16. Fejezet

-Négy éves voltam, de még mindig tisztán emlékszem az egész napra. -kezdtem bele a kis mesémbe. Mindannyian izgatottan figyeltek, mint a kis ovisok, mikor az óvónéni mesét olvas. Liam a padra tett kezein pihenteti buksiját és úgy néz rám, Harry könyökölve támasztja fejét. Zoe, Niall ölében, hasonlóképp van mint Harry, könyököl a fa padon, és támasztja a buksiját. A szőkeség hugom vállára támasztott állal figyeli mind egyes mondatom. Mellettem Zayn jobb kezével támaszkodik a padon és felém fordítva fejét, hallgatja a mondókám. Egyedül Tommo az, aki úgy ül mint én, se támasz se fekvés.- Beck vitt haza oviból...
-Várj! -szakított félbe Niall. Mosolyogva néztem rá, és vártam, hogy folytassa.- Ki az a Beck? -jogos a kérdés, hisz ők nem ismerik.
-Beck a testvérünk. -fordult hátra az ölében lévő Zoe és adta meg a választ helyettem. Mindegyik srác lerendezte egy "Ooh...Értem."-mel és már folytathattam és a sztorit
-Na, szóval. Beck vitt haza oviból, mert anyuék dolgoztak és nem értek rá, hogy eljöjjenek értem. Ezért gyalog mentünk haza. Épp ezen a környéken sétáltunk, mikor megláttam egy fagyis kocsit, és elkezdtem könyörögni, hogy vegyen nekem. Vagy tíz percet könyörögtem, mire sikerült meggyőznöm, hogy a zsebpénzét költse rám. A lelkemre kötötte, hogy még csak a közelébe se menjek a beton falnak. Maradjak itt, már mint akkor ott, valamelyik padnál. -kezdtem el mutogatni a nem olyan messze lévő padokra a sétány mellett.- Ő elment, én meg nem bírtam megállni, muszáj volt oda mennem és néznem a vizet! Így hát oda ugráltam a falhoz és felmásztam rá. Szépen lecsücsültem és lóbáltam le a lábam a szélén, közben csodáltam a vizet. A nagy bambulásban fel se tűnt, hogy valaki mögöttem ordítozik.
-Oké, akkor most szünet! Az én részem jön! -kiáltott fel Louis. Mindenki ijedten kapta rá a tekintetét, hisze eddig csöndben ült mellettem.- Harmadikos voltam, és osztálykiránduláson Londonba jöttünk. Egész nap járkáltunk, voltunk a palotában a viasz testes múzeumban, tudjátok mire gondolok?! -nézett körbe megerősítést várva. Mindenki csendben bólogatott.- Na és végre megálltunk kicsit pihenni itt a parkban. Mindenki rohangászott össze vissza, meg ordítozott a haverjával. Nekem meg persze, hogy az akkori legjobb haverjaim beteget jelentettek és nem jöttek el! Na mindegy...A lényeg, hogy unalmamban mikor megláttam egy galambot, és elkezdtem kergetni...-nem tudta tovább mondani, mert mindenki felröhögött. Megvárta amíg lecsillapodik a társaság, majd folytatta.- Elkezdtem kergetni és nem is figyeltem, hogy merre repül. Futottam utána, egyenesen a kőfal felé, ami felett ő átrepült én meg fenn akadtam. De nem is ezzel volt a gond, hanem, hogy nem figyeltem magam elé, csak a madarat követtem a szememmel és nem vettem észre, hogy előttem a falon, ül egy kislány. Na, hát azzal a lendülettel, amivel a galamb után nyúltam, löktem le a kislányt a falról, aki sikítva zuhant egyenesen az alattunk lévő folyóba. -itt Tommo elhallgatott, és lehajtott fejjel mormogta az orra alatt, hogy "Sajnálom!", mint mindig, mikor valakinek elmeséltük a történetet. Már vagy ezerszer mondtam neki, hogy ne sajnálja, mert ha akkor figyelt volna, most valószínűleg nem ismernénk egymást.
-Tommo, mondtam már, hogy ne kérj bocsánatot! -bújtam hozzá és öleltem meg szorosan. Viszonozta a gesztust. A nagy ölelésünk, Harry hangja szakította meg.
-Na, folytassátok már! -szólt ránk türelmetlenül.
-Oké, oké, fürtös! Nyugi! -nevettem rá.- Gondolom mindenkinek leesett, hogy én voltam az a szerencsés, aki a vízben kötött ki. -mindenki nagyban bólogatott.- Mikor a vízbe értem, próbáltam, feljutni a felszínre, de nem igazán sikerült, mert még nem tudtam úszni. Csak kapálóztam és közben liter számra ittam azt az undorító vizet. A víz hihetetlenül hideg volt, és én egyre kevesebbet észleltem a körülöttem lévő eseményekből. Röviden, sikeresen elájultam a folyóban.
-Én meg miután sikerült a kisebb sokkból vissza térnem, egyből másztam fel a falra és ugrottam Sophi után.
-Várj, várj, várj! -szakítottam félbe nevetve.- Azt se hagyd ki, hogy miért egy szál bugyiban másztál ki a vízből! Ne, hogy már a legnagyobb poént kihagyd az egészből! -nevettem tovább, és a könnyeimet törölgettem.
-Kösz! Nem akartam elmesélni, de ha már ilyen észrevétlenül felhívtad rá a figyelmet....Sophi bátya, Beck, pont akkor ért vissza és látta az egész jelenetet. Mikor le akartam ugrani, utánam kapott, hogy vissza húzzon, de csak a gatyám alját sikerült megcsípnie. Ezzel sikeresen lerántotta, mikor elrugaszkodtam. Kb a térdemig lecsúszott, és a vízbe érkezésemkor, még lejjebb. Még sikerült elkapnom Pukkancsot, mielőtt végleg elmerült volna, de a ki úszás már nem ment, mivel a lecsúszott gatya a bokámon, meg akadályozta, hogy mozgatni tudjam őket. -itt egy picit megállt, hogy egy mély lélegzetet vegyen.- Sikeresen lerugdostam magamról, így ki tudtam húzni a már ájult Sophit. -mindenki tátott szájjal hallgatta a történetet.
-Igen, és mikor sikerült felcipelnie a sétányra vezető rámpán, Beckel szét trancsírozták a mellkasom, mikor próbáltak a filmekben látott módszerrel újra éleszteni. -folytattam nevetve. Louis is velem együtt nevetett, de a többiek még mindig bambán figyeltek. Hát oké...- Aztán mikor egy értelmes felnőtt segített nekik, felébredtem. Az első amit megpillantottam egy sárga répás alsóban feszítő szétázott fiú, aki azt se tudta mit csináljon. Röhögő görcsöt kaptam és senki nem tudta, hogy mi a bajom, mert egyáltalán nem hasonlított nevetéshez, mivel még nem kaptam rendesen levegőt a tüdőmben lévő rengeteg víz miatt.
-Azt se tudok mit csináljunk! Beck kétségbe esve rángatta az öreg bácsi karját, aki segített nekünk, hogy csináljon már valamit. Sophi meg nem bírta abba hagyni a röhögést a látványomtól. -vágott pofákat. Hát basszus...Megnéztem volna, ő hogy bírja ki röhögés nélkül azt, ahogy akkor kinézett!
-Persze, mert te nem röhögtél volna, ha egy sárga répás bugyiban álldogáló fiú,  akinek a ruhájából csavarni lehetett a vizet, ott sikítozik és kapálózik. -érveltem.
-Jó, nyugalom! Ne kezdjetek el vitatkozni! -szólt ránk Liam. Abba hagytam a beszélést és egyszerre öltöttünk nyelvet Louisal egymásra, majd vissza fordultam a többiek felé.
-Miután sikerült lenyugodnom, és azt a pár liter vizet is kiköhögnöm a tüdőmből, Louis bocsánatot kért, hogy nem akart le lökni meg blablabla...Erre Beck még le is cseszett engem, hogy ő megmondta, hogy ne menjek a fal közelébe. Utána Tommo elkezdte keresni az osztályát, akik eltűntek és sehol sem találta  őket. Persze Beck segített neki keresni, de nem jártak sikerrel.
-Jah, ott hagytak. Értitek?! Ott hagyott az osztályom Londonban!! Jó, mondjuk a tanáron nem csodálkozom, hogy szívesen "felejtett" -rajzolt idéző jelet a levegőbe- itt, mivel gyűlölt. Én is őt, szall' nem volt nagy para. De azért ez kicsit durva volt még tőle is...-gondolkodott el hangosan. Mi csak nevettünk azon, hogy milyen fejet vág.
-Mindegy, a lényeg, hogy itt hagyták. Nekünk meg nem volt szívünk otthagyni egyedül, alsó gatyában, ja nem! Pontosítok, bugyiban! Szegény vizes kis srácot, aki kétségbe esve kereste az osztályát...
-Mi?! Nem! De hogy voltam kétségbe esve! Simán haza találtam volna...Ura voltam a helyzetnek! -szakított félbe. Én csak ránéztem és egy "Persze, hát hogyne!" arckifejezéssel és bólogattam. Tommo szúrós szemekkel nézett, majd megfogta a fejem és vissza fordított a többiek felé. Elkezdtem nevetni, szint úgy a többiek is a jelenet láttán.
-A lényeg, hogy nem hagytuk ott. Elhívtuk hozzánk, hogy majd tőlünk felhívja a szüleit, meg át is öltözik valami száraz ruhába. Ja, és még hozzá tenném, hogy répás bugyiban jött át a fél városon! -fejeztem be a mondatom röhögve.
-Haha...Nagyon vicces! Most mond azt, hogy nem volt sexy meg menő az az ALSÓNADRÁG! -hangsúlyozta az utolsó szót. Jól van, higgyen amit akar...
-Valószínű, hogy majd egy négy éves kis lánynak, aki még mindig ott van le ragadva, hogy a virág meg a méhecske, pont sexy lesz egy tökig ázott bugyis kis fiú....-néztem rá fájdalmasan.
-Szerintem akkor is k*rva jól néztem ki...-rántott vállat hanyagul. Na itt már végképp szakadt az egész társaság. Liam és Harry egymásra borulva sírt a röhögéstől, Niall majd le esett a padról Zoeval az ölében és a mellettem helyet foglaló Zayn az asztalt csapkodta.
-Na mindegy...-törölgettem meg a szemem, hogy eltüntessem azt a pár könnycseppet, ami kifolyt a szememből a nagy röhögés közben.- Ezután a kis incidens után, tüdő gyulladást kaptam, amiről fogalmam sincs, hogy szerzett tudomást Louis. De a betegség alatt, szinte minden nap felhívott és vagy ezerszer bocsánatot kért. Meg űzte az unalmam délutánonként, mikor Beck még a suliban volt edzésen vagy bármi.  Aztán nyáron Beck kikönyörögte anyuéktól, hogy had jöhessen el hozzánk két hétre és az után hagyománnyá vált, hogy minden nyáron nálunk volt pár hetet. Elválaszthatatlan barátok lettünk. De nem csak velem, Beckel is azok lettek. Meg volt, hogy suli idő alatt is a szünetekben eljött, vagy mi mentünk hozzájuk. Így ment egészen két évvel ezelőttig. Utána valamiért megszakadt a kapcsolat...De most már tudom, hogy miért....-néztem végig a körülöttem ülő srácokon. A gombóc a tokomban megjelent, és egyre nagyobbra nőtt. Az utolsó mondatom, már szinte suttogtam. Mindenki abba hagyta nevetést, és aggódva néztek rám. Nem bírtam sokáig, a könnyek utat törtek maguknak. Egyből felpattantam a helyemről és kimásztam a két srác közül. Rohanni kezdtem, csak azt nem tudom hová. Hallottam, ahogy utánam kiabálnak, de nem érdekelt. Nem akarom, hogy lássák ahogy sírok! Nem akarom, hogy az emberek gyengének lássanak! A sétányon haladó emberek között szlalomoztam, néha valakinek neki is mentem. Nem direkt, de a szememet ellepő könnyektől, már alig látok. Csak szaladtam céltalanul. Mikor meguntam, hogy az embereket kell kerülgetnem, a fák közé indultam. A lábaim már kezdtek fáradni és úgy éreztem elég messzire kerültem mindenkitől. Egy fának dőltem, majd lecsúsztam egész az aljáig. Felhúztam a térdeim és átöleltem őket. Fejemet rájuk hajtottam, és kiengedtem az idáig vissza fojtott könnyeimet. Még csak most eszméltem rá, hogy mennyire is hiányzott Tommo. Mire sikerült teljesen beletörődnöm, hogy eltűnt, kilépett egy szó nélkül az életemből, újra felbukkan. Mielőtt még valaki azt hinné, hogy bármi is volt köztünk, verje is ki a fejéből! Szerettem, sőt még most is. Nagyon! De csak is bátyámként tekintettem rá mindig is. Kb tíz perce ülhettem itt, sírva egy fa tövében. Lépteket hallottam a fa mögül, ami rejteket biztosított nekem.
-Sophi? Sophia? -hallottam ahogy a nevemet kiabálja. De jelen pillanatban, el akarok bújni mindenki elől. Nem akarom, hogy megtaláljanak! Úgy gondoltam, hogy elég messziről hallom még a hangokat ahhoz, hogy legyen esélyem elmenekülni a "vadászom" elől. Nehezen ugyan, de még mindig sírva, felkeltem a földről, és próbáltam lépésről lépésre gyorsítani a tempómon. Látásom még most se volt tiszta, alig láttam bármit is. Épp, hogy csak a fákat ki tudtam kerülni. Hallom ahogy valaki fut mögöttem. Gyorsítani próbálok tempómon, de feleslegesen, mert megbotlom egy faágban. Üldözőm pont időben ér utol, és sikerül elkapnia, még mielőtt elhasalnék. Szorosan magához von, karjait védelmezően fonja körém. Kezemet mellkasára teszem és fejemet is belefúrom mellizmaiba. Mélyen magamba szívom kellemes illatát. Csak sírok a karjaiban, mit sem törődve azzal, hogy teljesen eláztatom fehér pólóját. Érzem, ahogy kezeit hátamon mozgatja fel, s alá. Így állhattunk pár percet. A levegő utáni kapkodásom, szép lassan átalakult szaggatott légzéssé. Sikerült kicsit lenyugodnom, a könnyeim se hullottak már a szemeimből.
-Köszönöm...-motyogtam mellkasába, mikor sikerült teljesen lenyugodnom. Nem emeltem fel a fejem, mikor kicsit elhúzódott tőlem. Kezeit még mindig a hátamon pihentette. Nem akartam a szemébe nézni ezek után. Tudom, hogy már látott így, de most már biztos vagyok benne, hogy egy folyton síró libának tart.
-Ne köszönd, szívesen jöttem utánad. -hallottam halk, rekedtes hangját. Az állam alá nyúlt és felemelte a fejem, hogy a szemébe tudjak nézni.- Bár jobban örültem volna, ha nem ilyen állapotban kell rád találnom. -mosolygott rám. A szívem hirtelen kétszer olyan gyorsan kezdett verni, ahogy megláttam gödröcskéit, és édes mosolyát.- Akarsz róla beszélni? -kérdezte óvatosan. Halványan bólintottam, majd fogtam magam és leültem a mellettünk lévő fa alá. Furcsán nézett rám.
-Nincs kedvem vissza menni. Ha tényleg szeretnél velem beszélni, akkor azt itt kell. -adtam tudtára. Egy szó nélkül helyet foglalt mellettem, és karját átvette a vállamon. Ezzel kicsit közelebb húzott magához. Fogalmam sincs miért, de a közelében mindig megnyugszom, és biztonságban érzem magam. Valami arra késztet legbelül, hogy bízzam meg benne és mondjak el neki mindent, ami csak kavarog bennem.
-Miért borultál ki? -kérdezte. Éreztem tekintetét, ahogy figyel. Nem néztem rá, csak magam elé bámulva kezdtem el mesélni.
-Louis volt a második bátyám. Nagyon szerettem, igazából még most is. Neki mindig sikerült megnevettetnie, mikor másoknak nem. Benne teljes mértékben megbíztam és ő is bennem. Még olyan dolgokat is elmertem neki mondani, amit Becknek vagy Julesnak nem.
-Ki az a Jules? -kérdezte.
-A legjobb barátom. Születésünk óta ismerjük egymást, és mindig számíthatok rá. -néztem rá. Bólintott egyet, jelezve, hogy értette.- Azért akadtam ki, mert Louis szó nélkül lépett ki az életünkből. Annyit sem mondott, hogy pá. Vagy bármi! Rengetegszer hívtam, de soha nem vette fel. Sms-t írtam, annyi volt a válasz, kb három nap múlva, hogy majd beszélünk. Mindig lerázott, ilyen kis szar, egyszavas válaszokkal. Egyszer volt, hogy felvette. -itt picit megálltam, és vissza emlékeztem arra a telefon hívásra, ami annyi fájdalmat okozott. Mély levegőt vettem, amit pár másodpercig bent tartottam.
~Vissza emlékezés~
Beck végre nincs itthon, edzésre ment. Anya dolgozik, Zoe meg úgy is kicsi, na meg még beszélni se tud. Úgy, hogy esélytelen, hogy bátyókám fülébe jusson, hogy megint megpróbálom. Folyton azt mondja, hogy hagyjam. Ha nem veszi fel, biztos nem véletlenül teszi. Majd jelentkezik, ha tud.  Nem! Louis mindig jelentkezik! Lázasan kerestem a telefonom a lakásban, ami persze, hogy nem volt meg. Tíz perc után megtaláltam a fürdőben a csap mellett. Mit keres ez itt? Áhh, mindegy. Kapkodva kerestem ki a névjegyzékből Tommo számát és rögtön tárcsáztam is. Kb a tizedik csörgésre fel is vette.
-Helló! -köszönt vidáman.
-Jéé, nem vetted észre a nevem a kijelzőn és felvetted?! Vagy mi történt? -kérdeztem bunkón.
-Mi? Nem! Sajnálom...Tényleg! De sok a dolgom és...-nem hagytam, hogy befejezze. Egyből a szavába vágtam.
-Tudod mit?! Nem érdekelnek a kifogásaid! Egyszerűen mond meg, hogy már leszarod a fejem! -kezdtem kiabálni a telefonba. A könnyek ellepték a szemem és lassan végig folytak az arcomon.- Tudod milyen érzés, mikor a legjobb barátod folyton leráz? Mikor hívod és nem veszi fel, vagy az smseidre egyszavas válaszokat ír, de még azokat se tartja be?! Hányszor írtad, hogy vissza hívsz, vagy, hogy majd beszélünk?! Elárulom, hogy vagy ezerszer! Lássuk csak hányszor teljesítetted amit ígértél....Áhh megvan! Sehányszor! -hangom elcsuklott és csak bőgtem az ágyam mellett a földön.- Nagyon fáj Tommo!
-Én...Én...Sajnálom! -hallottam, hogy ő is a sírás szélén áll.
-Ne, ne sajnáld. Csak mond meg, hogy miért? Ez minden, amit tudni akarok...Ha már nem akarsz a barátom lenni...Megértem. Vagy is nem, de elfogadom! Csak mond meg. Miért?-tettem fel azt az egyszerű kérdést, ami már hetek óta gyötör. A vonal másik végéről csak Louis szaggatott légzése hallatszott. Kb két percig csak egymás légzését hallgattuk, vagy is ő még a sírásom is.- Miért? -tettem fel újra a kérdésem. Ekkor hallottam, hogy valaki beront a helységbe, ahol Louis tartózkodott és eszeveszetten nevet.
-Na, Lou gyere már! Simon kinyír ha késünk! Már mindenki elindult, gyere már! -kiáltotta neki egy srác.
-Sajn...
-Louis! Le ne tedd! Ne, hogy le merd nekem rakni! Ha most kinyomod, én bele őrülök! -kiabáltam sírva a telefonba.
-Sajnálom! Szeretlek Pukkancs! -suttogta bele a telefonba, majd megszakította a hívást.
-NEEE....Tommo! Gyere vissza!! -bőgve vágtam a telefonomat a falhoz ami darabokra hullva esett a földre, és sikítottam.- Kérlek....- Felhúzott térdeimet átölelve ültem az ágyam mellett és bőgtem szét a fejem.
~Jelen~
-Ezután nem beszéltünk többet, egészen mostanáig. Mikor kinyomta, úgy éreztem elárultak....-gördült le egy könnycsepp az arcomon. Harry óvatosan emelte arcomhoz a kezét, és törölte le.
-Sajnálom. -motyogta maga elé. Mi? Mit sajnál? Felnéztem rá, és kérdő tekintettel vártam, hogy folytassa.- Még az X-Factor alatt történt. Emlékszem rá... Én voltam az, aki akkor berontott hozzá. Miután letette a telefont, nem szólt semmit, csak sírva kirohant a szobánkból és Simon irodájában értem utol. Utána elég sokáig szar passzban volt. Most már értem, hogy miért....Tényleg sajnálom! -nézett rám. Én csak megráztam a fejem, és felpattantam. Nem akarom, hogy miattam legyen rossz kedve. Értetlenül nézett rám, nem esett le neki, hogy jó lenne ha követné a példám.
-Nem akarom, hogy te is rossz kedvű legyél! Elég ha csak én vagyok az. -nevettem fel keserűen.- Na, gyere! - mosolyogva nyújtottam felé a kezem, hogy segítsek neki felkelni. Elfogadta, majd miután ő is két lábon állt, elindultam a sétány felé.
-Merre? -kérdezte, mikor már az emberek között sétáltunk egymás mellett. Felnéztem rá és vállat rántottam. Nevetve fogta meg a csuklóm és kezdett el maga után húzni az emberek között.
-Hé! Most hova rohanunk? -tudakoltam úgy szint nevetve.
-Majd meglátod! -fordult hátra, és vigyorogva válaszolt. Istenem, annyira aranyos. Előre fordította tekintetét, és úgy húzott maga után. Igazából már nem maga után, mivel mellette futottam. De még így se engedte el a csuklóm. Fogalmam sincs miért. Attól fél, hogy elmenekülök, vagy mi?
-Legalább annyit elmondasz, hogy mennyit futunk még? -kíváncsiskodtam tovább. Mosolyogva rázta meg a fejét, majd rám nézett. Figyelmesen vártam válaszát.
-Ne legyél már ennyire kíváncsi, hamar megöregszel! -hát ez pont nem az a válasz amit vártam! Lemondóan sóhajtottam, majd folytattam a Harold után való rohanást. Már feladtam, hogy kitaláljam hova visz a göndörke, mikor egy bal kanyart véve rákanyarodtunk a Tower Bridgere. Fel se tűnt, hogy már idáig eljöttünk. Harry lassított a tempón, majd mire híd közepéhez értünk, megállt. Vártam, hogy folytassuk az utunk egyenesen előre, mert a híd most épp le volt eresztve, így szabadon átkelhettünk rajta. Ehelyett
megfogta a kezem és újra húzni kezdett maga után.
-Gyere! -biccentett a felső hídra vezető lépcső sor felé. Mint a jó kisgyerek a szüleit, követtem Harryt. Mikor felértünk, bevezetett egészen a közepéig, majd a korlátnak dőlve kezdte csodálni az elénk táruló csodálatos képet.

