8. Fejezet

Két hét telt el, a Tayleres ügy óta. Suliban, amikor csak tudom kerülöm, ami valljuk be, hogy elég nehéz úgy, hogy osztálytársak vagyunk. Lola és Jules folyamatosan velem vannak, de még így is sikerül megtalálnia. Ez az utolsó tanítási nap, holnap évzáró és hivatalosan is elkezdődik a nyári szünet! Juppíííí!! Most épp  történelem órán ülünk, ahol mindenről, csak nem töriről beszélünk. A tanár kérdezget minket, hogy mit fogunk csinálni a nyáron. Nekem nincsenek nagy terveim, meglátogatjuk Zoeval, James bácsit és ezen a kiruccanáson kívül vagy a kosárpályán vagy Lolával valahol a városban leszek. Végre megszólalt a csengő, villámsebességgel kaptam fel a táskám és elsőként léptem ki az ajtón, Julesal az oldalamon. Megkerestük Lola termét és vártuk, hogy végre kifáradjon onnan. Végig pásztáztam tekintetemmel a tömegen, és kiszúrtam Allyt.
-Ally! Ally! Ally! -monoton kiabáltam nevét, hogy felfigyeljen rá. Nem csodálom, hogy nem hallja meg ebben a zajban. Nagyából a huszadik kiáltásomra felém fordult. Széles mosollyal haladt felénk.
-Sziasztok! -köszönt vigyorogva.
-Haligali! Mizujs? -kérdeztem. Elég keveset beszélgetünk mostanában, mert ugye most fog ballagni és nagyon sok dolga van. Szinte edzésen kívül nem is láttam. Pedig egy suliba járunk!
-Áááááh! Ne is kérdezd..Kivagyok! Rohadt sok dolgom van, a ruhám is kiszakadt, úgyhogy ma még azt is kell vennem. Az étterem, ahol asztalt foglaltunk a ballagás utáni kajára, közölte, hogy még se tudnak asztal adni ennyi főre. Minek kell nekem ekkor család?! Áááááh...Cipőt is kell vennem, mert ami eddig volt, nem biztos, hogy jó ahhoz amit anyuval tegnap kinéztünk. De még az se biztos, hogy a ruha jó. A fodrászhoz is csak reggelre kaptam időpontot. Hajnali fél hétre! Érted?! Hajnali fél hét!! A kész hajammal fogok majd pompázni egész nap, aztán mire kéne, hogy normálisan nézzek ki, addigra tuti szét fog esni! Kész ideg vagyoook! -szinte már ordította. Mi Julesal csak nagyokat pislogtunk és próbáltuk felfogni, hogy mit is mondott.
-Többet, meg ne kérdezd, hogy mizu! -súgta a fülembe Jules. Röhögve bólintottam.
-Ja, és amúgy ti is hivatalosak vagyok az össznépi kajára! Azt még ne kérdezzétek mikor és hol, mert csak annyit tudok, hogy holnap! Na, de rohanok is, mert még egy tucat dolgom van! Pááá! -és ezzel távozott is köreinkből. Hát oké, akkor holnap, nem megyek haza az ünnepség után. Bámultunk távolodó alakját. Ebből a helyzetből, Lola hozott vissza minket a földre.
-Hellóó! -karolt belénk, majd húzni kezdett minket a tömegen keresztül az ebédlő fele. Mire nagy nehezen beértünk, már minden asztal foglalt volt, konkrétan heringparti volt az ebédlőben. Meg vettük az ebédet, és eldöntöttük, hogy az udvaron fogjuk elfogyasztani. Kimenekültünk a helységből a szabad levegőre és ledobtuk magunkat az egyik fa tövébe. Kellemes meleg volt, a napsugarai lágyan simogatták bőröm. Az égen egy felhőt sem lehet látni, nagyon szép idő van. Sokkal jobb, mint a már jól megszokott borús, esős és szeles időjárás. Imádom Londont, de ezt az egy dolgot ki nem állhatom. Rengeteg kisgyerek rohangászott körülöttük. Fogócskáztak, bújócskáztak, fociztak vagy csak sétálgattak. Ne lepődjetek meg, hisz általános iskola is, és nincs külön udvar a gimis tanulók és az általános iskolások részére. Miután megettük a kajánk, nem volt erőnk, de leginkább kedvünk vissza menni az épületbe.  Már vagy öt perce azon vagyunk, hogy felkeljünk, de nem visz rá a lélek egyikünket sem.
-Mi lenne, ha ellógnánk ezt az órát? Hmm? -kérdeztem csukott szemmel, a földön elterülve. Esküszöm már csak a szalmaszál hiányzik a számból és egy igazi western filmbe illő karakter lennék, ahogy itt fekszek a fa tövében, fejem a törzsének támasztva, kezeim össze kulcsolva a hasamon. Nagyon kényelmes! Nem akarok megmozdulni, hihetetlenül remélem, hogy a két jómadár támogatja az ötletem...
-Gondolat olvasó vagy! -jelenti ki Jules.- Én innen fel nem kelek!
-Ha már ti se, akkor én se megyek vissza. -egyezett bele a dologba Lola is. Hárman elterülve feküdtünk a fa tövében. Lola, Jules mellhasán pihentette a buksiját, míg a fiú hasonló pozícióban henyélt, mint én. Azzal a különbséggel, hogy egyik keze a feje mögé rakta, másikkal barátnőjét átkarolva, simogatta a hátát. Juuuj...Eszméletlen cukik! Kis meditációnk egy labda zavarta meg, ami közénk repült. Pontosabban fejbe talált, majd rólam lepattanva esett közénk.  Nem hiszem el, hogy nem tudnak úgy játszani, hogy a labdát nem lövik ki a focipályáról! Ennyire azért nem lehetnek bénák, még akkor sem, ha alsósok! Wáááá fáj a pofám, ahol becsapódott a labda! Hogy lehetek ilyen szerencsétlen?! Jules feltápászkodott a földről, ezzel Lolát is ülő pozícióba kényszeríve. Megfogta a focilabdát, ami az előbb fejbe talált, majd mosolyogva oda futott a gyerekekhez. Nem értettem miért nem lehetett egyszerűen csak vissza dobni nekik. Oda ért a törpékhez és vissza adta a labdát nekik. Valamit még beszélgetett velük, amit nem értettünk, mert túl messze volt ahhoz, hogy bármit is halljunk belőle. A gyerekek ujjongásba kezdtek, mire elég döbbent fejjel néztünk egymásra Lolával. Jules vissza kocogott hozzánk.
-Na csajok, talpra! Megyünk focizni! -nevette el magát a végére.
-Hogy mit csinálni?! Ezt te se gondolhattad komolyan! -röhögök képébe, de mikor látom, hogy nem akaródzik válaszolni, rájövök, hogy de. Nagyon is komolyan gondolta! Kelletlenül felálltam, segítettem barátnőmnek is két lábra állni. Majd a fiú után indultunk, aki idő közben vissza ment a kicsikhez.
-Na, srácok. Ők itt, Lola és Shopi. -mutatott be minket.- Lányok, ők itt az alsósok. -jézusom, mint ha ezt eddig nem tudtam volna! Jules, könyörgöm, ne legyél hülye! Vágtam egy pofát, majd a pöttömök felé fordultam és mosolyogtam.
-Hali! Mint hallottátok Sophi vagyok. -intettem egyet.
-Én pedig Lola. -vigyorgott a mellettem álló lány.
-Ti lányok vagytok! Nem is tudtok focizni! -kiáltotta az egyik kis srác. Hiba volt!
-Na idefigyelj töpszli! Te még tervbe se voltál, mikor mi már rúgtuk a bőrt! Úgyhogy pofa be, roló le! -kacsintottam rá.- Majd ha láttál minket játszani, utána adj hangot a véleményednek..-fejeztem be szegény gyerek osztását. Lehajtott fejjel kérdezte, hogy kezdhetünk e játszani. Egy emberként ordította az össze kicsi, hogy igen, én meg Lola baromi "nagy" lelkesedéssel követtük őket a pályára. Amúgy, igen. Jól olvastátok, hogy tudunk focizni. Én meg Jules kiskorunkban tanultunk Becktől, mielőtt kitaláltuk volna, hogy mi leszünk a világ legjobb kosarasai és ketten, egy csapatban fogunk játszani és mi leszünk a Csoda Duó...Elég gázul hangzik, de még kicsik voltunk, és voltak gyermeteg álmaink. Amit nem is bánok, hogy ekkora erőkkel próbáltam megvalósítani. Most nem lenne egy második családom, a csapatom személyében.
-Na, akkor én meg Lola egy csapatban leszünk, mert úgy se tudunk játszani, sok veszélyt nem jelenthetünk! -vigyorogtam a kis srácra aki az előbb leszólt minket. Elosztottuk a csapatokat, mi ketten egy csapatban játszottunk, Jules meg a másik csapat kapitánya volt. Nagyon élveztük a játékot! Oké, hogy kosarasok vagyunk, de a focit is imádom és annyira nem is játszok rosszul. Annyiszor szívattuk meg Julest, hogy azt már két kezemen össze se tudom számolni. Még a kicsik is segítettek, sőt még gólt is rúgtak! Nagyon ügyesek! A meccset megnyertük 7-4-re. Örömtáncot jártunk a pálya közepén. Elég vicces volt, hogy két tizenéves egy tucat kicsivel körülvéve táncol, vagy is inkább nézett ki rángógörcsnek mint táncnak, de ez már mellékes. Elég sokáig játszhattunk, mert már délután kettő volt, most csöngettek ki az utolsó óránkról. Király, go home! Yeeaaaah....Elköszöntem a többiektől, akik ma kettesben töltik a délutánt, és romantikáznak. Nem akarom tudni, mit takar a romantikázás...Beszaladtam az iskola épületébe, egyenesen Zoe osztályához. Köszöntem a tanárnőnek, majd segítettem Zonak össze szedni a színes ceruzáit és indultunk is haza. Megmutatta, hogy mit rajzolt ma a suliban, meg elmesélte, hogy az egyik fiú folyton húzogatta a haját. Jaaaj, gyerek szerelem. De édes! Útközben megálltunk egy fagyizónál, magamnak vettem egy málnás és citromos, hugomnak pedig, csokis és epres fagyit. A hátralévő utat, fagyi evéssel töltöttük.

