék felé toltam.
-Mert, te kb akkora vagy mint a két lökött, akiknek veszem! -adtam tudtára, miközben berántottam előtte a függönyt.Mikor kijött, megörültem a fejemnek, mert a póló tökéletes volt! Vissza öltözött és már mentünk is a kassza felé.
-Köszi, hogy segítettél. Meghálálom! -mosolyogtam rá.- Irány a Starbucks!!! -ordítoztam, miközben elhagytuk a bevásárló központot. Baromkodva tettük meg azt a negyed órás utat, ami a Starbucksig tartott. Bementünk, és rendeltünk magunknak egy egy hideg juicest. Kerestünk magunk szabad helyet, ami pont a nyitott terasz ajtóban volt.
-Sophia! -hallottam nevemet. Felpattantam és elvettem a kért italokat a pultostól, majd azokkal a kezemben tértem vissza barátnőmhöz.
-Köszönöm! -mosolyogva fogadta el a felé nyújtott műanyag poharat.- Uhhh, képzeld! -kezdett bele lelkesen, de abba is hagyta, mert telefonja hangosan jelezte, hogy üzenete érkezett. Mutató ujját feltartva jelezte, hogy várjak kicsit, közben táskájában kotorászott a mobilja után. Elolvasta az sms-t majd elhúzta a száját.- Sajnálom! De mennem kell, valami családi kupak tanácsot rendeltek össze, és ott kell lennem...-magyarázkodott, közben szedelőzködött össze.
-Semmi gond! -mosolyogtam rá.- Majd mesélj, hogy mi volt ilyen fontos!
-Persze, persze! De most rohanok...-motyogta. Áthajolt a kis asztal felett és megölelt, viszonoztam gesztusát.- Hali. -mondtuk egyszerre. Mindketten felnevettünk, majd távozott. Itt maradtam egyedül. Vissza ültem a kényelmes fonott fotelbe és csak bámultam az utcán járkáló embereket. Bele ittam hideg italomba, amely jól eső hűvösséggel árasztotta el testem. Elő halásztam a headsetem és össze dugtam a telefonommal. Bekapcsoltam a zene lejátszóm, és a fülembe dugtam a kis hangszórókat. Tipikus zene be, világ ki érzésem volt. Hátradőltem, becsuktam szemeim és élveztem, ahogy a nap lágyan simogatja bőröm. Már jó pár számot végig hallgattam, közben az italom is elszürcsölgettem. Még mindig csukott szemmel élvezem a napot, és a fülemben üvöltő zenét, mikor valaki megérinti a vállam. Ijedten kapom hátra a fejem, és pillantok fel a mögöttem álló magas bongyorkára. Amint felismerem, nekem is mosoly kúszik arcomra, pont mint neki.
-Hali! -köszöntem vidáman, miközben kihúztam fülemből a headsetet.- Hát te?
-Helo! Jöttem egy kis frissítőért, mert a srácok már nem bírják sokáig. -adta a választ.- Egyedül? -kérdezett vissza, mikor átnézett a velem szemben lévő üres fotelre. Bólintottam egyet.- Ez esetben, nem jössz velem? -kérdezte egy féloldalas mosolyt varázsolva arcára. Majdnem kicsúszott a számon, hogy ha továbbra is ilyen mosoly ül a képén, képtelen leszek bárhová is vele menni, mert itt helyben halok meg.

-De, persze...-sikerült kinyögnöm. Felsegített és együtt közelítettük meg a pultot.
-Szervusztok! Mit adhatok? -kérdezte egy srác, közben elég észrevehetően végigmért. Harryvel lehet egy idős. Barna haja előle felzselézve, mogyoróbarna szemei szinte égették a bőröm.
-Három frappuccino, kettő jeges caramel macchiato, és egy...Málnás juice. -tette hozzá ellenszenves hangon és mereven nézett az előttünk álló srác szemébe, miután megragadta a karom és felemelte maga elé, hogy megnézze a kezemben tartott pohár tartalmát. Közben átkarol és magához húzott. Csöndben figyeltem a jelenetet...Ez meg mi volt?! Scott -legalább is a névtáblája szerint- még pár másodpercig tartotta a szemkontaktust Harryvel, majd elindult kihozni a rendelést. Kicsit arrébb álltunk, hogy ne tartsuk fel a mögöttünk gyülemlő sort. Csöndben vártuk, hogy megkapjuk az italokat. Harry még mindig az oldalamon pihentette nagy kezét, közben a pult mögött munkálkodó magas srácot fixírozta zöld szemeivel. Megkaptuk az italokat és kifelé vettük az irányt. Én még vissza fordulva elmotyogtam egy halvány "Viszlát!"-ot, amit Scott egy újabb stíröléssel jutalmazott. Harry szorosabban húzott magához és vezetett ki a kávézóból.