-Ez gyönyörű! -gyönyörködtem.- De miért jöttünk ide? -kíváncsiskodtam megint. Harry mosolyogva fordította tekintetét a tájról rám.
-Ide szoktam feljönni, ha valami gondom van. Nagyon szeretek itt lenni. Kicsit egyedül lehetek, mivel elég kevés ember jár át itt fent. Meg csak nézz körbe! Eszméletlen a látvány, főleg naplementében! -mesélte csillogó tekintettel. Közelebb mentem hozzá, majd én is a korlátnak támaszkodva néztem magam elé. Hirtelen beugrott valami.
-Jézusom! -löktem el magam a korláttól hirtelen. Harry ijedten kapta felém a fejét.- Ott hagytam Zoet! -néztem rá kétségbe esve.- Ezt nem hiszem el! Ott hagytam a hugomat! -ezzel elkezdtem rohanna a lépcső felé, amin az előbb feljöttünk. Mielőtt lerohanhattam volna a lépcsőn Harry elkapta a karom és nem engedte, hogy elmenjek.
-Nyugi! Hidd el, hogy vigyázni fognak rá! -hallottam magam mögül. Hátra fordultam, majd még mindig kételkedve néztem rá.- Hidd el! -mosolygott rám biztatóan.
-Öhhm...Oké...-adtam meg magam. Elengedte a kezem majd vissza sétált a korláthoz. Követtem.- De azért írok Louisnak egy sms-t. -kaptam ki a zsebemből a telefonom. Ő csak nevetett, miközben kerestem a névjegyzékben Tommo számát.- Először is...Kéne tudnom a számát...-motyogtam magam elé, mikor leesett, hogy már nincs meg. Harry kivette a telefonom a kezemből, és a sajátját adta helyette. Ránéztem a kezembe nyomott készülékre, ami már várta, hogy bepötyögjem a szavakat, és elküldhesse Louisnak.- Köszönöm! -mosolyogtam rá, és már írtam is.
Feladó:  Hazz<3
"Hali Tommo. Kérlek vidd haza Zoet. Köszönöm! Pukkancs xx"
Rányomtam a küldés gombra, majd vissza adtam a tulajdonosának.
-Köszi! -köszöntem meg még egyszer. Mosolyogva bólintott, majd ő is vissza adta az én telóm.
-Nincs mit, és be írtam Louis számát. -fordult újra a korlát felé.
-Fejből tudod a számát? -kérdeztem csodálkozva.
-Persze! Mind a négyükét. Elő fordult már, hogy egy rajongó kikapta a kezemből a telóm és elfutott vele. Muszáj volt megjegyeznem mindegyik számot, hogy egyből tudjak nekik szólni, hogy lehet lesz egy zaklatójuk. -válaszolta nevetve.
-Ez komoly?! Embeeeer....Milyen rajongóitok vannak nektek? -már fájt a hasam annyira nevettem.
-Hé, ők a legjobbak az egész világon! -rivallt rám. Abba hagytam a nevetést és kussban kezdtem nézni az alattunk folyó vizet.- Bocsi! Csak nélkülük most nem tartanánk ott ahol...Nagyon szeretem őket és védem is mindegyiket. -kért bocsánatot az előbbe kirohanásáért.
-Megértem. -mosolyogtam rá.- Na és mesélj, milyen őrültségeket csinált Tommo az elmúlt két éveben? -váltottam témát.
-Huuuuh...Elég sok mindent! -nevetett fel. El is hiszem. Ez a gyerek nem normális!- Mutatok párat. -vette elő a farzsebéből a telefonját, és nyomkodni kezdte. A korláton támaszkodva vártam, hogy végezzen. A vizet kémleltem, mikor éreztem, hogy mögém áll. Nekem dőlt, karjaival körbe zárt, majd állát a vállamra tette és a telefonját előttem tartotta a levegőben.- Ezek az x-factoros videónaplók. Imádtuk őket csinálni! Nagyon élveztük..-mesélte boldogan. Kicsit kuncogtam, mert fürtjei csikizték arcom. Errébb tűrtem pár tincset és ekkor vettem észre, hogy ajkaink között alig van pár centi. Ő is rám nézett és mosolyogva figyelt. A gyomrom görcsbe rándult, ahogy gyönyörű szemeibe néztem. Még soha senki nem volt rám ilyen hatással! Közeledni kezdett, már majdnem össze értek ajkaink, mikor hirtelen elfordítottam a fejem, így csak egy arcra puszit kaptam.
-Nézzük azt a videót. -motyogtam szégyenlősen. Száját elemelte arcomtól, majd ő is a telefon felé fordulva nyitotta meg a youtube videót. Megköszörülte a tokát, majd elindította. Egy lépcsőn ültek egymás mellett meg alatt. Bemutatkoztak majd meséltek kicsit az előző estéről, hogy a közönség fantasztikus volt, hogy az egyik legjobb fellépésük volt idáig, és Harry beteg volt. Egy kérdő pillantást vetettem rá, mire mosolyogva megrántotta a vállát, jelezve, hogy lényegtelen.
-A videóra figyelj! -szólt rám kedvesen. Figyelmem újra a kezében tartott mobilra irányult. Mikor megláttam, hogy Louis nyúzza Harry fejét, hogy szerinte még mindig lázas, felnevettem. Aztán a következő előadásról beszéltek, hogy most nem mondják el, milyen dalt választottak. Lou itt se bírta ki, bele motyogott. Egyre jobban nevettem, de ami igazán feldobott, az Niall nevetése volt. Egyszerűen haláli!
-Ez az a Cher akire gondolok?! -állítottam meg a videót. Felvont szemöldökkel és leesett állal néztem Harryre.
-Ha Lloydra gondolsz, akkor igen. -bólintott nagyot.
-Wááááá....Imádom a csajt! Fenomenális! -áradoztam.
-Igen, szerintem is az. -figyelt nevetve.
-Jézusoom...Rohadt mákosok vagytok! Én soha nem fogok vele találkozni. -szontyolodtam el. Harry mosolyva megsimogatta az arcom majd elindította a videót.
-Éééén talán, Maryt. Mary? Igen...Ő az enyém. -motyogta a fülem mellett a videóval egyszerre.- De volt valami, emlékszem amikor felhívtam....Ő AZ ENYÉM! -üvöltötte Louisal együtt. A kettő között csupán annyi a különbség, hogy amíg Tommo Harry fülébe, ő az enyémbe kiabált.
-Ááááh, Harry! Te barom! Kiszakad a dobhártyám! -kiáltottam fel, mikor bele üvöltött a fülembe.
-Jaaj, bocsi! Nem akartam! El is felejtettem....Ne haragudj! -nézett rám boci szemekkel. Mosolyogva megráztam a fejem és újra a videót néztem.
-Én tanítottam zongorázni! -kiáltottam fel büszkén, mikor Louis elmesélte, hogy picit konyít hozzá.-
-Te tudsz zongorázni? -kérdezte döbbenten. Most mivan? Ezen miért kell meglepődni? Na mindegy..
-Ühüm. Harmadikban meg negyedikben tanultam. -adtam tudtára.- De meguntam, és inkább gitározni tanultam, Beck egyik haverjától.
-Majd egyszer gitározol nekem? -kérdezte kisfiús mosollyal arcán és megint bevetette a boci szemeit.
-Persze! De ehhez nem kell, így nézned. -egyeztem bele.- Imádok játszani. -adtam tudtára. Még megnéztünk pár videót. Többek közt, mikor Louis superman lesz. Na ennél röhögő görcsöt kaptunk mind a ketten! Harry a vállamba fúrta a fejét és próbált megnyugodni míg én a kezembe temettem arcom. Mikor végeztünk ezzel a videóval is, megbeszéltük, hogy megyünk, mert már késő van. Ahogy Harry el lépett mögülem, elkezdtem fázni. Fel se tűnt, hogy így lehűlt a levegő. Én meg trikóban vagyok. Király! Vacogva fontam össze karjaim magam előtt és indultam meg a lépcsők felé. Mikor leértem, bevártam Harryt is. Ha fázok, mindig sietek.
-Fázol? -kérdezte ahogy leért. Neeem, csak szokásom vacogni!
-Ja. -mellém lépett és átkarolt. Így tettük meg az utat egészen a Range Roverige. Kinyitotta az ajtót, amin be is másztam, majd ő is beszállt és indultunk is haza. Vagy is engem vitt haza, aztán ki tudja ő merre megy.
-Köszönöm! -mondtam mikor leparkolt a ház előtt.
-Ugyan mit? -kérdezett vissza értetlenül.
-Azt, hogy utánam jöttél. Szerintem még most is ott sírnék...Köszönöm Harry! -néztem a szemébe. Ő csak mosolygott, majd gyengéden két keze közé vette arcom és közel hajolt hozzám.
-Ezt ne köszönd! Bármikor utánad mennék! -nézett mélyen a szemembe. Elpirultam, de nagyon! Szívem hevesen kezdett verni.
-Köszönöm. -mondtam még egyszer, ő csak mosolyogva rázta meg a fejét.- Jóét Harry! -köszöntem el tőle és egy puszit nyomtam az arcára. Kiszálltam a kocsiból és az ajtóhoz siettem. Még hátra néztem egyszer és láttam, hogy Harry még mindig itt áll és figyeli minden lépésem. Mosolyogva integettem neki, és besétáltam az ajtón ami nyitva volt. Ez azt jelenti, hogy Louis haza hozta Zot. Becsuktam az ajtót és háttal neki dőltem. Hallottam ahogy Harry elhajt, majd elindultam a szobám felé. Nem láttam semmit a sötét lakásban, csak megszokásból kerülgettem a tárgyakat. Ahogy felértem az emeletre, balra fordultam és a szobám ajtaja felé közelítettem. Ekkor valaki megfogta a vállam. Nem láttam senkit se a folyosón, sőt még hallani se hallottam, hogy lett volna bárki más is rajtam kívül itt. Akkorát sikítottam, hogy szerintem még a szomszédok is hallották. Reflex szerűen könyököltem gyomorszájba támadóm, aki fájdalmas hangokat hallatva görnyed földre mögöttem.....