~Másnap~ 

Egy körhintán ülök, ami egy felhőn van. Fagyival a kezemben, előttem Lola, mögöttem Ally és együtt évezzük a hintát. (Értelmes mondat..:D) Sikítozunk, énekelünk mindent ami épp eszünkbe jut. Lóbálom a lábam és lefele bámulok. A felhő szélén van a körhinta így letudok a nézni az alattunk lévő nagy semmibe. Elég furi, de nem ijeszt meg, hogy a semmiben "lebegünk" a felhőn. Leszállunk és hirtelen egy egész vidámpark jelenik meg a előttünk, de akkora, hogy ilyet még nem láttam. Hatalmas! Szájtátva léptünk be az óriási kapun, és szinte egyszerre kezdtünk el rohanni egy nagyon nagy hullám vasút felé. Mindenre felültünk, amit csak láttunk, ettünk vatta cukrot, hotdogot, pizzát, hamburgert, egy tonna cukrot és csokit, mindent amit csak eltudtok képzelni. Nagyon állat ez a hely!! A körülöttünk lévő tömegben, kiszúrtam, egy gyönyörű szempárt. Engem vizslatott és mikor észrevette, hogy figyelem, elindult felém. Az arcát még látom, mert egy kapucni van a fején, ami takarja a fénytől és semmi nem látszik belőle, csak az a szempár, ami rabul ejtett. Mielőtt ideérhetett volna, valahonnan kiabálást hallok. Bár merre fordulok, sehol senki. Elkezd mozogni minden, és a hang is egyre közelebbről és hangosabban hallom. Hirtelen minden eltűnt és a nagy feketeség vette át a helyét ennek a csodálatos álomvilágnak. Kinyitottam a szemem és hugomat pillantottam meg, amint épp az ágyamon ugrál. Köszi Zoe! Nagyon köszi, hogy vissza rángattál ebbe a sivár világba, arról a fantasztikus helyről! Örök hála..Ja, mégse!
-ÉÉHEEEEES VAAGYOOOOOK! CSINÁLJ REGGELÍÍÍÍÍÍÍT! -visítozta, miközben még mindig trambulinnak képzelte az ágyam. Egy hirtelen mozdulattal felültem, elkaptam a két kis lábát és még mielőtt vissza érhetett volna az ágyra, kirántottam alóla. Dobott egy hátast az ágy közepén és zuhanás közben sikítva nevetett. Pattant még párat az matracon, majd véglegesen ott maradt.
-Neked is jó reggelt, egyetlen, drága, pici, mézes-mázas, törpe hugicám! Minek kellett felkeltened?! Ott van anya, keltsd fel őt! Majd csinál neked reggelit! -és ezzel vissza dőltem, fejemet a párnák közé fúrtam a takarót meg a fejemre húztam. Remélem érti a célzást, hogy hagyjon aludni!
-De neeeeeem! -nyafogott.
-Mi az, hogy nem?! Én nem fogok neked reggelit csinálni, mikor itthon van ő is! Nem fogom helyette elvégezni az anyai kötelességeit! Ha megszült vállalja is a felelősséget! -förmedtem rá, mérgesen. Megteltek könnyel a szemei, majd lemászott az ágyról. Meg állt előttem és lehajtotta a fejét.
-Korán reggel elment, én meg felébredtem mikor becsapta az ajtót. Direkt sokáig vártam, hogy ne kelljen felkeltenem téged. De most már nagyon éhes voltam. -mormolta halkan.- B-bo-bocsánat! -dadogta sírva és nagy boci szemeivel rám nézett. Óriási könnycseppek folytak végig az arcán, és kifutott a szobámból. Jézusom, hogy lehetek ekkora paraszt?!
-Wááááááááááááááááááááááá! Hogy lehetek ennyire rossz testvééééééér?! Áááááááááááááááááá...-fejembe húztam az egyik párnám és abba üvöltöttem. Miután kikiabáltam magam, kipattantam az ágyból és lefutottam a lépcsőn. Majdnem hasra estem, mert olyan kómás vagyok még, hogy a lábaim is alig bírom emelni, nem hogy még azt nézni, hogy hova is lépek. Beértem a konyhába -hozzátenném, hogy esés mentesen! Yeeeaaaah!- és egyből ehető után kutattam. Nem találtam müzlit, így elhatároztam, hogy gyorsan csinálok egy kiadós reggelit. Igaz, nem lesz olyan gyors mint a müzli, de sokkal jobb. Rá pillantottam az órára, ami fél tízet mutatott. Ha anyu tényleg olyan korán ment el, akkor az azt jelenti, hogy Zo már hajnali hat óta fent van. Szegénykém tényleg ezért várt, hogy tudjak aludni?! Óóóóó, hogy én mekkora egy k*csög vagyok! Aaaah...ne. Remélem megbocsát! Bekapcsoltam a rádiót, pont az egyik kedvencem ment. Ezaz! Legalább felpörgök kicsit. Felkötöttem a hajam csuklómon lévő hajgumival, mindig rajta van. Gyorsan nekiálltam a tükör tojásnak, és sütöttem  hozzá szalonnát. Miközben sült a kikevertem a palacsinta tésztát, imádja az amcsi palacsintát, úgy hogy az is lesz. Táncolva rohangásztam a konyhában, hol a gáztűzhely, hol a pult és a hűtő között. Ha valaki látna, tuti valami túlpörgött hülyének néz. Mindegy, én élvezem. Nekiálltam a palinak is, a tojást meg a szalonnát kiraktam két tányérra. Bedobtam a két kenyeret a pirítóba, és rohantam is vissza a palacsintához. Abból is csináltam vagy tizenötöt, közben kész lett a pirítós is. Össze vágtam pár epret is meg mézet is tettem ki, mert nagyon finom a gyümölccsel. Minden koszos tányért bedobáltam a mosogatóba és szépen kipakoltam a reggelit a pultra. Öntöttem még két narancslevet és késznek nyilvánítottam a munkám. Felfutottam Zoe szobájához és félénken bekopogtam.
Nem jött válasz, így résnyire benyitottam. Bedugtam a fejem és körbenéztem. Az ágyán ült és sírt. Szívszorító látványt nyújt, ahogy ott ül és zokog. Hogy lehettem ekkora bunkó?!
-Zo, bejöhetek? -kérdeztem halkan. Halványat bólintott, én pedig beljebb merészkedtem. Leültem mellé az ágyra és magamhoz húztam.
-Bocsánat! Nem akartalak felkelteni, de már nagyon éhes vagyok. Sajnálom! -kért tőlem bocsánatot hüppögve, mert még mindig sírt, közben felnézett rám. Letöröltem arcáról a könnyeket, és rámosolyogtam. Pont ő kér, tőle bocsánatot?! Haha, vicces.
-Ne te kérj bocsánatot! Én sajnálom, hogy ordítoztam veled...Nem kellett volna! Ugye megbocsátasz? -kérdeztem reménykedve. Eleresztett egy gyenge mosolyt és bólintott egyet. Nyomtam egy puszit a feje búbjára és leszálltam az ágyról. Megfogtam két pici kezét és húzni kezdtem.- Na, gyere! Van egy kis meglepim! -kacsintottam, és már nem is kellett húznom, mert magától pattant le az ágyról és most már ő húzott maga után. A folyóson megállt, mert nem tudta, hol is találja a meglepetést.- Konyha. -adtam az egyszerű választ. Felcsillant a szeme, gondolom leesett neki, hogy mi az ajándék. Villám sebességgel rohantunk le a lépcsőn, egyenesen a konyhába. Amint belépett, eltátotta a száját. Ritkán csinálok ilyen reggelit, de akkor olyat, hogy ez az ember reakciója. Hát igen, mesterszakács vagyok titokban. De csak az FBI ügynöki állásom után! De pssssszt! Na jó, viccet félretéve, tényleg, nem vagyok béna a konyhában.
-Köszönöm!Köszönöm!Köszönöm! -ugrándozott egy helyben Zo. Mosolyogtam reakcióján, majd kikerültem és felültem az egyik bárszékre. Megkentem egy pirítóst és nekiálltam falatozni. Zoe se habozott sokáig, felpattant mellém és neki esett a palacsintának. Nagyon durva, hogy egy ekkora testbe, mennyi pali fér bele! Eszméletlen! Nekem hagyott egy darabot...Khhhm...Emlékeztetnék mindenkit, hogy tizenötöt csináltam! Még a tojást is beverte, és a gyümölcsök felét is magába tömte. Esküszöm azt várom, hogy mikor robban fel. Az oké, hogy én ennyit megbírok enni, sőt azért többet is, de egy hat éves kislány?! Brutális. Kaja után elmosogattunk, majd felvonultunk  a szobánkba és délutánig ki se jöttünk.
Kettőre a suliban kell lenni és most van fél egy. El kéne kezdenem készülni, nem?! De. Ahhhj...Olyan jó feküdni az ágyban, nem akarooook! Megerőszakoltam magam és sikerült felkelni. Elmentem letusolni, egy negyed órát álltam a víz alatt, hol hideget, hol meleg vizet engedtem magamra, hogy kicsit felébredjek. Vissza fele bekopogtam Zoehoz, hogy ébresztő, mert mindjárt jövök. A szobámban egyenesen a gardróbba mentem, és keresni kezdtem az ünneplő ruhám. Meg is találtam, a fekete ruhát, fehér csipkés, lenge felsővel. Felöltöztem, és egy fekete, lapos talpú cipőt választottam hozzá. Átmentem Zoehoz, neki is segítettem felöltözni, össze szedtem egy táskába amik kellenek, telefon, pénz, fényképezőgép, egy üveg víz és két felső, ha rosszra fordulna az idő. Most hét ágra süt a nap, fölösleges felvenni őket. Elindultunk a suli fele, a nap kellemesen simogatta a bőrünk. Mikor beértünk, mindenki rohangált össze vissza, azt se tudtuk, ki fut el előttünk, mert szinte elmosódtak az emberek. Zoe szorosabban szorította kezem, amit eddig fogott. Elindultam az osztályunk fele, magammal húzva Zot is. Neki nem is ma kellett volna jönni, de anya valamikor megbeszélte az igazgatóval, hogy had jöhessen a gimis évzáróra, hogy ne kelljen emiatt külön rohangásznia. Oké, jó fej tőle, hogy elintézte, de az, hogy neki ne kelljen ez miatt külön rohangászni az már egy büdös nagy hazugság. Szimplán nem törődik velünk. De azért király, hogy játssza a fejét, hogy ő az elfoglalt anyuka, aki szereti a gyerekeit. Aha, ja...Én meg az Angol királynő vagyok! Na mindegy. Beléptünk a terembe, ahol már az osztály nagy része itt volt. Zoe a hátam mögé bújt és úgy jött, szint már a seggembe bújva. Kis édes, milyen szégyenlős.
-Hali! -mondtam hangosan, hogy mindenkihez eljusson.- Khhm...Zoe! Nem kéne mondanod valamit? -hajoltam le hugomhoz, hogy felhívjam a figyelmét arra, neki is kéne köszönni.