-Köszönöm...-motyogtam halkan, mikor odaadta a málnás finomságom. Felmosolyogtam rá és csak néztem arcát, amin ott bujkált a mosoly. Nem nézett rám, de egy idő után hagyta, hogy a kemény arckifejezését, felváltsa egy óriási mosoly.- Így már jobb. -kuncogtam, majd bekaptam a szívószálam és szürcsölni kezdtem az italom. Kellemesen elbeszélgettünk, volt amikor csak csendben sétáltunk és csak élveztük a nap melegét. Amióta kiléptünk a Starbucksból, nem vette el a kezét, de nem is zavart különösebben. Jól esett az ölelése. Az egyik utcába bekanyarodva, egy kisebb tömeget pillantottam meg egy egyszintes épület előtt, tőlünk pár méterre. 
-Öhhm...Ugye nem fognak bántani? -kérdeztem félénken, mikor egyre közelebb értünk hozzájuk és leesett, hogy ők a fiúk rajongói. Néhányan elég érdekesen néztek rám, úgyhogy jogos volt a kérdés. Harry csak halkan felnevetett, és elengedett. De csak annyi időre, hogy megfogja a kezem és maga után húzzon a tömegben egy nagy kapu felé. Mindenki sikítozott, lökdösődött, pont mint amikor Zoe elveszett...Erősebben szorítottam az előttem utat törő srác kezét, mert kezdtem megijedni a sok lánytól, akik gyilkos pillantásokat mértek végig. Nagy nehezen eljutottunk a zöld kapuig, aminek a másik oldalán egy elég termetes pasi állt. Mikor meglátta Harryt, egyből kinyitotta előtte a kapu ajtaját és kérdőn tekintettel figyelt.
-Velem van! -mondta Harry határozottan. A hapsi egyből váltott, és mosolyogva húzott beljebb, hogy becsukhassa mögöttem a kaput. Haladtunk az épület bejárata felé, közben még párszor hátra pillantottam és néztem a nagy tömeget, ami az elébb majdnem elnyelt.
-Ki volt ez a kettős szekrény méretű gorilla? -kérdeztem halkan, mikor beléptünk az épületbe. 
-Az egyik testőrünk. Azért van kint, hogy meg akadályozza az idegenek bejutását. -kuncogott. Oda köszönt a portásnak, vagy én nem tudom kinek, aki az ajtó melletti kis pult mögött ült.
-Szió Hazzi! -a húszas éveiben járó lány, nyávogó hangon, lelkesen köszönt vissza, de mikor én is elmotyogtam egy "Hali!"-t egyből lefagyott a mosoly az arcáról és össze húzott szemekkel figyelt. Ma mindenki az ellenségének tekint?! Még hányan fognak így végig mérni? Harry kezemnél fogva húzott maga után a folyosón, majd befordultunk balra, elhaladtunk jó pár ajtó mellett, majd a folyosó végén lévő ajtón Harry benyitott és előre engedett engem. Félénken besétáltam és körbe néztem. Egy hatalmas próba teremben találtam magam, tele hangfalakkal, erősítőkkel és különféle hangszerekkel. A jobb oldalt lévő falat végig tükör borította, bal oldalt kanapék és fotelek voltak, amiken hanyagul oda vetett táskák, különféle ruha darabok és mikrofonok voltak. 
-Megjöttüüüüünk!! -ordította el magát Harry, közben becsukta mögöttünk az ajtót. A srácok a tükör előtt bohóckodtak, de a mély hangra felkapták a fejüket. 
-Jöttünk? -kérdezett vissza Liam, közben felénk fordult. A többi srác is felénk fordult.
-Pukkaaaaaancs! -kiáltott fel Tommo és elkezdett felém rohanni. Szorosan magához ölelt és megpörögtünk párat, közben sikítva nevettem. 
-Köszi Tommo, én is örülök, hogy látlak! De most már tegyél le! Vissza jön a málnás juiceom! -kértem még mindig nevetve. Egyből elengedett. Adtam egy cuppanós puszit az arcára, amit ő is megtett csak épp a fejem búbjára. 
-Hali! -köszöntem a többieknek is mosolyogva, miután Louis elállt előlem.