15. Fejezet

-Pukkancs?! -kérdezte döbbenten, pár perc után. Még mindig nem tudom felfogni, hogy olyan sok idő után, újra itt áll előttem. A nyakába ugrottam és amilyen szorosan csak tudtam, szorítottam. Ő is így tett, a többiek meg kérdő arckifejezéssel figyeltek minket.- Azta...Nem gondoltam volna, hogy újra látjuk egymást! Nagyon hiányoztatok! -szorított ölelésén, miközben bele beszélt a hajamba. Még így álltunk egy vagy két percet, majd elengedtük egymást.
-Tommo! -sikítottam el magam, mikor végre sikerült felfognom, hogy itt áll előttem. Akkora vigyor terült szét a fejemen, hogy az majdnem szét repedt.- Olyan jó újra látni! És a hajad is más...Már nem bírtad, hogy Bieber koppint és stílust váltottál? -kérdeztem nevetve.
-Jaaaj, el is felejtettem, hogy milyen jó humorral vagy megáldva! -röhögött fel ő is.
-Jó volt a mesterm...-kacsintottam rá nevetve.
-Ohhh....Ifjú padavan...-vétette át kezét a vállamon, majd az oldalához húzott a nyakamnál fogva.- Még sok mindent kell tanítanom neked...-még szerintem egy jó darabig folytattuk volna, ha félbe nem szakítanak minket.
-Ti ismeritek egymást?! -kérdezte Harold, akinek az álla a földet verte.
-Nem, tök idegenek vagyunk egymásnak! Pár másodperce telepatikusan össze beszéltünk, hogy megszívatunk titeket! -nézett rá Tommo Harryre halál komoly fejjel.
-Áááh...Így már értem! -kiáltott fel az egyik srác, akinek a fejét már nem takarta a kapucni, így láthattuk szőke buksiját. Louis kezébe temette az arcát, majd fájdalmasan felnyögött, mint mindenki más a társaságban.- Nyugi, csak hülyülök! -nevette el magát- Látnotok kellett volna a fejetek, az a világ fájdalom az arcotokon...! -annyira röhögött, hogy már a hasát fogva görnyedt előre.- Amúgy, ha már Louis nem mutat be...Szia, Niall Horan vagyok! -lépett elém mosolyogva, és kezet nyújtott.
-Hali, Sophia Goldwin! -viszonoztam mind két gesztusát, majd a mellé álló fiúkra néztem.
-Én Liam Payne vagyok!
-Sophi! -vele is mosolyogva ráztunk kezet.
-Zayn Malik!
-Ahogy az előbb hallhattad, Sophia! -vele is eljátszottam amit a többi fiúval. Meglepetésemre újabb taggal bővült a sor, a következő srác, nevetését elég bénán vissza fojtva várta, hogy Zaynnel végezzek.
-Hellóka, Harry Styles! -nyújtott kezet. Ránéztem egy amolyan, "ezt most te se gondoltad komolyan" fejjel, majd fejbe röhögtem.- Na, de neked, tényleg be kell mutatkoznom! -guggolt le a mellettem álldogáló Zoe elé.- Szia, Harry vagyok. -mutatkozott be, megvillantva gödröcskéit.
-Szia, Zoe Goldwin. -motyogta, közben kábult mosollyal bámult a vele szemben lévő fiúra. De cuki...Teljesen elkalandozott.
-Mutatkozz be a többieknek is. Hahóó...Zoe! -integettem előtte, de mint ha nem is itt lenne, csak mered maga elé vigyorogva.
-Hagyjad, már bemutatkozott mielőtt idejöttél volna. -mondta, -ha jól emlékszem- Liam.
-Ja, akkor okés.
-Honnan is ismeritek egymást? -kérdezte Harry rám és Louisra mutogatva. Mi csak össze néztünk, majd elröhögtük magunkat, ahogy mind kettőnk az első találkozásunkra gondolt.
-Hát az egész úgy volt, hogy....-kezdtem bele vigyorogva a sztoriba, mikor egy férfi hang, a hátam mögül a fiúkra parancsolt, idézem "Na, srácok! Induljunk! Már így is késében vagytok! A menedzsment kiakad, ha megint eljátsszátok azt mint múltkor!".
-Van egy olyan érzésem, hogy ez vicces sztori. Úgyhogy valamikor bepótoljuk, okés? -kérdezte Niall, közben a mögöttem álló termetes pasi felé indult Liamel és Zaynel az oldalán. Mosolyogva bólintottam beleegyezéskép, majd integettem nekik. Mindhárman viszonozták a gesztust majd az idegen pasival, besétáltak a nagy épületbe. Még fel se tűnt, hogy egy ekkora irodaház szerűség mellett állunk. Rohadt nagy ez az épület.
-Ti nem tévedtek el ebben? -böktem mutató ujjammal az épület felé. Hátra döntött fejjel bámultam azt a bazi nagy tégla dobozt előttem, és csak a két srác hangos röhögése rántott vissza csodálkozásból.
-Ohh...Ha te azt tudnád, hogy hányszor tévedtünk el. Előfordult, hogy Niall elkeveredett és Zayn utána ment megkeresni, de ő is eltévedt, őt követtem én. Fogalmam sincs, hogy hogy csináltam de az alaksorban kötöttem ki, pedig eskü végig felfelé mentem! Mindegy, engem Louis követett, de ő is eltévedt és végül Liam szedett össze minket! -mesélte Harry.
-Balf*szok....-nevettem fejbe őket. Röhögve bólogattak, egyetértés gyanánt.
-Na, de nekünk tényleg mennünk kell Pukkancs! Kicsinálják a csinos kis popóm, ha megint kések! -hadarta Louis, majd egy puszit nyomott a homlokomra meg Zoeéra is, és futott a hatalmas üveg ajtó felé.
-Hali Tommo! Még beszélünk! -kiáltottam utána.
-Mindenképp! -hallottam válaszát.
-Neked is jobb lenne menni, nem? -fordultam Harry felé, aki mosolyogva figyelt.
-Öhhm...De, persze. -rázta meg zavartan a fejét.- Akkor, sziasztok. Még beszélünk! -mosolygott. Elment mellettünk, közben megsimogatta Zo arcát és ő is Louis után kocogott. Megfogtam hugicám kezét és elindultunk haza.- Ja, és amúgy jó a felsőd! -kiabált még vissza. Hátra kaptam a fejem és pont elkaptam, hogy hátra fele menetelve lép be az ajtón és széthúzza a melegítő fölsőjét, ezzel rálátást engedve a pólójára. Fekete RAMONES-es pólóban feszített, pont mint én. Mosolyogva utána integettem, és folytattuk a haza fele vezető utat, most már zavartalanul.
A délután folyamán nem igazán csináltunk semmit. Én végig a kertben feküdtem az egyik napozó ágyon és olvastam. Hívtam Lolát, de közölte, hogy a nagyijánál van úgy, hogy most nem jön össze egy délutáni filmezés vagy medencézés. Ja és, hogy Julesnál se próbálkozzak mert vele van. Hát kösz...Allynál esélyem sincs, mert Spanyol országban van a családjával és nyaral. Zoeval nem lehetett semmit se kezdeni, mert még mindig tiszta kábulatban volt, hogy találkozott a fiúkkal. Igen, tudom, hogy ők voltak a híres, neves One Direction. Zoe kioktatott haza felé. Úgy gondolom, lesz mit megbeszélnünk Tommoval. Egyszóval, dög unalom volt a délutánom. Mindegy, legalább egy kicsit barnultam a napon.
Már az ágyamban fekszek, és kényelembe helyezem magam az alváshoz, mikor a telefonom jelez, hogy üzenetem jött. F*sza...Végig tapogatom magam mellett az ágyneműt, de sehol nem találom. Hol hagytam? Áááhj, az asztalon a laptopp mellett. Picskuri! Sikeresen kiestem az ágyból, a lábam között össze gabalyodott takarónak köszönhetően.
-Ááááuh....Hogy rohadnál ketté! -ordítottam fel, mikor a csuklómra estem. Nagyon fáj! Nagy nehézségek árán megkaparintottam a telefont, majd vissza másztam az ágyikómba. Felvettem a takaróm, majd megnyitottam az üzenetet. A telefon fénye kicsit bántotta a szemem, de nem volt vészes.
Feladó: Haroldkaaa;)xx
 "Jó volt ma látni!:) Hnap valami közös program? Mindenki kíváncsi a Louisos sztorira!:) x"
Ohh...Az a...Styles....Megint nem bír magával? Még szerencséje, hogy csak 22:14-van.
Feladó: Sophi:)xx
"Ez az üzenet egy csuklómba került! Most már tényleg kárpótolnod kell Styles!;P Amúgy, ha nem zavarunk benne vagyok.:) De Tommo még nem mesélte el?xx"
Feladó: Haroldkaaa;)xx
"Nem. Azt mondta, ezt csak veled meséli el.:P Mi? Most mit tettem? Nyugi, meglesz a kárpótlás!;) x"
 Feladó: Sophi:)xx
"Hát, ok. Akkor majd hnap megtudjátok!:) Semmi, semmi lényegtelen! Haha...Ajánlom is!;) De most már had aludjak! Jóét!:)xx"
Feladó: Haroldkaaa;)xx
" Rendben, hnap hívlak! Szép álmokat mindkettőtöknek!:) x"
He? Mindkettőnknek? Mi baja van?! Kellett egy kis idő, mire leesett, hogy Zo a másik személy...Nem baj Sophi....Eszed mint egy marék molylepkének! De este ez már megszokott. Ilyenkor már tompább vagyok, mint egy vajazókés. Vissza dőltem a párnámra és próbáltam újra megtalálni a kényelmes pozíciót. Nem sikerült mert újabb sms érkezett.
-Harry, ki leszel herélve! -beszéltem magamban, dühösen. Meglepetés ért, mert nem Haroldka zaklatott ezúttal, hanem a kedves bátyám.
Feladó: Beck
"Szia Prücsök! Remélem még nem aludtál! Csak gondoltam megkérdezem, minden rendben van e? Milyen volt a parton?x"
Olvastam el a magyar szavakat. Szokása, ha már elege van mindenből, akkor magyarul beszél vagy ír. Fogalmam sincs miért csinálja, de ha egyszer jól esik neki...
Feladó: Prücsök:)
"Hali. Nem, mákod van, még nem aludtam. Itt minden rendben, semmi új. Azt leszámítva, h ma talákoztunk Tommoval!:) Jó volt...Zoenak és nekem is nagyon hiányzol!xx"
Pötyögtem be a választ, úgy szint magyarul.
Feladó: Beck
"Komoly?!:D Mond meg neki, h üdvözlöm! Ti is nekem! De most már feküdj le! Puszillak mindkettőtöket! See you soon... x"
"See you soon..."mi akar ez lenni? Mindegy, ráérek holnap gondolkozni ezen.
Feladó: Prücsök:)
"Aludj jól, vagy strandolj, vagy mit tudom én most milyen napszak van ott...Mi is téged! love&hug xx" 
Küldtem el az üzenetet, majd mosolyogva a párnámra hajtottam a fejem. Fájó csuklómat szorongatva aludtam el.
A kedvenc számomra kelletem. Jókedvűen gördültem a hátamra és csukott szemmel élveztem a zenét. Már annyira bele éltem magam, hogy a telefonomból szóló Edel mondtam a szöveget. Várjunk csak! A telefonom...A rohadt életbe, hívnak! Pattantak ki a szemeim és kapkodva tapogattam a takarót. Nagy nehezen megtaláltam és végig húztam a zöld jelet a képernyőn, majd fülemhez emeltem.
-Na végre! Azt hittem már sose veszed fel! -hallottam egy srác hangját a vonal másik végéről.
-Öhhm...Bocsi, csak még aludtam és fel se tűnt, hogy a telóm zenél...és...és..bocsi. -makogtam össze vissza. Egyrészt, mivel még azt se tudtam melyik bolygón vagyok, másrészt mert össze zavart, hogy azt hittem Harry hív. Esküszöm, hogy az ő nevét láttam a képernyőn!
-Nálad ez már megszokott. De mindegy is...-kezd idegesíteni, hogy nem tudom kivel beszélek. Még a hang se ismerős. Zavartan emeltem el a fülemtől a telefont, és pillantottam a képernyőre, ahol a "Haroldkaaa;)xx" név villogott. Akkor még se vagyok hülye! De akkor ki beszél?- Hahó, Pukkancs! Ott vagy még?! Hahóóó...
-Oooooh...Louis, hogy mennél melegebb éghajlatra! -esett le, hogy ki a beszélgető partnerem.
-Mért? Most mit tettem? -kérdezte röhögve. Vissza dőltem a párnámra és egy nagyot ásítottam.
-Egy. Felkeltettél! Ami nálam még mindig halálos bűn! Kettő. Azt hittem, hogy Harry vagy, aztán rájöttem, hogy nem és tökre idegesített, hogy nem tudom ki vagy...-soroltam az okokat.- Tényleg, mit keres nálad Harry telója?
-Egy. Most betojtam...-ironizált.- Kettő. Most velem kell beérned. Pedig eddig azt hittem szeretsz...De látom leváltott a göndörke...-szipogott bele a telefonba. Ennek meg mi baja? Ez teljesen meghülyült...- És nem keres semmit. Én vettem el a szekrényéről.
-Most megrántottad a vállad, ugye? -kérdeztem röhögve.
-Meg. Honnan tudod? -kérdezte csodálkozva. Hát igen, túl jól ismerem.- Wááááááá...Egy boszorkány! Mentsetek meg! Wáááááááá...-ordított bele a telefonba, amit eltartottam a fülemtől, mert tuti megsüketülök ha nem veszem el.
-Hülye gyerek! Kuss! Kiszakad a dobhártyám. -parancsoltam rá röhögve. Egyből abba is hagyta.- Lehet, hogy már régen találkoztunk, de tudod vannak akik sohasem változnak. Köztük te sem. Túl jól ismerlek Tommo. -mosolyogtam.
-Te vagy az egyetlen, meg Harry. -hallottam hangján, hogy ő is mosolyog.- Ja, tényleg! Azért hívtalak, hogy mikorra és hova menjünk értetek? -lediktáltam neki a címet, megbeszéltük, hogy kb egyre jönnek értünk. Így marad még három óránk elkészülni. Már épp köszöntünk el, mikor Harry mély hangját hallottam meg valahonnan a távolból.
-Louis, b*zdmeg! Már megint becsórtad a telefonom?! LOUIIIIS! HOL VAGY?!
-Na Pukkancs, azt hiszem leteszem, még mielőtt megtalál! -hadarta bele a telefonba.
-Okés, Tommo. Göndörkének üzenem, hogy ne öljön meg! -nevettem bele a telefonba.- Hali!
-Átadom! Puszi! -majd lerakta.
Fél egy van és itt állok a gardróbba, és fogalmam sincs mit kéne fel vennem. Egyáltalán milyen idő van kint? Meg mit terveznek a srácok? Kisétáltam és az ágyamról össze halásztam a telefonom. Megkerestem Harry számát és már pötyögtem is be az sms-t. Nem akarom hívni, hátha megzavarok valamit.
Feladó: Sophi:)xx
"Mit terveztetek mára?xx"
Míg a választ vártam, lementem megnézni, hogy Zo mit művel. A tv előtt találtam rá, félkómásan nézte a képernyőt. Mosolyogtam egyet, majd a konyhába sétáltam és kivettem egy üveg vizet a hűtőből. A felét kiittam majd leraktam a pultra és helyet foglaltam az palack mellett. Épp, hogy felültem, már is rezgett a zsebemben a telefon. Kivettem és megnyitottam az üzenetet.
Feladó: Haroldkaaa;)xx
"Azt titok! De vmi kényelmes utcait vegyetek fel, ha ezt akarod tudni.:) Tommo x"
Mikor végig olvastam a rövid üzenetet, nevetve ugrottam le a pultról. Mit keres már megint nála Harry telója? Mindegy, legalább már tudom, hogy a göndörke még nem csinálta ki.
-Zo, gyere! Készülnünk kell, ha egyre kész akarunk lenni. -kiabáltam be a nappaliba.
-Miért? Hova megyünk? -hallottam hangját magam mögül. Mikor felértünk a lépcső tetejére kis hezitálás után, a fürdőbe indultam.
-Találkozunk a fiúkkal. -adtam tudtára mosolyogva.
-A One Directionnal? -kérdezte nagyra nyílt szemekkel. Ne már! Még mindig úgy vagyok vele, hogy ők is csak átlagos emberek. Annyi különbséggel, hogy a fél világ ismeri őket.
-Igen, velük. De ne sikítozz, meg hasonlók, rendben? -néztem le rá, kérő pillantással. Ő csak lelkesen bólogatott. Na erre kíváncsi leszek. Elvégeztük a szokásos dolgaink, majd mind ketten a szobánkba vonultunk felöltözni. Még mindig fogalmam sincs, hogy milyen idő van, úgyhogy bemászok az ablakban és kitárom. Még ülök ott egy pár percet. Egész jó idő volt, picit fújt a szél, de a nap hét ágra sütött. Be csoszogtam a gardróbba és kiválasztottam egy csíkos laza trikót, hozzá egy koptatott farmert meg egy fehér