-Sziasztok. -suttogta alig hallhatóan. Azért páran felfigyeltek a vékony kis cincogásra, és Zo szerencséjére -vagy inkább balszerencséjére?!- az osztály p*csái. Egyből körül vették szegényt. Ölelgették és nyúzták az arcát, mint a nagymamák. Jézusom, már nekem fáj! Hagyják már békén szerencsétlent!
-Jól van, elég lesz! Lenyúzzátok szegény fejét! El a kezekkel! -kiabáltam, hogy észrevegyenek, de hiába. Páran elmentek, az orruk alatt morogva, de még így se mindenki értett a szóból.- Mondom, el a kezekkel a hugomtól! -mindegyik kezére rácsaptam, aki még taperolta a törpémet. Persze, nem erősen csak, hogy végre értsék meg, hogy hagyják békén. A maradék pláza cica is elment a közeléből, ő meg egyből szorosan hozzám bújt. Tiszta vörös volt az arca, annyira ráncigálták szegénykének. Le ültünk a helyemre, pontosabban Zo  Jules székét foglalta el és lóbálta lábát, ami nem ért le a földre. Azért látszik, hogy mennyivel nagyobb székek vannak. A saját termébe be se fér rendesen a lábuk. Már megint elkalandoztam.
-Csövi! -még be se lépett, de már hallottam padtársam hangját a folyosó felől. Belépett az ajtón és felénk tartott.- Na mizu? -kérdezte, és le akarta dobni magát a székére, de Zoe sikított és rácsapott a fenekére még mielőtt ráült volna. Nagyon vicces volt a riadt fejük! Az egyik attól ijedt meg, hogy agyon akarják nyomni, a másik meg attól, hogy valaki csapkodja és sikít alatta. Majdnem leestem a székemről annyira röhögtem. Jules arrébb ugrott és a mellettünk lévő padon landolt. Ott is sikítottak, az ijedtségtől, hogy valaki hirtelen a semmiből, váratlanul ráugrott a padjára.
-Istenem! Akkora balfa....bénák vagyok! -javítottam ki magam, mert rájöttem, hogy a hugom is hallja amit mondok. Már könnyeztem a nevetéstől. Hihetetlen nagy jelenet volt!
-Ne röhögj! Rohadtul nem vicces! Majdnem szívinfarktust kaptam, te barom! -harapta le fejem Jules, majd ő is elröhögte magát. Zoe is nevetett, de ő azon, hogy a szomszéd padban lévő lány, még mindig sokkos állapotban ült és bámult maga elé. Szegény nagyon megijedt. De azok a fejek, emberek látnotok kellett volna! Eszméletlen!-  Amúgy, nem azért mert zavarna, vagy bármi, de Zoe te mit keresel itt? Neked nem csak jövő héten kéne jönnöd? -kérdezte.
-Nem, mert anya elintézte, hogy ma jöhessek Sophival, hogy ne kelljen neki külön emiatt rohangálni. -adta a választ Zo. Jules csak egy "aha, persze" fejet vágott és bólogatott. Ő is tudja, hogy milyen anya, nem veszi be, úgy ahogy én sem.
-Értem. De attól még vissza engedhetnél a helyemre, törpicsek! -mosolygott rá. Zo leszállt a székról és a pad mellé állt. Jules ledobta magát, majd nézte Zoet.
-Most mi van? Vissza engedtelek! -kérdezte. A fiú megfogta és az ölébe ültette.
-Nem azt mondtam, hogy állj a pad mellett, amíg a tanár meg nem jön és ki nem vezet minket az udvarra. Nyugodtan ide ülhetsz. Tudod, hogy nem harapok! -nevetett. Hugom csak mosolygott, majd kért egy kis vizet. Kellemesen elbeszélgettünk, mikor beesett Tayler is. Zoe egyből jobban Juleshoz bújt, a fiú pedig átölelte egyik karjával nyugtatásképp. Én csak mereven bámultam egy pontot a táblán, amíg vártam, hogy végre hátra menjen a haverjaihoz. Sajnos nem tette. Oda állt a pad mellé és fölé hajolt, hogy minél közelebb legyen hozzám.
-Szia cica. -mosolygott képembe.
-Tayler, húzz el! -álltam tekintetét. Még közelebb hajolt.- Tayler, kérlek! Húzz már el!
-Szerintem, folytatni kéne amit elkezdtünk. -súgta.
-MI, nem kezdtünk el semmit! TE, kezdtél el egyedül valamit, amit én k*rvára, de nem akartam! -nyomtam meg a szavakat. Per pillanat leszarom, hogy Zoe hallja e vagy sem.
-Igen, lehet. De tudod, én sose hagyok félbe egy munkát. Téged se foglak! -kacsintott rám, én meg undorodva elfordítottam a fejem, mert meg akart csókolni.
-Na, most már szállj le róla! -ordította el magát a mellettem ülő fiú. Felállt, ezzel Zoe ki esett az öléből. Gyorsan arrébb mászott, mert látta Juleson, hogy most nem okos dolog a közelében lenni. Jules megragadta Taylert és lerántotta a padról, amin már szinte feküdt, hogy elérjen hozzám.- Fogd már fel, hogy nem akar tőled semmit! Ilyen seggfej, örüljön, hogy egyáltalán szóba áll vele!
-Oooh...Akkor te is biztos nagyon örülsz, hogy hozzád szól, meg, hogy engedi, hogy mellette ülj. -vágott vissza Tayler, Szerintem elég gyengén. Jules erre már nem válaszolt. Vagyis, nem szóban. Egy gyönyörű jobb egyenest vitt be a srácnak. Úgy látszik ez a specialitása. Múltkor is egy ilyennel küldte a padlóra. Tayler a földre esett, és az orrát fogva jajgatott. Nem csodálom, mert vérzett neki.
-Remélem többet nem kell mondanom, hogy szállj le róla. -közölte nemes egyszerűséggel legjobb barátom, majd Zoet felemelve vissza ült a helyére a lányt meg az ölébe ültette. Mindenki szájtátva bámult. Én is. Tayler feltápászkodott a földről, végig mért minket, majd az orrát szorongatva kitörte a terem ajtaját és eltűnt. Jules, mint ha mi sem történt volna, tovább folytatta a csevejt.
Már vagy két órája állunk kint az udvaron, mindenki unja az igazgató beszédét a tizenkettedikesekről. Szerintem már ő is unja, de mindegy. Az évzárónak már vége, azt lezavarták háromnegyedóra alatt, azok haza mehettek, akiket nem hívtak a ballagásra. Akkora megkönnyebbültség látszott az arcukon, mikor ezt mondták. A kis szemetek, mindenféle "Éld túl!", "Hát, ezt besz*ptad!", "Én lelőném az igazgatót a helyedben." jókívánságokkal hagytak itt minket. Hmmm..Az utolsón lehet el is kéne gondolkoznom. Áhh, nem. Az túl drasztikus. Sajnos...
Végre, itt ülünk az étteremben, Ally ünnepségén. Vagy nem is tudom, hogy kell az ilyeneket hívni...Balomon Zoe, másik oldalamon meg Lola. A lány másik oldalán, meg Jules. Szinte össze nőve közlekedtünk, mert annyian voltak, hogy ha egy másodpercre nem figyelünk, holnap reggelig nem találjuk meg egymást. Hogy lehet valakinek ennyi rokona?! Mi már rég köszöntöttük az ünnepeltet, az ajándékokat is odaadtuk neki, amit Jules vett Lola segítségével. Nem, nem felejtettem el, csak így lett megbeszélve. Már a kaján is túl vagyunk, már csak a széken hátradőlve beszélget a nagy társaság. Zoe egy idős hölggyel beszélget, aki a másik oldalán ül. Biztos Ally nagyija. Nagyon kedves. Én meg bambulok ki a fejemből, mert Lola és Jules elmentek táncolni, Zoe nagyban beszélget, Rose nagyival -most már tudom a hölgy nevét is.
-Csókolom! -hallottam a hátam mögül, de nem is vettem róla tudomást. Biztos nem nekem szánták.- Csókolom, bocsánat! -kocogtatta meg valaki a hátam. Ohh, ne már! Ennyire öregnek nézek ki?! Ugye csak viccel?! Mikor megfordultam, egy aranyos kis sráccal találtam magam szemben. Kb kilenc éves lehet.
-Légyszíves tegezz! Annyira azért nem vagyok öreg! Csak tizenhat vagyok. -mosolyogtam rá kedvesen. Félénken bólintott.- Amúgy szia! Miben segíthetek? -kérdeztem.
-Hát...öhm...El-eljössz velem tá-táncolni? -kérdezte dadogva. Nagyon zavarban volt, tiszta vörös volt a buksia. Imádni való!
-Persze! Nagyon szívesen. -válaszoltam lelkesen. Végre nem kell itt ülnöm és unnom az agyam.- Hogy hívnak? -tudakoltam meg, miközben felálltam.
-Marci. -jött a válasz. Jééé...Ez egy magyar név.
-Magyar vagy?
-Ühüm..-mormolta. Hát ha egész végig ilyen szótlan lesz, nem lesz valami nagy társaság.
-Hogy hogy ilyen jól tudsz angolul? Nem tűnsz többnek tíznél.
-Hát, anyukám angol tanár és kiskorom óta beszél hozzám angolul, így elég könnyen megtanultam. -hűűű, eddig ez a leghosszabb mondata! Remélem megered a nyelve. Közben már a táncikáló emberek között voltunk. Nem vagyok alacsony, sőt! De a kis srác annyira nem is kicsi. Max fél fejjel, ha kisebb nálam. Durva. Neki álltunk táncolni, billegtünk jobbra balra mint mindenki más. Közben egész jót beszélgettünk.
Már egy jó ideje itt vagyunk, Zoe fáradt és én is. Elköszöntünk szinte mindenkitől, elég sokáig tartott. Utoljára hagytuk Allyt.
-Szia csajszi! Bocsi, de mi megyünk, nagyon fáradtak vagyunk. Köszönünk mindent és még egyszer gratula! -álltam elé és mondandóm végén szorosan megöleltem. Mosolyogva viszonozta.
-Én köszönöm, hogy eljöttetek! -vigyorgott, mint a tejbe tök.
-Nincs kedved holnap elmenni dobálni? Lola meg Jules is jön. -kérdeztem reménykedve.
-Áááh, bocsi de nem megy. -húzta el a száját.- Holnap még mindig itt lesz a család és azért még se mondhatom nekik, hogy "Boccs, tudom, hogy évente ha egyszer látlak titeket, akkor is csak két  napra, de most húzok kosarazni!Csáó!". Sajnálom.
-Semmi, igazad van! Akkor majd találkozunk! Szia. -öleltem meg még egyszer.
-Szia! -köszönt Zo is és ő is megölelte.
-Csövi csajok! Majd valamikor találkozunk! -kiáltotta utánunk.
Mikor haza értünk, elvégeztük a szokásos teendőinket. Fürdés, fogmosás meg hasonlók. Bementem jóét kívánni hugicámhoz, majd a bevágódtam az ágyba és már el is nyomott az álom.