cipőt. Kerestem pár karkötőt, a fiókomban lévő több száz darabközül. Tudni kell rólam, hogy oda vagyok értük. Feltettem a fejemre még egy napszemüveget, végig néztem magamon a tükörben, majd késznek nyilvánítottam magam. A zsebembe csúsztattam a telefonom, meg némi pénzt és átmentem a szomszéd szobába. Zoe az ágyán ült és a cipőfűzőjével bénázott. Korához képest elég fejlett és ügyes, de a cipő megkötése mindig is gondot okozott neki. Fogalmam sincs, hogy miért.
-Segítsek? -kérdeztem kedvesen, az ajtófélfának dőlve figyeltem.
-Nem! Meg tudom csinálni! -válaszolta fel se nézve a cipőjéről. Lehetett hallani hangján, hogy már a sírás szélén áll. Oda sétáltam elé, néztem még pár másodpercet, hátha sikerül neki. Hát nem igazán sikerült. Leguggoltam elé, kihúztam kicsi kezei közül a madzagot, és lassan, hogy ő is megtudja jegyezni a mozdulat sort, megkötöttem neki.
-Tessék. -néztem rá kedvesen.
-Köszönöm. -motyogta lehajtott fejjel. Én csak megsimogattam buksiját, majd egy puszit adtam rá. Ekkor dudáltak a ház előtt. Ez minden bizonnyal a fiúk.
-Na, indulhatunk?
-Igen...-megfogta a kezem és kisétáltunk a szobából, egyenesen le a lépcsőn és ki a bejárati ajtón. Bezártam magunk mögött, majd kézen fogva leugrottunk azon a pár lépcsőfokon, ami az ajtó előtt van. A ház előtt parkoló fekete Range Roverben megpillantottam Harryt.
-Sziasztok! -mosolygott ránk, mikor beültünk. Én előre, az anyósülésre, Zo pedig kizárásos alapon hátra.
-Hali! -köszöntünk egyszerre. Beindította az autót, majd elindultunk. Fogalmam sincs, hogy hova tartunk.- Hova is megyünk? -próbálkoztam.
-Hát...-gondolkozott el.
-Az elég korrekt ha még te sem tudod. -nevettem fel, a mögöttem ülő Zoeval együtt. Harry csak mosolyogva megrázta a fejét.
-Nem mondhatom el. Meglepetés! -válaszolta.
-Hát ok...-húztam el a szám. Harry továbbra is mosolygott, és az útra koncentrált. Már jó ideje furikázunk, közben nagyol jót beszélgetünk. Kellemesen csalódtam Zoeban, mert tényleg vissza fogta magát, és normálisan beszélget Haroldal. Harry kapott egy sms-t, amit az egyik piros lámpánál gyorsan el is olvasott.
-Na, végre! -motyogta az orra alatt, majd egy bal kanyart véve, befordult az egyik kis utcába. Egyenesen áthajtottunk az utcán, majd ahogy azon ki értünk, meg pillantottam a velünk szemben lévő park túloldalán a srácokat. A Temze partján végig futó vastag beton falun ültek és az őket körül vevő pár rajongóval beszélgettek.
-Megérkeztünk! -vette ki a kulcsot az indítóból, majd kipattant és átfutott a kocsi előtt. Kinyitotta az ajtót és kisegített, majd Zoet is. Egy gombnyomással lezárta az autót, majd elindultunk a srácok felé. Harry kitalálta, hogy valahogy ijesszük meg őket. Elkezdtünk a fák között kommandózni, hogy ne lássanak meg minket. Zoe alig bírta követni a folytonos rohangálást fáról fára. Egy picit megálltam egy nagyobb fa mögött, hogy bevárjam és kicsit kifújja magát. Szegénykém nagyon lihegett. Harry már tovább futott, de mikor feltűnt neki, hogy nem követjük vissza jött.
-Mi a baj? -kérdezte értetlenül.
-Tudod, nem mindenki képes követni a nagy lépteid. -mutattam Zoera.- Kicsit pihenünk.
-Ohh...Értem. Ezen könnyen segíthetünk. -ezzel felkapta, a térdein támaszkodó kislányt és folytatta útját a fák között. Röhögve követtem őket. Zo is nevetett, de nagyon. Sikerült úgy megközelíteni a srácokat, hogy nem vettek minket észre. Már csak annak a veszélye áll fent, hogy az egyik rajongónak feltűnik, hogy ő is itt van a közelben. Gondolkoztam, miközben a sétáló emberek között bujkálva haladtunk a cél felé. Sajna igazam is lett.
-Nézzétek! Ott van Harry! -sikította az egyik csaj a sok közül.- Láttam, ott volt az egyik pasi mögött! -mutogatott az irányunkba.
-Ne már! Negyedóra munkánk veszett kárba....-kiáltottam fel, közben vágtam egy fancsali képet, és felegyenesedtem. A nálam fél fejjel kisebb, de annyival szélesebb pasi, aki rejteket biztosított eddig számomra, ijedten ugrott egyet. Nem számított rá, hogy valaki kiugrik mögüle.
-Bocs! -nevetve veregettem vállba és kerültem ki. Nagy szemekkel bámult utánam. Harryvel és a karjaiban lévő Zoeval egyszerre értünk oda a négy sráchoz, és az őket körülvevő pár lányhoz.
-Pukkancs! -üvöltötte Louis és lepattanva a kőfalról, szorosan magához vont. Miután agyon ölelgetett, vissza ült az előbbi helyére, és megkérte Harryt, hogy tegye az ölébe Zoet. Mikor a törpe az ölébe került, őt is agyon ölelgette. Olyan vicces, hogy Zoe nem tudja Tommo miért bánik így vele. De az a boldogság ami az arcára kiül, leírhatatlan. Nagyon aranyos ahogy Louis nyakába kapaszkodva viszonozza a fiú ölelését. Minden álma az volt, hogy találkozzon velük és most tessék. Viszont a minket körül vevő lányok arcáról is lelehet egy két dolgot olvasni. A legnagyobb része a lányoknak gyilkos szemekkel mérnek végig engem és még szegény Zoet is. Alig akad egy kettő, aki mosolyogva figyeli a jelenetet. Még pár szót beszéltek velük a fiúk, majd közölték, hogy dolguk van és most mennek. Elköszöntek, leszálltak a beton falról és elindultunk. Elsétáltunk egy fagyis kocsi mellett, ahova Niall sikítozva rohant vissza. Nagy szemekkel néztem a szőkeséget, aki mint valami beszívott hülye rohant a kis jármű felé.
-Nyugi, ez nála mindennapos. -állt mellém Liam és le mosolygott rám. Nem sokkal, de pár centivel ő is magasabb nálam. Vállat rántottam és követtem a fiúkat, akik a per pillanat kész őrült perceit élő haverjuk után mentek. Mikor Niall megkapta a fagyiját, -ami tenném hozzá, volt vagy hét gombóc- mindenki rendelt magának is. Nyúltam a tárcámért, hogy kifizessem Zoe meg az én adagom, de valaki kivette a kezemből a tárcám.
-No, no. Amíg velünk vagy ezt elő se vedd! -himbálta az orrom előtt a tárcám. Mikor ki akartam venni a kezéből, ő egyszerűen a feje fölé emelte. Ezt nem hiszem el!
-Harold, azt szépen add vissza, és hagyd, hogy kifizessem a részünk! -szóltam rá ingerülten, közben ugráltam, hogy elérjem a kezében tartott tárgyat. Vigyorogva emelte még magasabbra és nézte ahogy szenvedek. Abba hagytam az ugrálást. Nem fogok magamból mindenki előtt, hülyét csinálni, hogy itt ugrálok előtte mint egy pitiző pincsi. Össze húzott szemekkel meredtem rá. Miután még mindig nem adta vissza, dühösen fordítottam neki hátat és sétáltam el. Vagy is csak akartam elsétálni, ugyan is elkapta a csuklóm és vissza rántott magához.
-Hé, nyugi már kicsi lány. -hallottam vidám hangját. A váratlan mozdulattól, neki csapódtam. Kézfejemet mellkasán pihentettem, mivel azzal próbáltam tompítani az ütközésem. Felnéztem a csillogó tekintetébe, ami az arcomon pihent. Mélyen magamba szívtam kábító illatát. Minden egyes levegő vételét éreztem, ahogy szorosan felső testéhez simultam. Csak bámultunk egymás szemébe, Harry édesen elmosolyodott és elkezdett közelíteni arcomhoz. Már csak pár centi lehetett ajkaink között, amit csukot szemmel vártam, hogy megszűnjön köztünk. Ekkora egy hangos krákogás, rántott ki minket ebből az idilli pillanatból. Egyből szétrebbentünk, és zavartan néztünk körbe. Harry a tarkóját vakargatva, behúzott nyakkal kerülte tekintetem. Nem látom, de biztos vagyok benne, hogy a fejem rák vörös. Körbe néztem és  Harry mögött kiszúrtam Louist, aki kérdő vigyorral arcán bámult ránk. Megráztam a fejem és kikaptam Harry kezéből a pénztárcám és a zsebembe mélyesztettem. Kikerültem a még mindig zavarban lévő fiút, és a nem messze lévő padnál üldögélő társasághoz siettem. Helyet foglaltam Louis és Zayn között. Velem szemben Liam, mellette Niall akinek az ölében Zoe ült és nagyban beszélgettek valamiről. Látszólag nagyon jól elvannak. Louis a kezembe nyomta citromos, málnás fagyim, amit elkezdtem megenni.
-Erről még beszélünk. -súgta a fülembe Louis, közben a velünk szemben helyet foglaló Harry felé bökött. Elpirulva bólintottam, belegyezésképp.
-Na, hogy is volt az a sztori, hogy megismertétek egymást? -fordult felén röhögve Zayn és tekintetét köztem, és Tommo között váltogatta. Lenyeltem a tölcsérből vissza maradt utolsó falatot is.
-Hát akkor kezdődjön a mese délután....-sóhajtottam mosolyogva és kezdtem bele a mesélésbe.

14. Fejezet

 

Reggel arra keltem, hogy korog a gyomrom, de valami eszméletlen módon. Kimásztam a meleg takaró alól és lecsoszogtam a konyhába. Kerestem valami normális reggelit, ami most a gabona pehely volt. Elővettem egy tányért, a csokis gyogyókat, meg lehalásztam a szekrény tetejéről. Minek tároljuk mi a szekrény tetején?! Jaa...Megvan! Azért, hogy Zoe ne tudja mindet megenni. Kiöntöttem a tálba egy kicsit majd vissza tettem a helyére a dobozt, felöntöttem tejjel, bele dobtam egy kanalat a reggelimbe és átmentem a nappaliba. Lettem a kis asztalra a kajám és neki álltam keresni a távkapcsolót. Már öt perce keresem, de sehol sem találom. Hova az isten nyilába raktam?! Ekkor megpillantom a kanapé közepén, a keresett tárgyat. Jó, hogy nem szúrta ki a szemem! Huuu...Na, mindegy. Ledobtam magam, lábamat a dohányzó asztalra helyeztem és ölembe vettem a reggelim és majszolni kezdtem. Keresgéltem valami reggeli agyzsibbasztó mesét -pindúr pandúrok, imádlak- és bambultam a tv-t. Már vagy fél órája nézek ki a fejemből, mikor valaki lecsoszog a lépcsőn. Hugicám megáll a lépcső aljánál rám néz, de látszik rajta, hogy még azt se tudja hol van. Szana szét álló haja, belelóg a szemébe amit erősen dörzsölget, közben a konyha felé veszi az irányt. Egy nagy sóhaj hagyja el a szám, majd tesóm után indulok, hogy segítsek neki. A nyitott hűtő előtt áll, félre billentett fejjel, mikor beérek a konyhába és bámul be az óriási, hideg, fém dobozba. Felkapom és a pultra ültetem, minderre a reakciója egy akkora ásítás, hogy a fejem bele férne a szájába. Kipakolom a hűtőből a reggeliéhez szükséges dolgokat, majd nekiállok megkenni egy kenyeret, amire ráteszem a szalámit, meg minden mást amit még kivettem, majd lerakom az ebédlő asztalra, és a törpikét is a kajája elé ültetem. Vissza ballagok a tv elé és folytatom az értelmetlen mese bámulását. Így telik a délelőttünk, mese bambulással. Anya már reggel elment dolgozni, ami azt jelenti, hogy nekem kell ebédet csinálni. De túl lusta vagyok főzni...Jobb lesz, ha össze kapom magam, na meg Zoet és elmegyünk valahova a közelbe kajálni.
-Na, Zo szerintem kezdjünk el készülni és menjünk el valahova kajálni! -tudattam hugommal is a tervem.
-Miéééért? -kérdezte nyávogva.- Nem akarok felkelniii! -kezdett el hisztizni.
-Jobban örülnél, ha én főznék? -tettem fel a kérdésem, amire tudom is a választ.
-Mire várunk?! Gyere már, te lajhár! -pattant fel, és a lépcső felé kezdett futni. Össze húzott szemekkel meredtem alakjára, miközben követtem felfelé. Befutott a fürdőbe és elkezdte mosni a fogát, mellé álltam és gyengén tarkón vágtam. Nem kérdezett semmit, csak nevetett. Tudja, hogy miért kapta.
Felkaptam magamra az egyik kedvenc trikóm, egy farmer sortot és a fekete, feles dorkóm. Meg még egykét karkötő is a kezemre került a napszemüvegem meg a fejemre. Bele dobáltam a táskámba  a telóm, meg

pénztárcám és indulásra késznek nyilvánítottam magam. Lementem az ajtóhoz és miután megtaláltam a kulcsom felkiabáltam Zoenak, hogy jöjjön már. Őfelsége is leugrált a lépcsőn, bezártuk az ajtót és már célba is vettük a belvárost.
Közös megegyezés alapján, Fabio pizzázójába mentünk. Amint beléptünk a kicsike, de annál hangulatosabb olasz étterembe, ami az egyik ház aljába lett elbújtatva, Fabio -főnök és egyben az egyik főszakács is- nagy mosollyal köszöntött minket.
-Áhh Helló, tündérkéim!!- Zoet még meg is ölelgette. Tudni kell, hogy régen Beckel és a haverjaival rengeteget jártunk ide, most meg Zoval vagyunk rendszeres látogatók. A pizzájuk valami isteni!- Mi járatban? -furi, de ahhoz képest, hogy olasz, alig észrevehető az akcentusa. Lehet, köszönhető annak, hogy már gyerek kora óta itt él, de mindegy.
-Hali Fabio! Gondoltuk meglátogatunk, meg kicsit már éhesek is voltunk. -mosolyogtam.
-Rendben van tündérkéim. Akkor már is készítem nektek a pizzát! Lehet az én választásom, vagy el akarjátok rontani a napotokat azzal, hogy valami sznoboknak kreált förtelmet választotok?! -fordult még vissza a konyha lengőajtójából és kiabált át nekünk az egész éttermen keresztül. Nem igazán zavarta a dolog, hogy a fél étterem tele volt az előbb említett sznob barmokkal, akik szúrós szemekkel illették megjegyzését. Imádom ezt a pasit, tiszta hülye...
-Rád hagyjuk! -kiabáltam vissza, majd Zoeval helyet foglaltunk a törzshelyünkön, az egyik kisebb boxban a sarokban. Felvette a rendelésünk az egyik pincér, két perc se telt el és már a colánkat szürcsölgettük.
-Milyen volt a parton? -kérdezte Zoe, kis hallgatás után.
-Egész jó, bár egyszer elaludtam és Matt kicsit kiakadt. De ezt leszámítva kimondottan jó! -eszembe jutott Harry, és a vigyor, ami a képemre kiült, szerintem már irritáló lehetett a többi ember számára. Nem tudom miért, de nagyon megkedveltem. Lehet, hogy az is rájátszott, hogy előtte egy hétig a szemeivel álmodoztam meg hasonlók...Ki tudja?!
-Miért vigyorogsz ennyire? -kérdezte kíváncsi tekintettel Zo. Elmondjam neki? De ha ő is jelentet rendez? Aahj...Neki mindig mindent elmondok, akkor ezt se fogom magamban tartani. De csak finoman adagolom be neki a dolgot.
-Találkoztam egy sráccal, és egész jóban lettünk. -mosolyogtam mint a tejbe tök.
-Jujujuj, hogy hívják? -lelkesült fel hugicám. Na jó, lehet nem kéne nevet mondanom...
-Ööhm...Edward. -végül is, nem hazudtam. Az a második neve, vagy nem? De.
-Cullen? -kérdezte nevetve.
-Haha...de vicces. Styl...-a p*csába, majdnem kimondtam. Huhh...de mák, hogy feltűnt.
-Styles?! Hogy miiiiii ?! -hupsz, vagy még is meghallotta?
-Ha kussba maradsz, elmondom! De csak akkor, ha be tudod fogni a szád! -hajoltam közelebb hozzá. Minek titkolózok? Hisz ő is csak egy ember! Mi van velem?! Futott át az agyamon.
-Cserkész becsszó! -nézett rám csillogó szemekkel, és kisujját nyújtotta. Össze akasztottuk és megráztuk. Nálunk ez szokás, ha ígéretet teszünk a másiknak, akkor ezt csináljuk. Elmeséltem neki mindent, még a kiborulós részt is. Mikor végeztem vele, nem szólt semmit, csak felkelt és átült mellém. Szorosan átölelt.
-Sajnálom, hogy rosszul érezted magad! Az én hibám! -motyogta a mellkasomba. Magát okolja azért, hogy anyuék elváltak. Ha nem akkor születik meg, akkor is elválnak. Erről ő nem tehet! Annyira szeretem, még most is azzal foglalkozik, hogy nekem valami bajom volt, mikor az egyik szerelmével találkoztam. Épp vigasztalni akartam, mikor Fabio robogott ki a lengőajtón, kezében a pizzánkkal.
-Tündérkéim, itt a remekmű, ajánlom, hogy az egész elfogyjon! Különben bajok lesznek! -kacsintott ránk.
Majd mikor meglátta, Zoet, kivette a kezeim közül és felvette. Valamit a fülébe motyogott, amit nem értettem, de Zonak jobb kedve lett tőle és egy kis mosoly kúszott az arcára. Vissza ültette az eredeti helyére majd itt hagyott minket. Inkább nem kérdeztem semmit, csak raktam egy szeletet a törpe elé és neki álltunk megenni az egészet.
Miután befejeztük, fizettem és indultunk is haza felé. Egy zsúfoltabb utcán sétáltunk, mikor megállt tőlünk nem messze egy fekete kisbusz, és öt kapucnis -ilyen időben pulcsiban?! Ezek se normálisak!- alak mászott ki belőle. Kisebb sikítozó, őrjöngő tömeg vette őket körül. Mit sem törődve velük, próbáltuk átverekedni magunk a tömegen. Szorítottam Zoe kezét, féltem, hogy eltűnik a sok ember között. Valaki meglökött, elvesztettem az egyensúlyom, és egy pillanatra elengedtem Zo kezét. Ennyi idő bőven elég volt arra, hogy elvesszen az egyre nagyobb tömegben. Neeee...
-Zoe! Zoe! Hol vagy?! Zoeee! Hol az istenben vagy? -kiabáltam, hátha meghallja a minket körülvevő nagy hangzavarban.Rengeteg ismeretlen arc nézett rám, hogy mit kiabálok, mikor az egész tömeg mást visítozik. Lökdösődve préseltem át magam az emberek között és kétségbe esve kerestem hugom.- Bocsi, nem láttál egy kislányt? -kérdeztem az egyik embert a sok közül, reménykedve, hátha látta.-  Kb ilyen magas -mutogattam a hasam környékén- barna hosszú haja van és..és...-kezdtem el dadogni, mert már pánikoltam, hogy tíz perce nem találom a nagy tömegben. Pár könny gördült le az arcomon, és remény vesztetten néztem fel a velem szemben álló kapucni idegenre. Aki annyira nem is idegen. Zöld szemeivel aggódóan fürkészte arcom, majd egy könnyed mozdulattal letörölte az arcomon éktelenkedő cseppeket.
-Sssss...Nyugi, meglesz! -mosolygott le rám, közben megszorította az alkarom. Szipogtam még egy kicsit, majd Harry segítségével, tovább folytattam Zoe keresését. Így csak könnyebb lesz, ha ő is segít. Neki több ember is segítene, mint nekem. Átvergődtünk a tömegen, de még mindig nem találtuk meg, közben meg-meg álltunk pár autogramot kiosztani. Vagy is Harry osztogatta én meg türelmetlenül vártam, hogy folytathassuk utunk. A tömeg kezdett feloszlani, és a sikítások is kezdtek alább hagyni. Ekkor egy ismerős kacaj ütötte meg a fülem.
-Istenkém! Ez Zoe! -kiáltottam fel megkönnyebbülten, Harry csak mosolygott. Körbe pillantottam, és megtaláltam az elveszett báránykát az egyik kapucnis srác karjában. Nagyban röhögtek, mikor oda értem hozzájuk.
-Zoe Goldwin! Még is mi a frászt képzeltél, mikor eltűntél? Mit beszéltünk meg régen?! Ha egy pillanatra nem figyelünk rád, akkor ott maradsz a seggeden ahol vagy! Nem kóborolsz el minden felé, ezzel a szívbajt hozva rám!! -keltem ki magamból, közben újra könny szökött a szemembe. Zoe csak bűnbánósan lehajtotta a fejét és kérte az őt tartó fiút, hogy tegye le. Most néztem csak meg, hogy ki is tartja a karjaiban a hugom. A döbbentség kiült az arcom, de az övére is, mikor rám nézett és felismert. Atya úr isten! Ilyen nincs! Ez komoly? Ezt nem hiszem el....