Reklááám!:)(L)

Hali embik!:) Most nem részt hoztam, hanem egy eszméletlenül jó sztorit!! Egy nagyon jó barátnőm írja, nagyon tehetséges író!:) A történet is fantasztikus és csak ajánlani tudom mindenkinek!! Én imádom! Nézzetek be, iratkozzatok fel és kommenteljetek! Megéri!;) http://alittledreamof-me.blogspot.hu/ The Best Story!(L) love&hug xx

6. Fejezet

(zene)

A délelőttöt lustulással töltöttük. Ebéd után anya közölte, hogy megy dolgozni. Ennyit arról, hogy szabad napot vesz ki, és foglalkozik velünk egy kicsit...Szimplán műszakot cserélt. Nem is tudom, miért vagyok csalódott. Ja, amúgy anyu valami cégnél dolgozik, ahol külföldi cégekkel, nagyvállalatokkal kötnek üzleteket meg hasonlók. Pontosan én se tudom, hogy mit dolgozik, csak azt, hogy egy ilyen cégnél. Miután elment, elpakoltunk a konyhába, elmosogattunk. Leültünk a nappaliban és elkezdtünk Sponebobot nézni. Tudom, hogy már nagy vagyok, de imádom ezt a mesét! Nem is tudom, hogy néhányan, hogy nem tudják szeretni?! Mind hárman röhögtünk a mesén, aztán mikor annak vége lett és tényleg valami dedós mese következett, Lolával úgy döntöttünk, mi inkább vissza vonulunk a szobámba. Hívtuk Zot is, de rátapadt a TV képernyőjére és meg se hallotta, hogy hozzá beszélünk. Nem tudom, hogy tudják lekötni a barbis mesék, de ha tetszik neki, akkor had bambulja őket. A szobámban letelepedtünk az ágyra, majd felnéztünk twittere. Nálam semmi érdekes nem volt. Pár értelmetlen kiírás, idézetek, jajgatás, hogy tegnap így bebaszcsiztunk úgy bebaszcsiztunk és most mekkora másnaposság van. Mikor ezeket olvastuk, fejemet a billentyűzetbe vertem. Lola csak nevetett. Mind ketten utáljuk az ilyeneket. Egy, mi a szarnak kell így írni?! A hideg futkos a hátamon ezektől. Kettő, ha nem bírod a piát, ne igyál és nincs gond! Ennyire egyszerű..Na mindegy. Végeztünk az én oldalammal, majd felnéztünk Loláéra is. Ott azért több minden volt. Mivel Directioner, sokkal több "ismerőse" van, akik folyamatosan írják neki, hogy "Juuj, képzeld a fiúk itt voltak, ott  voltak. Ezt csináltak, azt csináltak..blablabla". Mikor megláttam mennyi üzenete van, inkább úgy döntöttem elmegyek a fürdőbe és elvégzem a szokásos reggeli teendőimet. Igaz nincs reggel, de még nem csináltam meg őket. Megálltam a tükör előtt,  majd belenéztem és szembe talál magam egy szénakazalra hasonlító frizurás, sápadt, karikás szemű egyénnel, aki határozottan nem hasonlított rám! Akkorát sikítottam, hogy London másik végében is lehetett hallani szerintem. Barátnőm kb 5mp alatt az ajtóban termett, riadt arcal kérdezgette, hogy mi történt. Én még mindig a tükörben lévő borzadájal néztem farkasszemet. Nem tudom melyikünk győzött, de szerintem mind két esetben én lettem a nyertes. Haha...Bár sok értelme nincs ennek a gondolatnak. Elröhögtem magam hülyeségemen, mire barátnőm még inkább össze zavarodott, hirtelen hangulat váltásomon.
-Te eddig, hogy nem kaptál sokkot? -kérdeztem még mindig nevetve.
-Mi van? Mitől kellett volna sokkot kapnom? Most vagy velem van a baj, vagy veled, mert én ezt nem értem.. - szerintem a második a helyes válasz, de nem kötöm az orrára. Vissza fordultam a tükörhöz, megbizonyosodtam róla, hogy nem csak képzelődtem az előbb, majd vissza néztem Lolára.
-Te nem látod amit én?! Olyan vagyok mint akinek fészket raktak a fején, és közben 24 órában futja a maratont, és minden km-er után, kap egy bal és jobb egyenest a szeme alá! -céloztam sápadt fejemre és beesett, lila karikás szemeimre. Látszott, hogy meg könnyebül, mert nincs komolyabb baj. Elnevette magát, és fejét csóválva vissza indult a szobámba, engem itt hagyva a saját rémisztő tükörképemmel.
A zuhany alá állva, megnyitottam a vizet. Hagytam, hogy végig folyjon hátamon a hideg víz, melyet kis idő után felváltott a meleg. Csak álltam a víz alatt és élveztem ahogy a kellemes meleg átjárja testem. Még csak most esett le, hogy mi is történt velem tegnap. Az, hogy elájultam a sötét utcán, kiszolgáltatottan minden arra járó pedómacinak. Könnyek lepték el a szemem, majd a forró vízzel versenyre kelve, végig folytak arcomon. Belegondoltam mi lett volna, ha....Mikor utoljára ez a kérdés merült fel bennem, olyan dolgok történtek amik már akkor is brutálisak voltak, nem hogy még akkor, ha be is teljesült volna, azok, amin gondolkodtam akkoriban, hogy mi lett volna, ha....(Nem a legértelmesebb mondat, bocsi. De máshogy nem tudtam megfogalmazni.:S)  Olyan emlékek szabadultak fel bennem, amiket örökre el akartam felejteni. Ki akartam őket törölni az agyamból, sőt még a múltamból is. A falnak dőlve csúsztam le egészen a zuhanyzó padlójára, és hagytam, hogy minden emléket újraéljek. A víz tovább áztatta bőröm, míg én a földön ülve bőgtem ki magamból, minden felgyülemlett fájdalmat, sérelmet. Ahogy az emlékek végig futottak az agyamon, egyszer csak két gyönyörű, zöld szem ragadt meg bennem. Hirtelen minden, rosszat elfelejtettem, csak az a szempár volt a fejemben. Nem tudom, kié lehetnek, de abban biztos vagyok, hogy eszméletlenül hálás vagy az illetőnek. Megmentett. Attól, hogy valami pedofil találjon meg előbb és a megfagyástól egyaránt. Felkeltem a földről, erősen megdörzsöltem arcom, hogy az utolsó könnycseppet is kimossam szemeimből. Befejeztem a zuhanyzást. Ki léptem a kabinból, magam köré tekertem a színes csíkokkal ellátott törölközőm, majd kiszambáztam a fürdőből, egyenesen a szobámba. Már a folyosón, hallottam barátnőm kacaját, mikor beléptem szobám ajtaján, kép is társult a hanghoz. Lola az ágyon fetrengett és gurult jobbra balra, közben a fejét fogta, próbálta tompítani hangját. Nem nagyon sikerült neki. Nem is foglalkozva "szenvedésével" masíroztam be gardróbomba, ahol magamra aggattam egy melegítő gatyát, trikót és pulcsit. A pulcsira azért volt szükség, mert 1órát áztam a forró víz alatt, és most valahogy nem olyan kellemes a levegő. Lola még mindig nevetett, mikor leültem mellé az ágyra. Még most se tudom min röhög ennyire, de lehet nem is akarom..A képernyőre néztem, és 5 sráccal találtam magam szemben. Fogalmam sincs, hogy kik ezek, de nagyon osztják egymást. Az egyik kezében egy galamb(!) van, a mellette ülő göndörke pedig el akarja tőle venni. A kanapé karfáján, egy szőke srác eszik, a sarokban meg ül egy barna bőri fiú és a haját igazgatja. Az ötödik meg ül a kanapé közepén és próbál valamit magyarázni a kamerába. Szegénynek nem nagyon sikerül, mert vagy nem halljuk amit mond, mert a többiek veszekedése elnyomja a hangját, vagy nem tud beszélni, mert a göndörke rádől, ahogy próbálja kihúzni a csíkos pólós kezéből Kevint -legalább is gondolom, hogy így hívják a madarat, mert az előbb így nevezték. Én is nevettem egyet, majd mikor kezdtem unni a folytonos Kevinezést, meg a "Hééé! Add vissza a fésűm!" szöveget, kiléptem az oldalról.
-HÉÉÉÉÉÉ!! Mit csinálsz?! Ne már! Én néztem! Add vissza az öt férjem!! -ordította le a fejem, közben a mutató ujjával hadonászott az orrom előtt, párszor orrba is talált vele. Nagyon vicces volt, nem is bírtam sokáig. Fejbe röhögtem, mire ő még jobban bedühödött, és elkezdett csapkodni egy párnával.
-Itt meg mi folyik? -szólalt meg valaki mögöttem. Hátra fordultam a hang irányába. Zoe állt az ajtóban, komás fejjel. Hupsz, azt hiszem felkeltettük.
-Semmi, csak eltüntettem Lola férj...-nem tudtam befejezni, mert  Lola kihasználta, hogy nem rá figyelek és egy jól irányított ütéssel, padlóra küldött. Kivételesen szerencsésen estem. Csoda emberek! A nagy bunyó közben lelöktük a takarót és arra estem.
-Jól vagy? -mászott az ágy szélére támadóm. Nem volt okos húzás! Megragadtam csuklóját, és egy laza mozdulattal, lerántottam magam mellé. Zo nevetése töltötte be a szobát. Mind a ketten hátra döntöttük a fejünket, és úgy néztük a törpét, ahogy összegörnyedve áll az ajtóban és nevet.
-Ti nem vagytok normálisak! -ezt az egyszerű mondatot is alig bírta kinyögni, annyira röhögött.
-Ooo..tényleg?! -kiáltottunk fel egyszerre Lolával és vészjóslóan mértük végig hugicám. Ő egy "NEEEE!" sikítása után, elrohant az ajtóból, mi pedig felpattantunk és utána rohantunk. Végig kergettük a házon, majd a konyhában lévő üvegajtón kifutott. Pontosabban kinyitotta és nem azon keresztül. Okos a kis csaj, mert gyorsan vissza csukta, amit Lola úgy tűnik nem vett észre...Telibe bele futott az ajtóba. Az ütközettől dobott egy hátast. Rohadt nagy jelenet volt! Kirántottam az ajtót, és hugom után eredtem. Lola utánam kiabált, egy "Igen, köszi jól vagyok! Ne fáradj, felkelek magamtól is!"-t. Annyira röhögtem, hogy tempóm jelentősen lassult, szinte már sétáltam. Zoet a kert végében lévő fán találtam meg, épp a legmagasabb ágon csücsült és önelégült fejjel lóbálta lábát. Tudta, hogy nyert, mert oda én már nem tudok utána mászni, nem bírna el a fa. Azért nem vagyok egy 100kg-os bálna, de a 65kg-om azért jelentősen több, mint a hugom 35kilója. Sikerült leimátkozni onnan, majd vissza indultunk a házba.Lola a konyhában ült a pulton és egy pohár narancs levet szürcsölt. Mikor oda értünk, a kezünkbe nyomott egy-egy pohár innivalót. Megköszöntük és egy húzásra megittuk.
-Hat óra. Lassan készülni kéne..-húztam el számat. Barátnőm a hír hallatán felpörgött, Zo szeme pedig felcsillant , hogy megyünk valahova. Elmondtam neki, hogy ő nem jöhet velünk, erre bevágta durcit és feltrappolt a szobájába. Háát...király! Most engesztelhetem ki. De még se vihetek magammal egy hatéves kislányt egy buliba! Mi is felmentünk, csak az én szobámba. Lolával megbeszéltük, hogy én adok neki kölcsön ruhát, mert most már nem megy haza. Ő elment lefürdeni, addig rám bízta, hogy válasszak valami ruhát neki is.Neki egy barna trikót és hozzá egy kék, magasított derekú szoknyát raktam ki , barna övvel és fekete platformos magas sarkúval. Magamnak pedig egy mintás ruhát és hozzá egy fekete, bő hosszú ujjút. Cipőnek egy fekete topánkát tettem ki.Tudom, hogy nem ez a legjobb hozzá, de nem tudok magassarkúban menni. Nem is értem, miért van vagy 10 darab a gardróbban. A nagy válogatásban fel se tűnt, hogy Zoe ül az ágyamon és nézi amit csinálok.
-Hali! -mosolyogtam rá. Nem kaptam választ, tehát még mindig haragszik.- Ne csináld már! Tudod jól, hogyha vihetnélek, jönnél velem. De még kicsi vagy ahhoz, hogy elgyere velünk! -próbáltam magyarázni neki,  de tudom, hogy esélytelen. Rémlik, hogy én is milyen mérges voltam Beckre mikor nem vitt magával. Toporzékoltam, üvöltöztem vele, sőt még volt, hogy meg is csaptam. Nekem szerencsém van, hogy Zo az a csendben duzzogó típus. Arrébb dobtam az ágyon lévő ruhákat, és letelepedtem hugommal szemben. Csak ültünk és néztünk egymás szemébe. Én végig mosolyogva, mert mikor duzzog, nagyon aranyos pofát vág. Ő meg sértődötten nézett vissza. Ezt játszottuk kb 3 percig, majd ő is elmosolyodott. Nyerteeeeem! Sálálálálálálálá....jártam magamban örömtáncot. Oda mászott a kikészített cuccokhoz, és átnézte őket. Komoly fejjel bólogatott, miközben nézegette a ruhákat. Arcához emelte kezét és mutató ujjával dobolni kezdett arcán, közben csücsörített. Valamin nagyon gondolkozik. Nagyon cuki.
-Nem megy az a fekete, lapos cipő a ruhádhoz! Ide másik kell! -mondta magabiztosan, mint aki ért a dologhoz. Majd felállt az ágyon, rugózott kettőt és leugrott. Eltűnt a gardróbban, mikor vissza jött, kezében egy ugyan olyan magassarkút tartott, mint Lolának tettem ki.- Ezt kell felvenned. -jelentette ki, ellenmondást nem tűrő hangon. Nagy szemekkel néztem rá. Oké, tudom, hogy talpraesett hugom van, de velem szemben még sosem volt ilyen. Bólintottam egy halványat. Signál reklámba illő mosolyt villantott rám és ledobta magát az ágyra. Elkérte a laptopom, mert játszani akart. Bekapcsoltam neki, és oda tettem elé az ágyra. Amíg ő játszott, én kimentem a fürdőszoba elé és bekopogtam.
-Lolaaa?! Élsz még?! -kérdeztem, de válasz nem jött. Fülemet az ajtóra tapasztottam, és neki dőltem az ajtónak. Ami persze, hogy váratlanul kinyílt. Mondanom se kell, mekkora hasast toltam. Lola röhögött de annyira, hogy még a könnye is kicsordult. Nem hiszem, hogy ez normális, hogy egy ember ennyiszer esik el, le, meg még mit tudom én, miket művelek.
-J-j-jól va-vagy? -kérdezte barátnőm dadogva, mert még mindig annyira röhögött, hogy beszélni is alig bírt.
-Ja, persze. Csodásan! -morogtam.- Szerintem ez már beteges, hogy ennyire vonzom a földet! El kell mennem egy dokihoz...-gondolkoztam hangosan. Lola felsegített a földről. Csak most néztem rá, és meg is értettem, hogy miért volt eddig bent. Már kész volt a sminkje és a haja is. Nagyon csinos volt, igaz csak a törölköző volt rátekerve, de így is az volt. Jules lehet, jobban örülne, ha így menne...Na jó, nem leszek perverz! Nem akarom tudni, a szexuális magán életüket. Ha egyáltalán van már olyanjuk. Ki tudja..Ők! Haha..Hogy én milyen vicces vagyok?! Nagyon nem...Inkább abba hagyom a magammal való beszélgetést mert ez ijesztő. Vissza mentünk a szobámba, ahol Zo még mindig, ott feküdt ahol akkor mikor kimentem, és szinte belemászott a laptopomba. Lola oda lépett az ágyhoz és kérdő tekintettel várta, hogy megmutassam neki, melyik az ő ruhája. Rá böktem a kék szoknyás összeállításra. Felkapta, majd be galoppozott a gardróbba, ahol kihúzott egy fiókot és elővette fehérneműit. Igen már saját fiókja van, sőt még szekrénye is! Mondom, hogy félig már itt lakik! Én is elkezdtem átöltözni. Nem fürödtem le, mert úgy vagyok vele, hogy két órája fürödtem, nem pazarolom fölöslegesen a vizet. Úgy se csináltam semmi olyat amitől büdös lettem.Felöltöztem, majd szóltam Zoenak, hogy kikérjem a véleményét, de mint ha a falnak beszéltem volna. Nagyából ötször szóltam neki, de semmi. Fejbe dobtam egy plüss macival. Hogy került ide plüss maci? Jaaj, biztos Loláé. Mindegy is, a lényeg, hogy hatásos volt, mert egyből felkapta a fejét.
-Na, végre, hogy figyelsz! Hogy nézek ki? -kitártam karjaim és forogtam egyet a tengelyem körül.
-Mi az, hogy végre?! Nem is szóltál! -öltött nyelvet Zo.
-Még egyszer ne, mert levágom! -kacsintottam rá.- Na, de, hogy festek? -kérdeztem meg még egyszer, mosolyogva.
-Nagyon csinos vagy. -mosolygott ő is.- De vedd fel a cipőt is, légysziii! -nézett rám kiskutya szemekkel. Sóhajtottam egyet, majd felvettem azt a két cipőt, ami tuti, hogy megfognak ma ölni. Biztos vagyok benne, hogy kitöröm a nyakam! Eltipegtem az ágytól ,mert ráültem, hogy feltudjam venni a magassarkút. Megálltam Zoe előtt. Elismerően bólogatott.
-Jézus! Te így is tudsz kinézni?! -hallottam a hátam mögül. Hátra fordultam, majd Jules képébe mutattam a világon, már oly jól ismert jelet. A középső ujjam. Amúgy ne lepődjetek meg, hogy bent van a lakásban, de nem csengetett vagy kopogott. Mivel születésünk óta szomszédok vagyunk, ezért van saját kulcsa a házhoz, hogy ha elmennénk nyaralni vagy valami, át tudjon jönni. Régen azért kellett átjönnie, hogy megetesse, meg elvigye sétálni puszedlit a kutyánkat. De szegénykém elpusztult, jó pár évvel ezelőtt.
-Igen, én is szeretlek! -nevette el magát, én is követtem és nevetve öleltem meg legjobb barátom. Miután kiszorította belőlem a szuszt, Zoe volt a következő áldozata. Ő már az ágyon ugrálva várta, hogy Jules oda lépjen elé és bele ugorhasson a karjába. Igen, Zo rá is úgy tekint, mint ha a bátya lenne és Jules is Zoera. Már mint ő huga ként kezeli, nem bátya ként.
-Juleeees!! -hallottuk Lola hangját, majd magát a lányt is, ahogy barátja felé rohan. Hozzátenném, hogy magas sarkúban! Egy kib*szott Heroo a csaj! Hosszú csókot bonyolítottak le és mikor elváltak egymástól, Zoe törte meg a csendet.
-Fúúúúúj!! Legközelebb légy oly szíves, és tegyél le, mielőtt itt gusztustalankodtok! Nem akarom közelről látni! FÚÚÚJ! - kisebb monológja végén, úgy csinált mintha hányna. Mi csak nevettünk rajta. Persze ő is elnevette magát. Eszembe jutott, hogy én még nem sminkeltem ki magam, így gyorsan -haha, jó vicc! Át tipegtem ebben a rohadt magassarkúban- átmentem a fürdőbe. Soha nem sminkelem magam. Bulikra csak egy kis alapozó, szempilla spirál, szájfény. Meg néha kihúzom a szemem. Most se tettem másképp. Gyorsan megcsináltam ezt az alapsminket, majd kifésültem a hajam. Azt se szokásom túlzásba  vinni. Általában vagy kivasalom, vagy simán úgy hagyom ahogy van -hullámos, és imádom! Most úgy döntöttem, csak hagyom ahogy van. Vissza mentem a szobába, ahol jókedvűen beszélgettek a többiek. Ekkor tűnt csak fel, hogy Zoe még mindig a pizsamájában van. Ma még át sem öltözött?! Jesszusz-maris...van 10 percünk nyolcig, Tay bármelyik pillanatban itt lehet. Nem elég, hogy még azt se tudja, hogy el kell  fuvaroznia a mamámhoz a hugom, de még nincs is kész! Basszus...De gáz lesz. "Helló Tay, mit szólnál ha meglátogatnánk a mamám?! Csak addig amíg kidobjuk a hugom. Király lesz, kapunk sütit meg minden!" Már előre ég a fejem!
-Zoe Goldwin! Mit művelsz te még mindig a pizsamádban?! -förmedtem rá szegénykére. Egyből lepattant az ágyról és futott át a szobájába. Utána mentem, hogy segítsek neki össze pakolni. Mire beértem a szobájába, már a melegítő nadrágját rángatta magára. Mindig abba megy a nagyihoz. Én közben össze dobáltam a plüssét ami nélkül nem alszik el, a váltó ruháját és tiszta fehérneműt. Megfordultam, hogy megkérdezzem kell e még valami, de sehol sem találtam. Ekkor csengettek. Baszki! Már itt is van?! Huuuu...Na Sophia, készülj fel! Kimasíroztam a szobából, mikor a fürdő előtt mentem el, láttam, hogy Zo épp mossa a fogát. Aha, akkor ezért tűnt el. Miközben mentem le a lépcsőn, majdnem kitörtem a bokám és elhagyta a szám egy "P*csába!" felkiáltás. Leértem az ajtó elé, és egy mosolyt varázsoltam az arcomra. Kinyitottam az ajtót, és Tayler izmos mellhasával találtam magam szemben. Felnéztem rá, egyenesen a két szép csillogó szemébe.