13. Fejezet

Miért kell nekem mindig, minden holmim szét dobálni?! Alig nyúltam a cuccaimhoz egész hétvégén, de semmit nem találok! Az egyik toppom is a konyhában találtam meg....What the fuck?! Az tuti nem az én bűnöm volt! Mindegy, ha valami nincs meg, úgy is valamelyik jómadárnál lesz. Mindig ez van. Elrakjuk a másik cuccát, vagy az én esetemben, tavaly más táskájába pakoltam a nagy kapkodásban...Ugye milyen ügyes vagyok?! Haha...Gondolkoztam magamban, miközben össze vissza rohangáltam a kis nyaralóban. A csapat egy része, -természetesen, a jó gyerekek- már tegnap este össze pakoltak, míg a hozzám hasonló barmok most fejvesztve keresik a ruháikat, meg minden más cuccukat. Voltak akik még a reggelijüket fogyasztották fúl kómásan. Hozzá tenném, hogy az én kezem által készült a palacsinta meg gofri amit majszolnak! Reggel -pfff....inkább mondanám hajnalnak, de mindegy- nem tudtam aludni, így kitaláltam, hogy meglepem a társaságot és csinálok valami finomat. Eddig okés is volt a dolog, csak hogy nem volt semmi használható a konyhában. El kellettem mennem a boltba. Hajnali hatkor nem néztek hülyének, hogy beállítok kócos fejjel, ötven tojásért meg három kg lisztért meg minden féle gyümölcsért meg mi egyébbért. Vissza felé meg össze futottam Haroldal, aki úgy szint a boltba igyekezett, azzal az indokkal, hogy az egyik haverja felkeltette, hogy farkas éhes és nem bír vissza aludni, szóval csináljon neki reggelit. Szegénykém, annyira álmos volt, hogy majdnem orra bukott, miközben sétált velem szemben. Beszéltünk pár szót, mondta, hogy menjünk el a csapattal velük szörfözni délután, de sajnos délelőtt indulunk haza, úgyhogy esélytelen a dolog. Ami viszont még annál is jobban meglepett, hogy hajnalok hajnalán Harry sétál velem szemben a kihalt utcán azaz, hogy elkérte a számom, mondván, hogy szeretne velem még beszélni. Elkértem tőle a kézi készülékét és a kezébe nyomtam a sajátom, hogy írja bele ő is a saját számát. Először nem tudta mit kezdjen a kezébe nyomott telefonnal, de miután felvilágosítottam róla, hogy jó lenne, ha ő is bepötyögné a számát, nevetve tette a dolgát. Aztán mindketten indultunk a magunk útjára, mert én még a többiek ébredése előtt szerettem volna végezni a reggeli elkészítésével, ő meg nem akarta, hogy mire hazaér az éhes srác lenyakazza a várakozásért. A reggelit vigyorogva és táncolva készítettem el, de fogalmam sincs, hogy mi volt az oka...Nagyon örült mindenki a maga reggel álmos módján, még Matt is megdicsért, hogy finom lett. Na, de vissza a jelenbe, mert még a végén megint úgy járok mint tavaly. Ruhák pipa, fogkefe pipa, fürdős felszerelés pipa, napszemcsi a fejemen pipa. Vezettem le magamban a kis listám. Már csak a melegítőm kell leváltanom valami vállalható viseletre. A nem rég bőröndbe dobált ruhák közül kikaptam egy trikót meg egy fekete farmersortot.
-Mindenkinek van tíz perce, hogy kihozza a cuccait a kisbuszhoz! Remélem mindenki értette! -kiabált valahonnan Matt.- Sophi, te is hallottad ugye?! -tette még hozzá. Többen felröhögtek, szerintem a nappaliban.
-Hát persze! -ordítottam vissza, közben rángattam ki a bőröndöt az ajtón.- Barom...-motyogtam halkan.
Mindenki felhurcolta a csomagjait a buszra, majd a népszámlálás után elindultunk haza.
-Még mindig nem tudom felfogni, hogy találkoztam Harry Stylesal...Jézusom! Ez hihetetlen! -beszélt maga elé Ally, mintha itt se lenne. Teljes extázis...Annyira aranyos, ahogy ragyog a szeme miközben próbálja felfogni a dolgot, ami már majdnem egy napja történt. Vajon mondjam el neki, hogy ma is össze futottam vele, vagy jobb ha inkább magamban tartom. Ááh, mindegy.
-Képzeld, ma is találkoztam vele. -mosolyogtam. Felhúztam a lábaim az ülésre és teljes testtel felé fordulva,  török ülésbe szenvedtem magam.
-Komoly? Hol?! És még is mikor?! Végig a házban voltál! Láttam, hogy futkorászol össze vissza, időd se volt kimenni...-támadott le.
-Nyugi, nyugi...Ne ölj meg! -emeltem magam elé a kezem védekezéskép. Egy pillanatra furán nézett, majd mikor leesett neki, hogy kikelt magából az előbb, egyszerre röhögtük el magunkat.- Reggel, nem volt semmi alap anyag így el kellett mennem a boltba és vissza fele össze futottunk, ő is oda tartott mert az egyik haverja felkeltette, hogy kajás és azon nyomban csináljon neki reggelit. -meséltem el, miután sikerült lenyugodnunk.
-JUUUUUUUUUUUJ! Niaaaaaaalleeeeer! JUUUUUJ! -visítozott. Esküszöm valami agybaja van ennek a gyereknek...Újra elnevettem magam a reakcióján. Elég hangosak lehettünk, a többiek meg fáradtak, mert valaki fejbe dobott egy párnával és közölte, kussoljunk már be, aztán vissza kérte a támadó eszközét. Halkabbra vettük a figurát. Nem merem neki elmondani, hogy még a számom is elkérte...Mit művelne?! Inkább el se képzelem...Jézus, mi lenne itt. Tuti nem csak egy kispárna repülne felénk..Lehet egy egész bőrönd! Inkább megtartom magamnak ezt az infót és majd akkor mondom el ha valami kevésbé telezsúfolt helyen leszünk.
-Na, én alszok egyet, ha nem bánod. Elég fáradt vagyok. -tornásztam vissza magam az előírt ülés formába.
-Oksi, szerintem én is pihenek. -mosolygott kedvesen. Mivel ő van belül, az ablak mellett, megkért, hogy vegyem fel neki a táskáját, ami a  két ülés sor közötti kis folyosón volt elhelyezve. Ölbe vettem a saját hátizsákom is, amiben a fontosabb dolgaim vannak, pl személyes iratok, pénztárca egy palack víz, stb...Kikotortam a legaljáról a headsetem és be dugtam a telómba. Vissza dobtam a táskám, kerestem valami jó számot . Imádom Austin feldolgozásait, egyszerűen fantasztikusak. Vártam, hogy Ally is végezzen a csomagjával. Az övét is a sajátom után küldtem.Ally mutogatta, -mivel, ha zenét hallgatok, képtelenség hozzám beszélni, sose hallom meg- hogy nyugodtan dőljek bele az ölébe. Így is tettem, tök kényelmes volt. Lecsuktam a szemem, és ezzel teljesen megszűnt a külvilág számomra.
Barátnőm ébresztett, hogy kb tíz perc és haza érünk, úgyhogy jobb lenne, ha felkelnék, mert én vagyok az első akit kiraknak otthon. Össze szedtem a holmim, elköszöntöm a szőkeségtől és a előre szenvedtem magam. Leültem Matt mögé és bámultam magam elé. Beszélgettünk pár percet, majd mondta, hogy fogjam a cuccaim és leszállás. Hangosan elköszöntem mindenkitől, majd ledobtam a bőröndöt a buszról, kezembe vettem a háti zsákom és a csomagom után mentem. Becsukódott mögöttem a busz ajtaja és mentek is tovább. Páran integettek az ablakból, nekik vissza intettem, megvártam míg lekanyarodnak a következő utcába. Táskám feldobtam a hátamra, megfogtam a bőröndöt és magam után húzva haladtam egész a bejárati ajtóig. Pár perc keresgélés után, megtaláltam a kulcsom és bejutottam a házba.
-Halhiiiiii! Megjöttem! -ordítottam el magam. Miközben vártam a választ, -ami nem hiszem, hogy érkezni fog- a nagy pakkom az előszobában hagyva, bementem a nappaliba és ledobtam magam a kanapéra.- Ahogy gondoltam, nincs itthon senki...-gondolkoztam hangosan. Bekapcsoltam a TV-t és kerestem valami értelmes műsort, amit nem találtam sehol. Megállapodtam egy zene csatornánál, ahol épp a Call me maybe ment. Szeretem ezt a számot, de már kezdem unni. Feltápászkodtam, majd énekelve és táncolva indultam el

a telefonom keresésére. Kikerestem a nagyi számát a névjegyzékből, majd rányomtam a zöld kis jelre a képernyőn.
-Hálló? -vette fel kb a tizedik csörgés után..
-Hali nagyin! Sophi vagyok! -mosolyodtam el. Bár úgy se látja.
-Jaaaaj, szervusz angyalom! -mindig így hív, már pelenkás korom óta.- Mi újság? Milyen a víz? -kérdezte jókedvűen. Nagyon imádom! Ő az egyedüli, aki anyuék válása óta törődik velünk.
-Nagyi, mondtam, hogy ma jövünk haza! Már a memóriád se a régi...Kezdesz öregedni! -nevettem el magam.
-Haha..Nagyon vicces vagy angyalom! -nem látom, de tuti, hogy kacsintott! Sose volt az az átlagos mama...Nem bírja elviselni, hogy öregszik. Örök gyereknek vallja magát. Látszik is rajta, egész jó bőrben van a hatvanhét évéhez képest, és mindig lehet vele hülyülni. Megbeszéltük, hogy hamarosan haza hozza Zoet, majd le is tettük. Lekapcsoltam a TV-t és felráncigáltam a bőröndöm a szobámba. Bekapcsoltam a laptoppom és felléptem youtubera és elindítottam a lejátszási listám. Tele töltöttem a szennyes kosarat, amit nem értem, hogy hogy a manóba sikerült, hisz alig volt rajtam pár ruha...Na, mindegy. Mire végeztem a pakolással, hallottam, hogy lent valaki becsapta a bejárati ajtót. Biztos a nagyiék. Amilyen gyorsan csak tudtam, lerobogtam a lépcsőn és agyon ölelgettem az ajtó előtt álldogáló törpét. Vigyorogva engedtem el, majd a nagyiból is kiszorítottam a szuszt, aki épp a konyhából tért vissza. Hmmm...Mit hozott? Kaptam két cuppanós puszit és el is ment, mert sietnie kellett valami tornára...Hát okééé...Rázzon le.
-Nincs kedved csinálni valamit? -kérdeztem szenvedő hangon hugicám, aki mellettem volt szétterülve az ágyon. Halálra unom magam...Még a film se foglal le, amit a laptoppon nézünk. Azt se tudom mi a címe.
-De! -vágta rá lelkesen.- De még is mit? -lankadt le a lelkesedése.
-Fogalmam sincs....Meg van! -pattantam fel az ágyon, amint kinéztem az ablakon, egyenesen a hátsó kertre. Berohantam a gardróbba, magára hagyva a mit sem sejtő Zoet. Bikiniben tértem vissza, mire Zo szemei felcsillantak és rohant is át a saját szobájába, hogy ő is átöltözzön. Se perc alatt megvolt, én addig össze szedtem a laptoppom meg a hangalakat és együtt futottunk ki a kertbe. Zoe segített lepakolni a ház oldalánál lévő fa asztalra, ő keresett valami normális számot a gépen én addig össze dugtam a hangfallal és már üvöltött is a zene. Együtt rohantunk a medence felé és csobbantunk vele a kellemes, hűvös vízbe. Egész délután kint voltunk és szórakoztunk a medencében, közben anya is haza ért. Beszéltünk vele pár szót, mondtuk neki, hogy csatlakozzon, de mit is vártunk?! Persze, hogy nem jött. Felment aludni. Már este nyolc óra körül lehet, úgyhogy bementünk, Zo leült a TV elé és keresett valami nézhetőt, ami jelen esetben a Tucatjával olcsóbb című film volt. Király, egyik kedvencem. Csináltam pár melegszendvicset és öntöttem hugomnak alma levet, magamnak meg kivettem a hűtőből egy doboz colát. Levágódtam mellé a kanapéra és együtt néztük végig a filmet. A film végénél, már az ölembe hajtott fejjel húzta a lóbőrt a törpe, úgyhogy felvittem a szobájába nyomtam egy puszit a homlokára és kivonultam a szobájából. Elmentem letusolni, majd én is bedőltem az ágyba. Már majdnem elaludtam, mikor a telefonom jelezte, hogy üzenetet kaptam. Végig tapogattam a takaróm, nagy nehezen megtaláltam a készüléket. A hirtelen fénytől össze szorítottam a szemem, majd pár másodperc után, meglestem ki zaklat ilyenkor.
Feladó: Haroldkaaa;)xx 
 "Remélem felébresztettelek!:) Van twittered? x"
Ez mi név?! Embeeer...Elkezdtem nevetni, már a könnyem is folyt. Mikor alvásból rántanak vissza, mindig ilyen vagyok. Egyszerűen nincs olyan dolog, ami ne tudna megnevettetni.
Feladó: Sophi:)
"Igen, sikerült göndörke!:P Van. xx"
Küldetem el a választ. Vissza dőltem a párnámra és megpróbáltam vissza aludni. Nem jártam túl sok sikerrel, mert újabb sms-t kaptam.
Feladó: Haroldkaaa;)xx
"Hehe..:) Név? x"
Hagyj már aludni...Unatkozik vagy mi a szar? Ilyenkor este..Hmm, mennyi is az idő? Ránéztem a telefonomra, ami már 0:03at mutatott..Harry ezért meghalsz!
Feladó: Sophi:)
"Már mondtam, de ha ilyen szar a memóriád...Hali! *kéznyújtás* Sophia Goldwinnak hívnak!:)xx"
Feladó: Haroldkaaa;)xx
"Haha..Humor Harold...Twitter név?:P x"
Feladó: Sophi:)
 "Az te vagy.:) Az után, h nem hagysz aludni?! Lássuk csak...Titook!;)xx"
Feladó: Haroldkaaa;)xx
"Ohh...bocs! Most szégyenlem magam! Kiengesztellek!;) Álmodj szépet..Engem! Haha:) x"
Feladó: Sophi:)
"Haha...Tréfa répát reggeliztél?!:) A kiengesztelős dolog, meg  sokba fog neked kerülni!;) Jóét!xx"
Feladó: Haroldkaaa;)xx
"BooBear nem hagyná, h megegyem előle a répáit.:P A pénz nem akadály!;) x"
Feladó: Sophi:)
"He?oO Mindegy, most nem érdekel...Ki beszélt itt pénzről?! Én nem pénzre hajtok, nem olyan vagyok! De most már tényleg jóét szupersztár!:)xx"
Feladó: Haroldkaaa;)xx
"Szép álmokat!:) x"
 Fejemet a párnámba fúrtam és mosolyogva léptem az álmok világába.


Vikinek ezer hála a segítségért!!<33xx

12. Fejezet

 Hali embik!:) 

Nagyon röstellem magam, hogy ilyen későn hoztam meg a részt! Sajnálom, de a suli és az edzés mellett nagyon kevés időm van! Próbálom minél gyorsabban össze hozni a kövi fejezetet, sajna nem mindig sikerül...Remélem, megértitek!:$ Előre is bocsi, hogy rohadt lapos és unalmas, na meg, hogy ilyen rövidre sikeredett! :( Esküszöm, sietek ahogy tudok! 