5. Fejezet

Halk beszélgetést hallottam magam mellől. Próbáltam koncentrálni, hogy még is miről beszélhetnek, de nem nagyon értettem. Majd valami közvetlen mellettem, szorosabban ölelte derekam, Eddig észre se vettem, hogy valaki átkarol. Nehézkesen nyitottam ki szemeim. Először minden tiszta homály volt, majd pár pislogás után kitisztult a kép. A szobámban vagyok, az ágyamban fekszem. A hangok amikre ébredtem, az ágyam végében üldögélő Lolától és anyámtól jöttek. Nem vették észre, hogy fent  vagyok. Nem is baj, csak rám zúdítanának egy tonnányi kérdést, nekem pedig ehhez semmi kedvem. Oldalra fordítottam a fejem, mert valami csikizte az orrom, és nem tudtam mi az. Egy dús, barna hajzuhatagot pillantottam meg. Hugom, szorosan hozzám bújva aludta az igazak álmát. Olyan békés volt az arca. Csak néztem kicsiny testét, amellyel  hozzá tapadt oldalamhoz. Szorosabbra húztam ölelésem körülötte, mire mozgolódni kezdett. Annyira aranyos hugom van, ő jelenti nekem a világot. Mindentől megakarom óvni. Nagy ásítás csúszott ki a számon, erre én se voltam felkészülve. Persze, hogy Loláék meghallották...Szupeeer! Irónia forever!
-Minden rendben?
-Mi történt?
-Miért nem hívtál fel?!
-Nem fáj semmid?
-Jól aludtál?-  támadtak le egyből, és jöttek egymás után a kérdések. Egymásután?! Inkább egyszerre! Kellett egy kis idő mire sikerült felfogni, hogy miket is kérdeztek, és a választ is össze rakni a fejemben.
-Igen, nem tom', hogy hívtalak volna már fel?! Nem voltam eszméletemnél! -kérdeztem kicsit hangosabban a kelleténél.- Kicsit a fejem meg a hasam. De az szerintem csak azért, mert farkas éhes vagyok. -vontam vállat. Majd végszóra a hasam akkorát korgott, hogy beleremegett a ház. Mindenki nevetett ezen. Azt hiszem sikerült mindenre válaszolnom és még sorrendben is. Haha.. I'm a Fucking Heroooo! Ja még se. Egy kimaradt. Basszus!
-Ééééés..igen, nagyon jól! Jó volt a plüss macim! -kacsintottam rá Zoera, aki feltette a kérdést. Kacaja betöltötte a szoba minden apró pontját. Hát igen, ő is olyan mint én reggelen ként. Olyan kómás, hogy mindenen nevet.
-Jól van kicsim. Lemegyek csinálok valami reggelit! -mondta anyu, miközben kilépett a szobám ajtaján. Nanananana...Várjunk csak! Mit keres itthon?! Hisz süt a nap, ilyenkor már rég nincs itthon! Ezzel meg mi történt?! Gondolkoztam magamban, közben egész biztos, hogy pofákat vágtam, mert a két csajszi nevetése rántott vissza a valóságba.
-Ti nem tudjátok, hogy mit keres itthon? Ilyenkor már dolgozni szokott! -tettem fel hangosan is a kérdést. Mire sikerült lenyugodniuk, addigra én ülő helyzetbe tornásztam magam és közben nekidőltem az ágytámlának.
-Miattad maradt itthon. Azt mondta, hogy nem szeretné, hogy reggel valami bajod legyen és ne tudjon neked segíteni..Kivett egy nap szabit. -mosolygott barátnőm.- Nagyon megijedt, mikor este bekopogtak és mikor ajtót nyitott, egy vad idegen tartott a karjaiban ájultan. Szerintem sokkot kapott. -gondolkozott el Lola mondandója közben. Nem hiszem el, hogy szabadnapot vett ki. Miattam! Istenkém, olyan mint ha foglalkozna velem, mintha érdekelné, hogy még is mi van velem..Kis törődést mutat felém. Ez is rég volt utoljára. De jól esik.
-Mi is nagyon megijedtünk! -nézett rám nagy szemekkel Zo. Szemei csillogtak a könnyektől, amik ellepték szemét. Előre hajoltam kicsit, és az ölembe húztam és szorosan köré fontam karjaim. Nem szeretem mikor sír, eleget pityergett régen. Most legyen boldog! Nyugtatgattam, simogattam a hátát, de semmi nem használ. Még mindig folynak a könnyei. Elkezdtem dúdolni, hátha abba hagyja. Kiskorában ettől mindig megnyugodott. Most is be vállt. Vállai már nem rázkódtak, szépen egyenletesen vette a levegőt.
-Tudom, hogy most legkisebb gondod is nagyobb ennél, de mi lesz a bulival? -kérdezte félénken Lola. Kérdő tekintem volt a válasz.- Tudod, a buli! Amire Tayler hívott el!! TAYLER!! -hangsúlyozta a srác nevét, jelezve, hogy ez mekkora dolog. Leesett, hogy miről is beszél. De fogalmam sincs, hogy mit akarok. Barátnőm izgatott tekintetét rajtam legeltette, remélve, hogy ezzel majd azt csikarja ki belőlem, hogy "Jeeee!!Party time!! Menjünk!!" vagy valami hasonlót. Magamban is félek kimondani a választ, mert még így is meghallja és olyan sikításba kezd, amitől kiszakad a dobhártyám, de még a szomszédé is. Előre befogtam a fülem, az ölemben pihenő Zo követte példám. Bár értetlen fejet vágott, de jól tette, hogy utánozott.
-Menjünk... -ejtettem ki ezt az egy, egyszerű szót, ami olyan reakciót váltott ki abból a lököttből, ott előttem, mint még senkiből soha. Jóslatom bevált, sikított, de nagyon hangosan. Ugrált az ágyon és valami idétlen táncot járt amit nem ismertem, de nagyon tetszett! Jót nevettem rajta.
-Mi történt?! -rontott be anya a szobába, riadt fejjel. Látnotok kéne..Ezen még jobban nevettem, és leborultam az ágyról, Zoeval az ölemben. Anya először az ágyon ugráló, tancoló, sikító Lolára, majd rám és Zoéra nézett, mi a földön fetrengve nevettünk magunkon, és azon a majmon az ágyamon. Anya mosolygott, majd fejcsóválva vissza indult a konyhába. Vagy legalább is gondolom, hogy oda. Mire sikerült abba hagyni a nevetést, nagy nehezen vissza másztam az ágyamba, amin már Lola nem ugrándozott, így biztonságos volt a terep. Bebújtam a jó meleg takaró alá és közöltem a másik két személlyel, akik a szobámban tartózkodtak, hogy hagyjanak aludni. Már félálomban voltam, mikor anya hangja megzavarta az idilli állapotot. Azt kiabálva, hogy kész a reggeli. A két lány, a szobám előtt elhaladva bekiabáltak, hogy ébresztő, majd kacarászva tovább haladtak. Komásan kullogtam le a lépcsőn, majd az aljánál egy bal kanyart véve, beléptem a boltíves ajtó alatt a konyhába. Levágtam magam a egy bárszékre és fejemet a pultra hajtottam és becsuktam a szemem. A hideg kő felfrissített, de annyira nem, hogy rávegyem magam arra, hogy kinyissam szemeim. Valaki oldalba bökött, én meg annyira megijedtem, hogy lepattantam a székről egyenesen a padlóra. Sajog a popóm! Aaaahj ez a nap is jól kezdődik, először az ágyamról esek le, most meg a bárszékről. Mi lesz itt még később?! Inkább bele se gondolok...Anya lerakott elém egy adag rántottát. Mint aki hónapok óta nem evett, úgy estem neki. Fél perc se kellett és elpusztítottam. Körbenéztem a helységben, anya nekem háttal, a tűzhelynél készítette a következő adagot, és ha jól látom, még palacsintát is készít. Nyamiii...Szeretem az ilyen napokat, mikor anya úgy is viselkedik, mint ha lenne két lánya akikkel foglalkozni kellene. Kár, hogy ezek a napok nagyon ritkán vannak, évenként egyszer, max kétszer, ha előfordul...Na, mindegy. Most inkább kiélvezem a helyzetet. Folytatom a konyha feltérképezését, anyu mellett a konyhapulton Zoe falatozik, és lóbálja a lábát. Kócos haja az arcába hullik, de nem nagyon izgatja a dolog, teljesen a kajára koncentrál. Lola pedig itt ül mellettem és fülig érő vigyorral eszi a rántottáját.
-Mire ez a nagy mosoly? -kérdezem kedvesen. mire Lola hevesen mutogatva kezdi el magyarázni a miértjét. A lényeg, hogy azért, mert azt mondtam menjünk, hogy végre kimozdulhat egy kicsit Julesal és bulizhat. Röviden, tömören. Kezdek félni, hogy mi lesz itt még később, ha már most, reggel ennyire felpörögött a dologtól. Miután befejeztük a reggelit, ami két adag rántottából, 10 darab paliból és egy epre joghurtból állt, Lolával karöltve felkocogtunk a szobámba és nekiálltunk a szokásos tevékenységünkhöz. Döglöttünk az ágyban, zenét hallgattunk és közben beszélgettünk, röhögtünk, és neteztünk a laptoppomon. Így telt el a délelőttünk..

Nem a legizgibb, de remélem tetszik. A kövi jobb lesz ígérem!!:) love&hug xx

4. Fejezet

Valami zörög mellettem. Ez a zaj hozott vissza, abból a sötétségből, ahol eddig voltam. "Jézusom! Hol vagyok?! Miért vagyok vizes? Miért fázok ennyire? Héé, az én cuccom között kotorásznak?! Ki akarnak rabolni! Ne már, ennyire egy tolvaj se lehet paraszt, hogy kifoszt és még hagy is itt megfagyni...legalább egy k*rva pulcsit vagy valamit teríts már rám, te k*csög!". Ezek, és ehhez hasonló kérdések, gondolatok futottak át agyamon. A zörgés megszűnt, itt hagytak egyedül. Tehát akkor vázoljuk a helyzetem! Itt fekszek, valószínűleg éjszak, fogalmam sincs meddig lehettem ájult állapotban. Egyedül vagyok, tiszta víz a ruhám, teljesen átfagytam és gyenge vagyok...Még a szemem se tudom kinyitni, pedig próbálkoztam vele, elhihetitek. Egy hang nem jön ki a számon, sőt még kinyitni se bírom! Úgy tűnik örülhetek, hogy levegőt tudok venni. Gondolat menetem egy kéz szakítja meg, ami gyengéden a nyakam alá csúszik, majd a térdhajlatom alá is kerül egy. Óvatosan emel fel a földről. Mikor nem érzem magam alatt a hideg talajt, csak az erősen, de még is vigyázóan tartó karokat, kis meleg járja át testem. Jól esik, hogy nem a fagyos levegő simogatja bőröm, hanem az idegen meleg lehelete. Közelebb bújok hozzá, próbálok jobban átmelegedni. Jelen pillanatban azt is leszarom, ha egy gyilkoshoz vagy egy csöveshez bújok hozzá, csak legyen kicsit melegebb! Egyszer csak azt éreztem, hogy megint a hideg talajon vagyok. Sikerült nyöszörögnöm kicsit, de értelmes szavak nem hagyták el számat. Valamit rám terítettek, amitől már nem fáztam annyira. Az erős karok újra felemeltek,  de ha lehet, még erősebben szorítottak az idegen testhez. Biztonságban éreztem magam, mintha nem bánthatnának. Jó volt ez az érzés, nagyon rég éreztem ezt utoljára. Emlékek hada kavargott az agyamban. A fejemben lévő kivetítőn egy családot láttam, két kisgyerek akik a tenger partján játszanak, egy boldog önfeledt férfit és feleségét, akinek hasa kerekdet volt. Egy nagy és boldog család volt a "szemem" előtt.. Várjunk csak! Ez nem lehet tenger...Már emlékszem! Balatonon voltunk a nagybácsimnál nyaralni. Beckel egymást temettük homokba, meg fogócskáztunk a vízben...Anyáék itt még boldogok voltak. Nem is gondolták volna, hogy nem is olyan sokára ez mennyire megváltozik...Nagy mosollyal arcukon köszöntötték bácsikám és családját, akik ekkor értek le a partra. Testvéremmel rohantunk James bácsi felé, szinte feldöntöttük, akkora lendülettel öleltük át. Én derekánál, mert csak addig értem neki, Beck pedig jóval feljebb, kb a mellkasánál. Anyu a hasát simogatva, nagy és őszinte mosollyal az arcán hozta nekünk a törölközőket, amivel jól bebugyolált, majd egy ölelésbe zárt. Akkor járt át az a biztonság érzet, ami most is. Hiányoztak anyu ölelései, az igazi anyai ölelések, amiket oly rég éreztem utoljára....Egy könnycseppet éreztem legördülni az arcomon, ami a szél miatt elég gyorsan váltott kellemes meleg folyadékból, hideggé. Elegendő erőt éreztem magamban, így megpróbáltam kinyitni a szemem. Hát ebből csak egy erőtlen, lassú és lusta pislogásra futotta. De amit ez alatt az egy pillanat alatt láttam, teljesen elvarázsolt. Két, csillogó, smaragdzöld szemet pillantottam meg. A sötét miatt nem láttam az idegen arcát, de nem is érdekelt. Azok a szemek rabul ejtették a gondolataim, de nem csak azt. Szívem is hevesebben kezdett verni, ahogy megláttam a gyönyörű zöld szemeket. Az utolsó csepp aggodalmam is elszállt, hogy talán elrabolnak. Valahogy teljesen megbabonázott amit láttam, nem tudom ki lehet a megmentőm, -ha egyáltalán, tényleg meg akar menteni és nem elrabolni szándékozik- de furcsa mód, átjárta a testem a megnyugvás, ellazultam, bíztam az idegenben. Hagytam magam ellazulni, csak hagytam, hogy ő tartson és vigyázzon rám. Még mindig azok a gyönyörű szemek lebegtek előttem, és újra álomba merültem.

Kicsit rövid lett, bocsánat!! Hamarosan hozom a kövit!:) love&hug xx

3. Fejezet

 -Hol voltál ma? Nem láttalak suliba. -beszéltem Allyhoz, miközben próbáltam lehúzni a fejemen a pólóm nyakát. Egyszerűnek tűnik ez a mozdulat, de nekem valahogy sokszor bajt okoz. Lehet volt abban valami, hogy a bátyám régen nagyfejűnek hívott?! Hmm..lehet.
-Nem kaptad meg az sms-t? -kérdezte, mikor sikerült lerángatni a buci fejemen a pólóm.  Ha most arra az üzenetre gondol -amit még mindig nem néztem meg. Gratulálok Sophia! Tapsold meg magad!- amire én, esküszöm, megölöm!- Délelőtt írtam, olyan 10körül, hogy..- mesélt volna tovább, de rávetettem magam, és az első kezem ügyébe kerülő tárgyal püfölni kezdtem. A kosárcipőmmel. Ha nem is fáj neki, legalább a szagától elájul. Trolololo..
-Te barom, miattad kellett felelnem! Hülye majom! -ordibáltam. Ally csak nevetett, és rohangászott össze vissza az öltözőben, velem a hátán. Próbáltam egy kézzel kapaszkodni, ami elég nehéz volt, mert néhány kanyarnál majdnem hátra buktam. De csak azért se fogom abba hagyni a püfölését, ha kell akkor leesek de akkor is folytatom!
-Tegyél le! Hallod?! -visítottam fülébe, mikor már meguntam, hogy futkorászik velem össze vissza.- Én még nem öltöztem át! Ally! -szenvedtem a hátán, mert idő közben, bemasírozott a csarnokba.- Baszki, legalább a cipőm párjáért menjünk vissza! -könyörögtem neki. Kérésem süket fülekre talált.
-Ti mit műveltek?! -hallottuk meg , magunk mögött egy férfi hangot. Férfi?! Pff...inkább srác, alig 27 éves. De akkor már be is mutathatnám, nem de?! A fiatal úriember mögöttünk, az edzőnk, Matt. Kora ellenére elég jó edző. Néha -inkább mindig- úgy kezeljük, mint ha egy haverunk lenne, de azért megadjuk a tiszteletet.
-Hmm? -fordult meg barátnőm, akkora lendülettel, hogy én lerepültem a hátáról. Kívülről elég vicces lehetett, de nekem nagyon nem volt az!
-AÚÚÚ! -adtam hangot fájdalmamnak, ami belevágott a hátamba és fejembe az érkezéskor. Szétterültem a földön, mint Patrik a Spongebobban mikor alszik.- Hallod, te böszme! Ebből komoly verés lesz, ha így folytatod!! -fenyegettem meg, ezzel egy időben Matt segítségével felálltam. Allyt is felsegítette, aki idő közben, annyira nevetett, hogy eldőlt mint egy zsák krumpli.
- Sophi! - hallottam nevem az ajtó irányából. Megfordultam, hogy megtudjam ki koptatja nevem. Lehet nem kellett volna...Nem láttam semmit, csak annyit éreztem, hogy valami nagy erővel a fejembe csapódik. Elvesztettem az egyensúlyom és dőltem hátra, de valaki elkapott, még mielőtt becsapódhattam volna. Az orromhoz kaptam kezem, hogy megbizonyosodjak róla, nem vérzik e. Eszméletlenül fájt! Háleluja, nem láttam a piros folyadékot a kezemen mikor megnéztem.
-Jól vagy? - egy hang rántott vissza a földre. Pontosabban kettő. Felnéztem, Ally és Matt aggódó tekintetével találtam magam szembe.
-Persze, csak piszkosul fáj a fejem. Leginkább az orrom. -bandzsítottam, hogy megtudjam nézni mennyire dagadt fel. A többiek röhögtek azon, hogy milyen hülye pofákat vágok. Hát ez van, valahogy muszáj volt megnéznem! Körbe néztem, hogy mivel dobtak fejbe..Fél pár cipőm találtam magam mellett. Legalább már ezért se kell vissza mennem.
-Ugye jól vagy? Nem akartalak fejbe dobni, csak kicsúszott a kezemből. Ne haragudj! A cipőd párját hoztam utánad! Jaaj Sophi, ne haragudj! - ölelgetett agyon edzőtársam Becky, miután le guggolt mellém.
-Nincs semmi baj! Élek és virulok! -mosolyogtam kedvesen, és 5 percen belül, másodszorra segítettek fel a földről, mert elvágódtam. Ha így folytatom, megdöntöm a rekordom. Gyorsan fel húztam mind két tipegőm.- Látod?! - tártam szét karom és kérdeztem Beckyt, miközben hátra fele futva, közelítettem meg az öltözőt. Nem úsztam meg, hogy ne kelljen vissza jönnöm. Persze, hogy a kulacsom bent maradt. Mire kiértem, már mindenki az edző köré gyült, és beszélgettek. Mikor befutottam, Matt komolyabb arcra váltott és bele kezdett mondókájába.
-Na, most, hogy mindenki itt van, és épségben, -hangsúlyozta ki az utolsó szavát és nevetve rám nézett. Én felháborodva mutattam Allyra és Beckyre, jelezve, hogy az ő bűnük volt az egész.- elmondom, hogy mit is csinálunk ma edzésen.....
Végre én is beállhattam rendesen edzeni, -eddig azért nem edzettem, mert le voltam sérülve és Matt nem hagyta, hogy bármit is csináljak- annyira felpörgetett, mint valami duracel nyuszi. Úgy kezdtem az egészet, hogy dobás közben, szinte hasra estem, annyira sok mindent akartam egyszerre csinálni. A többiek persze jót röhögtek rajtam, edzőnk meg csak fejét fogva próbált nem pofán röhögni. Nem igazán jött neki össze. Aztán magyarázták a feladatot, amit nem igazán értettem elsőre. De persze, hogy én vagyok az egyik bemutató ember. Ezt is szépen elcsesztem...megint csak nevettek, de most már Matt se fogta vissza magát és a társasággal együtt szakadt azon, hogy mekkora szerencsétlen vagyok...Nagyából ilyen, és ehhez hasonló dolgokkal telt el az edzés.
Az öltözőbe beérve, hullaként dobtam le magam a padra. Eléggé szédülök. Ennem kellett volna otthon valamit indulás előtt. De teljesen ki is ment a fejemből, mert anya felidegesített. Ááááh...inkább ne is jusson eszembe -itt jön a kérdés, "Hogy juthatna oda, ami nincs is?!"-  mert csak felidegesítem magam. A lányokkal beszélgettem és közben átöltöztem. Kb háromnegyed óra múlva, csoportosan vonultunk ki a suli elé, ahol mindenki elköszönt egymástól és bepattantak a szüleik mellé a kocsiba. Ally kérdezte, hogy ne dobjon e haza, de nemet intettem. Úgy voltam vele, hogy úgy is csak 6 utcányira lakom. Jól fog esni egy kis séta. Miközben kullogtam az utcán, egyre hidegebb lett. Kezdett vissza térni Londonba a már jól megszokott hűvös levegő. Az eső is rákezdett nagy cseppekben.  Kár, hogy én meg nem készültem rá...Egyre szorosabban fontam össze karjaim mellkasom előtt, és gyorsabb iramot diktáltam lábaimmal. Az émelygés egyre jobban erősödött bennem. Ez így nagyon nem lesz jó. Még 4 utcát ki kell bírnod Sophia! Miután beteszed a lábad a lakásba akár ájultan is zuhanhatsz össze a földre, de az utcán nem! Biztattam, kedvesen magam. Egyre jobban kezdett esni az eső is. Szinte már zuhogott. Már majdnem kiértem az utcából, mikor azt éreztem, hogy forog velem a világ. Kezdtem az utcai lámpák  fényét is egyre homályosabban látni. Egyszer csak elsötétült minden, és az utolsó dolog amire emlékszem az, ahogy a fejem koppan a hideg és vizes betonon. Csak feküdtem London sötét és elhagyatott utcáján, zuhogó esőben, mit sem tudva magamról.