 Légyszi komizzatok! A kritikát is boldogan fogadom, szeretnék minél többet fejlődni!:)

love&hug Szasz xx

Arra keltem, hogy valaki ugrál rajtam. Résnyire kinyitottam látószerveim, de abban a másodpercben meg is bántam. Az ablakon beszűrődő fény, majd kiégette a retinám.
-Aaaahj...Hagyj aludni! -ezzel ráhúztam a fejemre a takaróm. Támadóm abba hagyta a rajtam való ugrálást és leült a fejem mellé.
-Ha, az én ébresztésemre nem kelsz ki az ágyból, akkor Matt fog kiszedni...De annak, garantálom, hogy nem fogsz örülni! -hallottam meg a takaró másik oldaláról Ally reggeli kicsit rekedtes hangját.- Azt üzeni, hogy van három perced, vagy nem, hogy még két km-el kell többet futnod, de még neked is kell kitakarítani indulás előtt! -adta át a nekem szánt üzenetet.
-Bassz*meg! -ügy lőttem ki az ágyból, hogy szerintem a szőkeség még az elmosódott alakom se látta. Teljesen kiment a fejemből a reggeli futás! Basszus, basszus, basszus! Miért vagyok ilyen szerencsétlen?! Ahhj....Rekord idő alatt kaptam ki a bőröndömből egy melegítő gatyát -nincs még az a kellemes meleg reggel, szóval muszáj- meg egy trikót. Kirobogtam a szoba ajtaján, kezemben a cipőmmel. Fél lábon ugráltam ki a teraszajtón, közben a cipőmmel szerencsétlenkedtem. Mire a parton álldogáló bandához értem, már mindkét lábbelim rajtam volt és a hajam össze fogásával bénáztam. Leszarom, hogy borzalmas lesz, ahogy össze fogom. Úgy se lát senki olyan aki előtt szégyellném, vagy olyan akinek érdekelne a véleménye. Matt szúrós szemekkel végig mért, majd elindult kocogva a tenger szélén. Mindenki követte, én leghátul kullogtam, mint egy zombi. Úgy is érzem magam, mint ha az lennék. Olyan laposakat pislogok, hogy csodálom, hogy egyáltalán látok bármit is! Miközben próbáltam tartani a tempót a többiekkel, több-kevesebb sikerrel, inkább kevesebb, elkalandoztam. A tegnap estén kattogott az agyam. A nagy bambulásban, majdnem hasra estem egy nagyobb kőben. Jobb lesz ha elkezdek figyelni, mert össze töröm magam. Újra a gondolataimba merültem, eszembe jutott Harry. Nagyon kedves volt tőle, hogy nem hagyott egyedül tegnap. Jó fej srác, és még haza is cipelt. Villámcsapás szerűen jött a felismerés, hogy miért volt olyan dezsavű érzésem, mikor a karjaiban aludtam. Ő mentett meg, mikor elájultam az esőben...! Ledöbbenve ráztam meg a fejem, majd egy másodpercre megálltam, hogy levegőhöz jussak. Kezdek kifulladni.
 -Felkeltél végre?! -kérdezte nevetve Ally, közben bevárt. Mellé értem és együtt kocogtunk tovább a csapat mögött.
-Ühüm...Mondjuk...-motyogtam alig hallhatóan.
-Tegnap nagyon megijesztettél, hogy egész éjszaka nem jöttél vissza! -vágott tarkón.
-Auuuuuu!! Te böszme, ez mire volt jó?! -háborodtam fel, és a tarkómat simogattam. Nagyon fájt!Hülye majom, még vissza kapja!
-Nem tudom. -vont vállat.- Jól esett. Amúúúgy...-húzta el az "ú" betűt. Felcsillantak a szemei és elkezdett egy helyben ugrálni.
-Kezdek félni...-néztem rá nagy szemekkel, és hátrálva futottam el mellőle.
-Hülye! -röhögött fel, majd megragadta a kezem és vissza húzott maga mellé.- Tisztában vagy vele, hogy ki hozott haza éjjel?! -tette fel kérdését, szinte sikítva. Kérdőn néztem rá, majd megráztam fejem.
-Harry...egy srác. Róla meséltem, hogy fejbe dobtam a parkban. Este mikor elviharzottam, akkor találkoztunk és tök kedves volt. Egész jól össze barátkoztunk és....-fejeztem volna be a kis élménybeszámolóm, ha barátnőm nem szakít félbe.
-Te, hogy lehetsz ennyire hülye?! Édes istenem! Letagadlak, komolyan mondom! Ő HARRY!! -nyomta meg a srác nevét.
-Igen, tudom. -néztem rá értetlenül.
-HARRY! Harry STYLES! -folytatta felháborodva tudatlanságomon.- Az a Harry! Ne mond már, hogy nem esik le?!
-Oké, akkor nem mondom...De akkor se vágom, hogy mit pattogsz! Tudom, Harrynek hívják! Hahóóó...Most meséltem, hogy megismertem!
-Tudooom....-vágott elkeseredett fejet.- Akkor felvilágosítalak!
-Végre! Köszönöm! -vágtam egy pofát.
-Harry, Harry Styles, X-factor 2010, One Direction. Róluk beszélek neked minden nap! -ordította le a fejem.
-Komoly?! Wááááááá...Jézusom! Harry Styles!! Wááá ezt nem hiszem el! Atya gatya! Hozzám ért! Soha többet nem fogok lefürdeni! Ne is érj hozzám, még a végén lejön rólam az ujjlenyomata! Szent szar! -ironizáltam. Ally sértődötten gyorsított a tempóján, ezzel faképnél hagyva engem. Király, vágja be a durcit! De, ha egyszer én nem dobok hátast a hírtől, hogy Harry Stylest ismeretem meg tegnap este?! Nekem ez nem fontos...Nem fogok evvel foglalkozni, hogy híres. Én nem akarom kihasználni, engem cseppet sem érdekel, hogy világsztár!
Már vissza fele tartottunk, mikor megláttam egy srácot a tengerben. Egész a szélén állt, épp hogy a bokáját belepte a víz. Háttal állt, de göndör fürtös buksiját felismertem. Előző csiga tempóm felgyorsítottam, és teljes sebességgel futottam a srác felé.
-Jézusom, jézusom, jézusom! Harry Styles! Wááááá...Itt van Harry Styles!! -sikítoztam, mikor már elég közel értem hozzá. Olyan ijedten fordult meg, hogy az valami hihetetlen! Látnotok kéne azt a kétségbe esett fejet! Már alig bírtam futni, annyira nevettem.- Lá-lá-látnod kéne a-a fej-e-ed! -dadogtam neki, már sírtam.
-Haha...Nagyon vicces! -vágott fancsali képet.- Te mit csinálsz ilyen korán, itt kint? És miért nem jössz közelebb?
-Ugye?! Szerintem is haláli! -nevettem még mindig.- Egy: a reggeli futást bonyolítjuk le a csapattal. Kettő: azért, kedves Harold, mert cipő van rajtam, te meg a tengerben állsz! Nem áll szándékomban belemenni ezzel a lábamon. -böktem a cipőmre.
-Értem. -közben kifelé vette az irányt a vízből.- Amúgy, honnan jöttél rá? Tegnap úgy viselkedtél mint aki nem tudja. -állt meg előttem és nézett le rám, kicsit csalódott tekintettel. Értem mire céloz, és igaza van. Tényleg nem is tudtam, de ő nem tudja, hogy van egy Ally nevű, fan barátnőm...
-Héhé, nyugi! Lehet, hogy tudom, de nem fogok veled másképp viselkedni! Engem nem igazán érdekel, hogy sztár vagy. -mosolyogtam rá.- Amúgy, meg onnan tudom, hogy az egyik csapat társam látott tegnap mikor haza vittél. Ma meg leüvöltötte a fejem, hogy hogy lehetek ilyen barom, hogy nem tudom ki vagy! Meg  lefog tagadni blablabla...-vágtam unott pofát.- Ez a te hibád, Styles! Miattad tagad le az egyik legjobb barátnőm! -mutató ujjammal bökdöstem mellkasát. El mosolyodott, ezzel megmutatta édes gödröcskéit.
 -Ooh...Szégyellem magam! Még a végén megsajnállak! -flegmázott, de nem igazán jött össze neki, mert elnevette a végét. Én se bírtam ki, muszáj volt röhögnöm.
-Köszönöm, hogy tegnap haza vi...-nem tudtam befejezni, mert egy rohadt hangos sikítás félbe szakított.
-Uram atyám! Az  ott Harry Styles! Jézusom, valaki csípjen meg! JUUUUUUUUUUUUUJ...-szép volt Ally...Sikeresen kiszakítottad a dobhártyám! Frankó...Hátra fordultam és a csapatot láttam, amint épp felénk futnak. Legelöl, persze Ally sprintelt felénk.
-Csak annyit akartam, hogy köszi, hogy tegnap haza vittél! -fordultam vissza Harry felé és hadartam el neki gyorsan.- Remélem túléled! -erre csak egy értetlen fej volt a válasz. Ebben a másodpercben ért be a szőkeség és "juuuuuuuuuuuuj, juuuuuuuuuuj"-ozott össze vissza. Harold próbálta vissza fojtani a kitörni készülő nevetését, ami pár másodpercig sikerült is neki.- Ally! Ally, nyugodj már le! -ragadtam meg mind két vállát és nyomtam le a földre, hogy nem tudjon ugrálni.- Csak nyugi, nem kell senkit megsüketíteni! Ő is csak egy ember! -próbáltam lenyugtatni.
-Ő?! -bökött a fiú felé.- Ő egy fél isten!!! Néztél te már rá, egyáltalán?! Juuuuuj! Ezt nem hiszem el! Juuuuuj...-úgy beszél, mintha itt se lenne előtte Harry.
-Jaaj, hát köszi. Ezt eddig is tudtam! -kacsintott rá Harold barátnőmre, aki majdnem elájult.
-Bocsi, a fél isten miatt, de nekem Niall a megtestesült isten! -úgy beszélt, hogy szinte már a nyál is kifolyt a szájából, az ábrándozástól.
-Héé, lányok! Indulunk! Gyertek! MOST! -kiabálta utánunk Matt.
-OKE! -kiabáltuk vissza kórusban.- Akkor, hali Harry! -köszöntem el göndörkétől.
-Szia Harry! -folytatta barátnőm is, de ahelyett, hogy jött volna velem, csak állt és bárgyún integetett az előtte álló fiúnak. Megragadtam alkarját húztam magam után.
-Sziasztok csajok! -kiáltott utánunk Harold nevetve.