2.Fejezet

                                     (ajánlott zene)

Mikor kicsengettek az utolsó órámról, ami tesi volt, - persze, rakjanak be pénteken, 8. (!) órába még egy tesit is, ezzel a szadista tesitanárral- rohantam az öltözőbe, mert már így is elkéstem. Lola futott utánam, értetlen fejjel, azt kiabálva, hogy még is hova sprintelek. Mint ha meg se hallottam volna, rontottam be az öltözőbe, és rángattam le magamról a tesi ruhám, hogy feltudjam venni az utcait. Barátnőm pont akkor futott be, mikor a cipőm kötöttem, és  kérdő tekintettel állt meg előttem, csípőre tett kézzel.
-Még is hova rohansz te?! Nincs is több óránk! Legalább vártál volna meg, tudod mennyire fájtak amúgy is lábaim, nem, hogy még utánad is rohannom kellett?! -harapta le a fejem.- Huuh -fújta ki a levegőt, amit pár másodperccel ezelőtt, mélyen magába szívott - Most pedig, szépen elmeséled, hogy még is mi a sietség tárgya! -villantotta meg fogszabályzóját, a tőle már jól megszokott, nagy mosolyával.
-Nem hiszem el, hogy ennyire hülye vagy! -röhögtem bele a fejébe, miközben bele dobáltam táskámba a szétszórt holmijaim.- Ha nem tűnt volna fel, minden pénteken szinte kitöröm a tesi terem ajtaját, mert rohanok, azért, hogy minél előbb elhozhassam Zoet a napköziből! Tudod, hogy menyire utál ott lenni! -vágtam egy fancsali képet, mert közben eszembe jutott, hogy nekem is mekkora kínszenvedés volt, mikor a bátyám nem tudott eljönni értem, és ott kellett rohadnom egészen délután négyig.
-Hehe, tényleg...- vihogott, saját hülyeségén Lola.- Ha megvársz, mehetnénk együtt! Aztán átjöhetnétek hozzánk.- ajánlotta fel.
-A-a...-ráztam fejem, tiltakozáskép.- Edzésem lesz, utána meg már nem megyünk sehova.
-Ahhj ne csináld már!! -rángatta karom, barátnőm- Akkor legalább én had mehessek hozzátok! -nézet rám kiskutyaszemekkel. Elmosolyodtam, mert ezt a nézést utoljára akkor láttam, mikor a vidámparkban voltunk, és Jules nem akart felülni arra a vizes hullámvasútra, mert, hogy ő nem akart elázni. Lola pedig, mondván, hogy direkt úgy van megcsinálva, hogy még véletlenül se legyenek vizesek, rángani kezdte barátját, aki lemondóan sóhajtott egyet. Nekem eszem ágában nem volt felülni, de jól is tettem, ugyanis mikor leszálltak a masináról, csavarni lehetett a ruhájukból a vizet. Mondanom se kell, mekkorát röhögtem, ami Julesnak nem tetszett, ezért végig kergetett a fél vidámparkon..Na de vissza a jelenbe! Nyitottam a szám, hogy megadjam magam, de barátnőm már is a nyakamba vetette magát és ugrándozott, hogy "Jajj de jó, egy csajos estét tartunk!!".
Miután elhoztuk Zoet is a a  suliból, hárman ballagtunk London utcáin, közben Lola fárasztott a One Diectionos hülyeségeivel, amire persze a hugom is kapó volt, így már ketten tömték a fejem, a feleslegesebbnél feleslegesebb infókkal. Nem mondom, hogy utálom őket, de nem is érdekelnek különösebben. Tény, hogy tényleg jó hangjuk van, ha valahol hallom őket én is dudorászom a számukat, de nem keresek utánuk a neten. Egyszóval nem zaklatnak különösebben..Ez több volt mint, de mindegy.Mire haza értünk, szinte teljes erőmből vágtam be a bejárati ajtót a két, nagyban csacsogó nőszemély után. Ezt követően, pedig szívrohamot kaptam, mert valami nagy robajt csapva, összetört a konyhába. A lányok után néztem, hogy még is mit csinálhattak, de ők a nappaliban ültek és nagyban beszélgettek, meg se hallva a nagy csattanást. Félve, be kommandóztam a konyha ajtóba, ami a nappali ajtajával szemben volt, és kukucskáltam be a boltív alatt a konyhába.
- Te még is mi a szart csinálsz?! - hallottam magam mögül, barátnőm is hugom kórusát, miközben a földön fetrengve nevettek rajtam, és a kis akciómon.
-Az előbb valaki összetört valamit a konyhában, de ti észre se vettétek! -szinte már ordítottam idegességemben, mert még mindig nem tudom, hogy ki az a titokzatos idegen.- Mi van, ha valami hasfelmetsző Jack van a konyhába, és most épp a hátam mögött áll, hogy lesújtson rám, amíg nektek magyarázkodok?!Ha? Akkor aztán itt maradtok egye..-nem tudtam befejezni a mondandóm, mert valaki hátulról rám ugrott. De azzal nem számolt, hogy elvesztem az egyensúlyom, a váratlan plusz kilóktól, és dobok egy hasast az előszoba közepén, miközben olyan hangosan sikítok, amennyire ember még azt nem tette.
- SEGITSÉÉÉG!! MEGAKAR ÖLNI!!WÁÁÁÁ...- ficánkoltam támadóm alatt, de nem nagyon hatotta meg a dolog. Támadni viszont nem támadott , mint ahogy azt vártam. Egyszer csak, eltűnt a rám nehezedő plusz kiló, ami eddig a földhöz lapított és palacsintát csinált belőlem. Ahh palacsintáról jut eszembe, ma még alig ettem valamit, rohadt éhes vagyok!
-Kislányom, abba hagynád végre a hisztérikus rohamot?! -hallottam meg magam mögül édes, drága, jó anyám hangját. Nagy nehezen felkecmeregtem a földről anyu segítségével.
-Köszi anyu, ezt a kellemes fogadtatást! -forgattam szemem. Nem hiszem el, egyszer van itthon mikor mi is és ráadásul úgy, hogy nem alszik, mert hulla fáradt, akkor is engem kell terrorizálnia..- Minek köszönhetjük társaságod?! -kérdeztem kicsit bunkóbban, mint terveztem. Ez van.
-Talán annak, hogy itt lakom?! -kérdezett vissza kicsit kellemetlenül, mert értette a célzást. Nagyot sóhajtott, majd újra megszólalt.- Figyelj, tudom mire célzol, és nagyon sajnálom, hogy keveset vagyok veletek, de ezt mind értetek teszem!! - kezdte el a magyarázkodást, de én ezt már unom. Ezer meg egyszer hallottam már, és nem érdekel.
-Na jó, figyi! Tudod, hogy csak akkor hallgatlak végig, ha valami újjal állsz elő, de ahogy hallom, ez nem az. Úgyhogy én most megyek, összepakolom az edzéscuccom.- kerültem ki, rá se nézve.- Addig, ha gondolod Zoenak még elmondhatod. -mondtam ingerülten, miközben trappoltam fel a lépcsőn.- Őt még talán hülyítheted ezzel! - és végszóra becsaptam szobám ajtaját. A gombóc a torkomban egyre jobban kezdett nőni. De már csak azért se hagyom, hogy a könnyeim utat törjenek maguknak. Büszkeségem még van. Erősen megdörzsöltem szemem, ahol még is csak előbukkant pár kósza könnycsepp. Beléptem a gardróbomba és neki álltam összekotorni az edző cuccom. Mikor ezzel végeztem, kopogtak az ajtómon.
-Gyere! -szóltam ki. Egyből nyitódott az ajtó, amin Zo lépett be és rohant felém. Na jó, azért ne képzeljetek el orbitálisan nagy szobát, ahol valaki fel tud gyorsulni, mert akkora hely van rá, de nekem pont megfelelő. Pici kezeivel, szorosan magához húzva, bújt hozzám. Lola pedig az ajtóban állt és csak nézte, ahogy két testvér egymás védelmező ölelésébe burkolózik. Igen, ezek lennénk mi, a hugommal. Lola mosolygott e jelenet láttán, majd szólt, hogyha nem akarok elkésni edzésről inkább induljunk.
A két lány útközben leszakadt, azzal az indokkal, hogy elmennek barátnőmhöz össze szedni az alvós holmijait, ami ebben az esetben egy plüssmaci és a telefontöltője volt. Ugyan is már-már haza jár hozzánk, tehát pizsama, fogkefe, fehérnemű minden volt nálunk ami az öve. Mikor beléptem az iskola bejáratán -igen, az én sulimba. Ne lepődjetek meg, nem hagytam itt semmit, csak a mi tornatermünket tudták kibérelni- még lehangoltabb lettem, mint eddig. Valahogy nyomasztott ebben a félhomályban az iskola, csak a folyosó túloldalán volt felkapcsolva néhány lámpa, ami elég ijesztővé tette az amúgy is kellemetlen helyet.Mikor beértem az öltözőbe, már is jobb kedvem lett, meglátva csapat társaim önfeledt baromkodásukat. Voltak akik beszélgettek, zenét hallgattak, csendben ültek és próbáltak felkészülni agyilag és lelkileg az edzésre. De a legjobb, ami mindig is megmosolyogtatott az, mikor belépek és azt látom, hogy 2-3 elvetemült állat, kergetőzik, néha kb fellökve másokat menekültek egymás elől. Elég mulatságos látványt szokott nyújtani, ahogy most is.
-Hali! -szinte már ordítottam, hogy mindenkihez eljusson köszönésem. Fülig érő mosollyal haladtam át a csapaton, néha megállítottak egy ölelésre, kisebb csevejre. Kerestem egy személyt...Áhh meg is van!
-Hello csajszi! -köszöntem Allynak, meg se várva válaszát öleltem meg.
-Sziaaaa -nyújtotta meg az "a" betűt. Közben vissza ölelt.

1. Fejezet

"Ooh, hogy az a büdös..." kezdtem el magamban, kedves jelzőkkel illetni, azt a még titokzatos személyt, aki az ÓRA KÖZEPÉN küld nekem sms-t. Az osztály egy részére, "csak úgy" rájött a köhögő roham, amit ilyenkor szokásuk produkálni. De ahelyett, hogy elterelte volna Mrs. Eddols, az irodalom tanár figyelmét, inkább fel figyelt a dologra. Persze, hogy kiszúrt ahogy lapítok a padban...Hurráááá, jaj de jóó!!Remélem érezhető az irónia.
-Goldwin! Az egy dolog, hogy nem készülsz házival az órámra, de hogy még telefonozz is?! Na, ezt már nem tűröm!!- kelt ki magából a tanár.- Most azonnal ide jössz és lefelelsz!!
Haha, tudom az anyagot te szipirtyó! Velem aztán nem cseszel ki!!- épp nyitottam a szám, hogy közöljem vele ezt a tényt, de valaki oldalba bökött. Hangosan felkiáltottam, mert nem volt kellemes. Ha lehet, a tanárnő még dühösebb tekintettel mért végig. Jules a padtársam -és egyben egyik legjobb barátom, szinte már bátyám- fúrta ujját mélyen a bordáim közé jelezve, hogy meg ne próbáljam, és közben egy "szerintem ne roncs tovább a helyzeten" nézéssel kísérte mozdulatát. Néha annyira utálom, hogy ennyire ismer... Nagy nehezen, szinte átmásztam padtársamon, aki jót röhögött szenvedésemen, szint úgy az egész osztály. Kibotladoztam a tanáriasztalhoz, és egy angyali mosolyt erőltettem az arcomra, mire a tanár próbált flegmázni velem de nem nagyon jött össze neki. Mit is vártunk egy lassan 60 éves, öreg nénikétől aki kb a 17.században használt modort használta?! (na ez értelmes mondat.xd szkmj.)
-Most pedig halljam az előző három órán vett anyagot, kisasszony!- szuggerált szemével. - Vagy év végén megbuksz.- és ahogy észrevettem próbált felidegesíteni. Kezd sikerülni neki...De ahogy azzal a lassú felfogásommal eljutott az agyamig, hogy mit mondott és rájöttem, hogy "Jééé, ezt tényleg tudom", egy győztem mosoly terült szét a fejemen. Meg még jó, hogy szín ötös vagyok irodalomból. Persze ne nézzetek strébernek, mert nagyon nem vagyok az, de könyörgöm! Irodalomból nem is kell tanulnom, minden megmarad még ha nem is figyelek órán. Ami mindig igaz de az már mellékes.
-Hát az úgy volt..-kezdtem bele mondókámba, mire persze páran felröhögtek, Mrs. Eddols feje meg ha lehetett még vörösebb lett. Felelet közben egész jól szórakoztam azon, hogy pár marha, orbitális nagy baromságokat ordibált be azt feltételezve, hogy majd segítenek. Inkább csak röhögő görcsöt kaptam, amit meg a tanár nem nézett jó szemmel. Jobb ha inkább vissza fogom magam mert nem, hogy a megérdemelt 5-öst, de még a 2-est se kapom meg...És megszólalt szívem legszebb hangja!! CSENGŐŐŐ IMÁDLAAK!!!
Önelégült vigyorral az arcomon pakoltam össze a cuccaim a padról, miközben beszélgettem Julesal, aki a szemben lévő padon ült és várta, hogy végre össze szedjem mindenem.
-Szép volt Goldwin! Jó volt nézni annak a vén k*vának a kétségbe esett fejét, mikor meg kellett adnia az 5-öst.- szólt bele az önfeledt beszélgetésbe Tayler.
-Kösz Alvey! Én is élveztem.- nevettem el magam, kissé el is pirulhattam mert miközben lefolyt ez a rohadt hosszú csevej, oda állt mellém, ráült a mögöttünk lévő padra és átkarol. Nem tehetek róla, hogy ez volt a reakcióm, de ha egyszer már első óta tetszik?! Félre értés ne essék, nem általános suli hanem gimi első óta. Elég érdekes fejet vághattunk Julesel mindketten, mert Tayler egyszer csak elröhögte magát.
-Csak azért zavarok igazából, mert lesz egy buli holnap és gondoltam eljöhetnétek.- közölte velünk megjelenésének pontos okát.- Jules, te hozhatnád magaddal Lolát, te  meg jöhetnél velem!- szorította meg a vállam és utána le eresztette a derekamra, én ezzel egy időben pattantam le a padról, amire időközben oda ültem Tay mellé. Ő csak kuncogott egyet reakciómon, majd kérdő tekintetét váltogatta köztem és Jules között.
-Hát ööhm...én...- dadogtam össze vissza. Azért nem csoda, hisz már majdnem két éve tetszik, és most hirtelen elhív magával bulizni..Eddig ilyen még sose fordult elő, és ez kicsit, na jó valljuk be, NAGYON meglepett.
-Azt akarja mondani, hogy igen, nagyon szívesen menne veled, és mi is szívesen mennénk!- robogott be a terem ajtaján óriási mosollyal Lola, legjobb barátnőm, szinte már testvérem. Az állam a padlót verdeste, közben nagy és gyilkos tekintettel szuggeráltam, hogy vegye a lapot, hogy abban a másodpercben ahogy Tayler látó és halló távolságon kívül lesz, meghal. Ezt a gesztusomat mint ha nem is neki szántam volna, hanem a mögötte beszélgető csoportnak, le is szarta, majd ledobta magát Jules mellé a padra és egy rövid csókot nyomott a szájára, amit a fiú mosolyogva viszonzott. Miközben ők elvoltak a boldog kis rózsaszín világukban, engem egyedül hagytak a valóságban, ahol az előbb Lola rohadt nagy bajt kavart nekem.
-Na akkor ugye benne vagy?- kérdezte ellenállhatatlan kisfiús mosollyal. Bambán bámultam gyönyörű kék szemeibe, és egyre vörösebb lettem, mert fogalmam sem volt, hogy hogy fogom kivágni magam ebből a helyzetből. Volt kedvem menni, nagyon is! De merszem már annál kevesebb.
-Hát...persze..-hümmögtem szinte alig hallhatóan, de Tay meghallotta, mire fülig érő mosolyt vetett rám. -Rendben, akkor holnap 8-ra érted megyek!- kacsintott majd, elköszönt tőlem és Lolától, Julesel pedig lekezelt. Mikor kiért a teremből legjobb barátnőm felé fordulva, egy mély levegőt véve amit pár másodperc után fújtam ki, letámadtam barátnőmet.
-Te még is, hogy gondoltad ezt?! Tudod, hogy megszólalni is alig merek a közelében, erre HELYETTEM válaszolsz neki, hogy "igen persze elmegyek veled"! Majd mikor még szükségem is lenne valamelyikőtökre, -mutató ujjamat közte és Jules között ingáztattam, nagy erőkkel- le se szarjátok, hogy belekevertél a trutyiba és épp szenvedek, mint hal a szatyorban, és csak magamat égetem le ELŐTTE, hogy alig bírok elmakogni egy értelmes választ!!- ordítottam le a fejét. Szegény Julest is belevontam miközben ő nem is tett semmit..Szerencsétlen srác, néha megkérdezem a fentieket, hogy miért büntetik az én barátságommal...

Szereplők

Sophia Goldwin:

Sophia egy 16 éves, ízig-vérig angol lány. Bár viselkedésén nem látszik, hogy a modorukról híres, Angol felmenőkkel büszkélkedhet. Nagyon makacs, önfejű és nagyszájú. Ami szívén az a száján. De mind emellett egy kedves, barátságos és mindig vidám, mosolygós lány. Bármire képes hugáért és igaz barátaiért, akikből elég kevés van így nem nagyon kell megerőltetnie magát. Kiskora óta kosárlabdázik, és így kerül egy sporttagozatos gimnáziumi osztályba. Élete a sport, de emellett imádja a zenét is. Énekelni is szeret, de azt csak is jól szigetelt falak között. Furcsamód, magyarul is elég jól tud beszélni, ugyanis a nagybátya Magyarországra költözött, mikor ő még csak 2 éves volt. Rengetegszer látogatja, szinte minden évben. Imád a Balaton vizében, játszani a kishugával.
Van egy bátya is, akivel nagyon szoros kapcsolata volt, ameddig a fiú ki nem költözött az USA-ba az egyetem miatt.

Zoe Goldwin:

Zoe 6 éves, az ő ereiben is tiszta angol vér folyik. Viselkedése hasonló névéréhez, makacs és nagyszájú. Ő is egy kedves és vidám lány de jóval zárkózottabb mint lánytestéve, a múltjukban történtek miatt. Nagyon okos és tehetséges. Sophival jár egy iskolába, csak általános iskola első osztályába. Imádja a nővérét és bátyát, bár őt alig ismeri mert kicsi volt mikor elköltözött. Zoe is tud magyarul, bár neki még nem megy olyan jól mint nővérének.

Lola Wimmer:

Lola 15 éves, félig magyar félig angol lány. Sophia legjobb barátnője, de testvérként tekintenek egymásra. Zoeval is nagyon jó kapcsolatot ápol, szinte kishugaként kezeli. Nagyon kedves és vidám, mindig tele energiával, amivel néha az őrületbe kergeti barátait. Igazi Directioner. Elég kíváncsi természetű, mindig benne van minden őrültségben. Évfolyamtársak Sophival. Van egy barátja, Jules.

Jules Parker:

Jules 16 éves, angol srác. Viselkedése jobban hasonlít felmenőire mint Sophinak vagy Lolának. Udvarias és barátságos, benne van minden őröltségeb, és ha rájön az öt perc egy igazi őrült (persze pozitív értelemben:) .
Szókimondó, amit gondol vagy érez azt ki is mondja. Lehet rá számítani, mindig ott van ha valakinek segítségre van szüksége. Spohinak egyetlen igaz fiú barátja. Pelenkás koruk óta barátok, és mindig megvédik egymást. Lola pasija.

  Ally Smidt:

Ally 18 éves, magyar lány. Nem rég költözött Londonba családjával. Most végzős, Sophia sulijába jár. Itt ismerték meg egymást, és azóta nagyon jó barátnők. Ő is kosarazik már gyerekkora óta, és Londonban is folytatja a sportot, így kerül egy csapatba Sophival. Egy nagyon barátságos és törődő lány, szereti ha ő irányíthatja a dolgokat. Amit sokan nem is bánnak, mert ügyesen kezeli a helyzeteket, feltalálja magát a bajban is. Imádja a One Directiont, Directioner.

 Beck Goldwin:

Beck 20 éves, Sophia bátya. Laza és jófej, de ha kell komoly is tud lenni. Elég talpra esett, önálló személyiség. Két hugárét ölni tudna, imádja őket, ezért is van bűntudata, hogy az USA-ba ment egyetemre. Nagyon okos és tehetséges sportoló.  Amikor csak teheti, haza utazik, hogy láthassa testvéreit.

One Direction:

Harry Stles, Liam Payne, Niall Horan,  Zayn Malik, Louis Tomlinson:)

        Hát itt lennének a szereplők. Remélem szimpik.:)xx