11. Fejezet

Csak ültem és könnyes szemmel bámulok a mellettem ülő fiúra. Ez lehetetlen! Még mindig a vállamon pihentette kezét, közben simogatta azt.
-Minden rendben? -kérdezted újra. Aggódást véltem felfedezni hangjában. Nem is ismer, de aggódik. Aranyos tőle.- Miért sírsz? Ráadásul egyedül a sötétben. -eddig sikerült kivernie a fejemből, de most újra eszembe jutott, miért is kerültem ide. Újra kitört belőlem a zokogás. Igaz, hogy nem ismerem, de belekapaszkodtam és ahogy csak tudtam hozzá bújtam. Egy vad idegenhez bújok hozzá. Azt se tudom ki, lehet, hogy igazából egy őrült, pedofil állat, aki kihasználja, hogy most ilyen állapotban vagyok és elrabol. De egyszerűen nem tudom elképzelni róla. Kicsit megleptem, de vissza ölelt. Simogatta a hátam. Nagyon kedves tőle, hogy nem néz hülyének és nem lök el magától, hanem vigasztal. Na jó, lehet hülyének néz, de nem mutatja. Minden egyes feltörő emléknél, egyre erősebben ölelem. Fejemet vállgödrébe temetem és sírok. Pár percig, ahogy csak tudok hozzábújok és hagyom, hogy mindenféle hülyeséget motyogjon a fülembe, nyugtatásképp és simogassa a hátam vagy a hajam. Kezdtem megnyugodni, vállaim már nem rázkódtak annyira, egyre lassabban és mélyebb levegőket vettem.
-Most már megnyugodtál? -kérdezte újra. Hallottam a hangján, hogy mosolyog. Elemeltem fejem a válláról, mert fürtjei csikizték az arcom. Elakartam húzódni tőle, de csak annyira engedte, hogy a szemébe tudjak nézni. Aggódó tekintettel, fürkészte arcom.
-Ühüm. -bólogattam.
-Na, akkor jól van. -mosolygott rám. Megjelentek azok az édes kis gödröcskék arcán, amikkel az elmúlt egy hétben álmodtam. Csak néztem gyönyörű szemeibe.- Nem kelünk fel? Kezd fázni a seggem a hideg víztől. -nevette el magát. Mosolyra húzódott a szám, ahogy néztem miközben röhög és megrázza a fejét. Ezzel az amúgy is kócos tincsei, még inkább össze vissza álltak. Nagyon cuki.
-De. -válaszoltam. Segített felkelni a vízből. Kezemet most se engedte el egy darabig, úgy mint múltkor. Kezdett számomra kellemetlen lenni a helyzet. Kezeim kihúztam az övéiből.
-Amúgy Sophia vagy. De csak Sophi. -mutatkoztam be szégyenlősen.
-Én Harold. De inkább a Harryt használom. -nevetett.- Múltkor tényleg te dobtad azt a labdát? -kérdezte csodálkozva.
-Öhhm...Igen. Miért? Nagyon sajnálom! Tényleg nem akartalak eltalálni vele, csak kicsit erősebben lőttem meg a kelleténél és ki...
-Héhéhé! Nyugi, semmi gond! Látod, élek és virulok! Nincs semmi bajom. -szakított félbe még mindig nevetve. Én csak lesütöttem a szemem, égtem mint a rongy!- Azért, mert elég erősen kellett ahhoz eldobni, hogy elvágódjak tőle. Nem hittem volna, hogy egy lány képes lenne ilyenre. Vagyis, hát...nem úgy értem...izé, hogy gyengék vagytok vagy bármi...de, érted...-felvont szemöldökkel figyeltem, hogy mit hoz ki belőle. Nem nagyon sikerült kimagyaráznia magát. Elnevettem magam, nagyon aranyos ahogy magyarázkodik.
-No para...értem mit akarsz mondani. Tíz éve kosarazok, elég gáz lenne, ha nem tudnék ekkora erővel passzt adni. Bár az is gáz, hogy így mellé dobtam..-húztam el a szám. Harry, csak kuncogott, bele boxoltam a vállába. Egyre jobban fázom. Össze fontam magam előtt a karom és vacogtam. Persze, hogy a szél is kezdjen el fújni! Rohadjon meg!
-Merre fele van a nyaralótok? -kérdezte. Én ugyan most vissza nem megyek oda! Inkább, itt fagyok meg!
-Arra..-mutattam a hátam mögé. Harry elindult a megadott irányba, de mikor észre vette, hogy nem követem, vissza fordult.
-Nem jössz? -kérdezte csodálkozva.- Elkísérlek. -nem láttam, de hallottam a hangján, hogy mosolyog. Túl sötét van már, ő meg túl messze van ahhoz, hogy az alakján kívül mást is lássak belőle.
-Nem. -adtam a tömör választ.- De, te nyugodtan menj csak! Késő van, meg hideg is. -ezzel hátat fordítottam neki és elindultam az ellenkező irányba. Minél messzebb akarok kerülni most a többiektől. Tudom, hogy gyerekes, meg minden, de most nem tudnék vissza menni és azt hallgatni, hogy "Mi történt?" "Ezt, még egyszer meg ne csináld!", "Mond már eeeeel!!!!". Legutolsó, természetesen Lizitől. Ballagtam tovább a homokban, azt se tudva, merre megyek. Csak előre a vak sötétbe...
-Várj! Várj mááár!! -kiabált valaki utánam. Na vajon ki lehet?! Harry...De okos vagy Sophi, Nobel díjat nekem! Megvártam még beér, és újra elindultam.- Miért nem akarsz vissza menni?
-Mert.
-De bő szavú valaki! -heccelt játékosan.
-Azért nem akarok vissza menni, mert ki borultam és csak úgy eltűntem, mindenkit leszarva. Eltűntem?! Hahah, inkább mondanám látványos kivonulásnak, mint eltűnésnek...De mindegy is. Nem akarok vissza menni, mert akkor egyből le támadnának, amihez se kedvem, se türelmem, jelen pillanatban. Plusz, még ott  van Lizi is, aki az agyamra megy! Főleg, hogy tuti nem fog békén hagyni, amíg el nem mondom neki! És....WÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! -üvöltöttem el magam. Harry, nagy szemekkel állt előttem és szerintem próbálta feldolgozni az imént hallottakat.- Ez megfelelt? -kérdeztem, közben rámosolyogtam. Bár úgy se látja.
-Huuh...ja! -nevette el magát. Nekem is nevetnem kellet, annyira vicces nevetése van.- Bár, nem tudom, hogy ki az a Lizi. Meg azt se, hogy mit akar megtudni, de jobb mint az első válasz. -nevetett. Én is elnevettem magam.
-Lizi az edzőtársam. -adtam tudtára. Ne, hogy már megvonjam tőle ezt a nagyon fontos infót! Remélem érzitek az iróniát.
-Oohh...értem. És mit akar megtudni? -faggatott tovább. Ez most komoly?! Nee, könyörgöm, könyörgöm, könyörgöm! Ha, lemersz folyni az arcomon, esküszöm, hogy ez első dolgom ahogy haza érek, hogy elmegyek egy dokihoz és elvágom a könnycsatornáim, vagy kiszárítom, vagy a franc tudja mit kell vele csinálni! Csak ne tudjak sírni többet! Fenyegettem meg magam, de persze nem mondtam ki. Így is épp elég furának tarthat, nem, hogy még beszélek is magamban. Persze, hogy a hülye könny nem engedelmeskedik és legördül arcomon. Amilyen gyorsan csak tudtam, letöröltem. De persze, hogy nem voltam elég gyors.
-Hé, mi a baj? -kérdezte félénken, közben elém állt és megfogta mind két vállam. Fogalmam sincs miért, de a szavak kicsúsztak a számon, mielőtt még  megakadályozhattam volna.
-Mikor a hugom meg született, anyu és apa között megromlott minden. Folyton veszekedtek, ordítoztak egymással. Volt, hogy mindent össze törtek miközben vitatkoztak...-és csak folytak a szavak a számból, mint ha szófosásom lenne. Pedig ezzel a témával kapcsolatban, inkább hasonlítok egy néma gyerekre, mint egy beszéd mániás tyúkra. Vagy fél órája mesélhetek már neki. Harry csöndben hallgatott végig, egyszer szakított félbe. Mikor látta, hogy megint kezdem elveszíteni az erőm, leültetett a homokba és mellém telepedett. Így hallgatta tovább a kis történetem.- ....a bátyám úgy döntött, hogy elmenekül az emlékek elől, és az USA-ba megy egyetemre. Ezzel magunkra hagyott minket, egy anyával, aki le se szarja a fejünk, mert sosincs otthon. Cserben hagyott minket...Szinte én nevelem a hugom. Csak ő maradt nekem. -fejeztem be a kis monológom. Csak nézett, gyönyörű szemeivel, de látszott a tekintetén, hogy teljesen máshol van. Valamin nagyon elgondolkozott. Így ültünk egymással szemben, a sötét tengerparton, és elmerültünk a gondoltainkban mindketten. Még most se tudom, hogy mi vett rá, hogy mindezt elmondjam neki. Nem tudom miért, de megbízom benne. Remélem nem kell csalódnom benne is.
-Ez...ez..Durva. -törte meg a csendet. Én csak belenéztem a szemébe, amit még mindig rajtam tartott, de most már nem volt olyan homályos és távoli a tekintete. Halványan bólintottam egyet. Hirtelen közelebb mászott és szorosan megölelt. Eléggé meglepett, de vissza öleltem. Jól esett kibeszélni magamból, és nagy meg könnyebülés, hogy most se hagyott itt, mint ahogy az előbb sem. Simán elmehetett volna mellettem, le se szarva, hogy ott sírok. Szorosan öleltem, nagyon rég kaptam már ilyen ölelést bárkitől is a hugomon kívül.
-Az én nővérem is egyetemre jár és nagyon keveset látom. Nagyon hiányzik...-súgta fülembe, mintha attól félne, hogy bárki is meghallaná. Kicsit elhúzódtam tőle, hogy a szemébe tudjak nézni. Göndör tincsei még most is csikizték arcom.
-Elhiszem. -néztem mélyen szemébe.- Nekem nyugodtan beszélhetsz róla! -egy gyenge mosollyal ajándékoztam meg. Ő csak vissza ült és elkezdte mesélni az ő gyerek korát. Neki is hasonló élményei voltak, elvált szülők, egy testvér akire felnéz, aki megvédte a rossz dolgoktól, majd elment. Örülök, hogy ő nem ment át olyan dolgokon mint én, de sajnálom is, mert ő egyedül maradt, míg nekem ott van Zo.
-Sajnálom. -hajtottam le fejem mikor végzett a történetével. Tényleg nagyon sajnálom szegényt.
-Ugyan mit? -horkantott fel.- Te ugyan nem tehetsz semmiről. Te csak az áldozatom vagy, akinek elmondtam ezt a hülyeséget.
-Ez nem hülyeség, ezek az érzéseid Harry.Amúgy meg, nem vagyok áldozat! Szívesen hallgatlak végig. Te is meghallgattál engem. Nagyon köszönöm! -öleltem meg. Istenem, mi van velem?! Szegény gyereket folyton ölelgetem. Várjunk csak, ez nem igaz! Az előbb is ő ölelt meg engem. Bár nem értem, hogy miért is gondolkozok ezen. Na, mindegy.
-Én is köszönöm! -motyogta alig érthetően a nyakamba. Még egy jó ideig ültünk ott és beszélgettünk. Nem olyan fontos dolgokról, csak olyanokról, hogy milyen zenéket hallgatunk, kedvenc film, meg hasonlók. Megtudtuk azt is, hogy nincs is olyan messze egymástól a két nyaraló amiben lakunk. Már kezdtem nagyon álmos lenni. Egyre laposabbakat pislogtam és már az se jutott el az agyamig, amit Harry épp lelkesen mesél nekem. Fejemet a vállára döntöttem és csak hallgattam rekedtes, mély hangját ahogy nagy beleéléssel mesél valamit. De fogalmam sincs, hogy mit. Szép lassan álomba szenderültem. Még hallottam Harry kuncogását. Biztos feltűnt neki, hogy bealudta.
Legközelebb már arra keltem fel, hogy nincs alattam a szilárd talaj, és valaki a karjaiban tart. Erőtlenül pislogtam egyet és megláttam, hogy Harold tart a karjaiban. Egyik keze a térdhajlatomnál, másik a nyakam alatt van. Erősen magához szorít, így betudom szippantani kábító illatát. Annyira kényelmes a karjaiban feküdni. Olyan dezsavű érzésem van. Nem tudom, hogy miért...Újra elnyomott az álom.

The first three awards!!:)(L)

Hali embik!!:) Most nem résszel jöttem, de ha minden jól alakul, pár óra múlva az is fent lesz.:) Díjat kaptaaaaaaam!!! Egy nap alatt hármaaat!! Nem tudom felfogni!!!*-* A blog első,második és harmadik díja! Bocsánat, nagyon röstellem magam, de lusta vagyok még kétszer leírni mindent.:(:$ Nem tudom megfogalmazni, hogy ez mennyire jól esik! Köszönöm, köszönöm, és köszönöm
Zsófiiiii, Ancsiii, Kamillaaa!! <3 

És akkor a kérdezz-felelek része:

          1.) Írj magadról 11 dolgot! (lehet lesz pár baromság,bocsi:D):

1. Az álmom, hogy egyszer Londonba utazzak, de ha lehet akkor már ott is élnék.:)
2. Szasza a becenevem, de mostanában felkapott lett a baráti körömben, hogy Böszmének becéznek.
3. Töpszli korom óta pattogtatom a labdát. (aki nem érti: kosarazok.)
4. Mikor nagyon kicsi voltam és még nem volt korhatáros a tele-tabi, addig ők voltak a példaképeim. (Én se tudom miért, csak úgy.:D)
5. Kevés barátom van, de azokat mindennél jobban szeretem és bármit megtennék értük!
6. Elég béna vagyok, sokat esek-kelek. Pl. 8 évesen felszabdaltam 3 részre a vádlim, mikor beleestem egy tóba. A gratulációkat komiba fogadom:)
7. Meghatározhatatlan a zenei ízlésem.
8. Női példaképeim: Eleanor Calder, Danielle Peazer, Perrie Edwards és anyukám, ő leginkább azért, mert nap mint nap elvisel. Na jó, persze még rengeteg másért is.
9. Diszlexiás vagyok.:S Ezért bocsi, ha találtok helyes írási hibát. Próbálok figyelni rá.:)
10. Inkább a sportos ruhákért rajongok, amit sokan meg is említenek. But don't care!
11. Kedvenc idézetem: Live life for the moment because everything else is uncertain! By.: Louis  Sex God Tommo Tomlinson
    
    
    2.) Kérdezz felelek:
    
    
    Zsófi kérdései:
    1. A blogodban lévő szereplők léteznek-e a valóságban is? Jules, Beck és Zoet leszámítva mindenki valós személy.:) 
    2. Álmodoztál-e már arról, hogy egyszer csak egy kiadó megtalálja a történetedet, és kiadják könyv formájában?  Nem igazán. Nem érzem úgy, hogy olyan jó lenne a történet, hogy még csak gondolat is megforduljon a fejemben. 
    3. Mi a csengőhangod? Rock me- One Direction (L) 
    4. A One Direction-on kívül melyik a kedvenc bandád? Little Mix, Coldplay 
    5. Melyik az a zeneszám, ami úgy érzed, hogy igazán rólad szól, bármikor hallgatod meg? Because of you- Kelly Clarkson 
    6. Kik támogatnak az írásban? A legjobb barátaim. 
    7. Van-e olyan ember, akinek a legfontosabb a véleménye számodra, amikor megmutatsz neki egy történetet? Ömi, Virii, Zsófi, Kamilla:) 
    8. Hogy állsz az utálóidhoz, akik nem veszik észre, hogy értékes vagy? Ha ők nem vesznek figyelembe, én minek vegyem őket?! Ha utálnak, akkor az azt jelenti, hogy féltékenyek. Ergo: valamit nagyon jól csinálok. Leszarom a véleményüket.:) 
    9. Felnőttként mit szeretnél csinálni, melyik munkát tudod elképzelni magadnak? A kosárral szeretnék foglalkozni. Ha az nem jön össze, hogy profi sportoló legyek, akkor edző szívesen lennék. 
    10. SZJGer-e vagy?Szégyellem magam, de még nem olvastam. De már tervezem, hogy megvegyem és bele merüljek a sztoriba. 
    11. Volt/van-e olyan tárgy, amit kiskorodban gyűjtöttél(hógömb, bélyeg, féltégla, bármi)? Huuuu...A matrica gyűjtés nagyon nagy divat volt nálunk. Több száz volt. Emellett még plüss állatokat meg a kindertojásban lévő kicsi játékok. (Amiknek anyuék nagyon örültek, mikor szétszórva hagytam őket és este ráléptek. Trolololol..:D) Ja és a sebeket se felejtsem ki! Szerintem többet szereztem mint egy fiú.:P
    
    
    
    Ancsi kérdései:
    

    1. Mi az ami inspirál az életbe? Az, hogy megfeleljek magamnak, meg azoknak akik számomra a legfontosabbak. Na meg, hogy egyszer találkozzak a fiúkkal!
    2. Melyik zeneszámmal tudod leírni az életedet? I don't know. Maybe..Because of you- Kelly Clarkson.
    3. Kedvenc könyved? :)  Huuuuu..hát elég sok van. Rengeteget olvasok, persze a tankönyvek kivételével. Talán az....Evermore könyvsorozat Alyson Noeltől.:) imádoom!(L)
    4. Van testvéred vagy háziállatod?:)  Sajnos nincs testvérem, háziállat meg az ágy alatt a porcicák:D
    5. Mi a kedvenc városod? :)  Londoooon*-*(L)
    6. Ha valakinek nem tetszik a blogja, meg mondod neki vagy megtartod magadba?  Ha nem tetszik a blogja, nem olvasom. Így véleményem se nagyon van róla. Azt meg nem mondom el neki, hogy "Héé, nem tetszik a blogod. Nem olvasom." Tiszta szemétség lenne. Szóval igen, megtartom magamnak.:)
    7. Mit szeretsz a télben/nyárban/őszben/tavaszban? Louis, Zayn és Harry szülinapján kívül nem annyira szeretek semmit a télben, max azt amikor esik a hó és megfürdethetek pár gyereket.:D Ja, meg a szilveszter.:) Nyár: akkor van a szülinapom.:) Három suli mentes hónap*-* Minden ami jóóó!<3 Ősz: semleges.:D Tavasz: imádom, mikor a zord hideget, felváltja a kellemes tavaszi idő és madár csicsergésre kelek.:)
    8. Kinek az írása fogott meg a legjobban? Nem tudom ki az író, azt leszámítva, hogy valami angol csajszi, de a Dark c. blog szerzőjének irománya. Egyszerűen elképesztő. Nagyon jó! Az ismerőseim közül, meg úgy is meglátjátok, mert ők kapják a díjakat.:)
    9. Mi akarsz lenni ha nagy leszel? (Felnőtten kívül:D)  A fenti válaszokban megtalálható.:) Vagy profi sportoló vagy edző.
    10. Családból valaki olvassa a történeted?  Anyu tud róla, de ő se olvassa.
    11. Szereted Justin Biebert? Nem vagyok Beliber, de szívesen meghallgatom a számait. Egyszóval, igen.:)

    
    

    Kamilla kérdései:

    
    

    1. Mit tennél,ha a One Direction csak úgy beállítana hozzád? Uuuh..Jó kérdés!:D Először, tuti sokkot kapnék. Utána fejben gyorsan vitatkoznék magammal egy sort, hogy most sikítsak e vagy sem. De, mival Hazza drága nem szereti az ilyet (bár, szerintem a többiek sem.), a nem győzne. Utána megkérném őket, hogy csípjenek meg, hogy nem álmodom e. Aztán lenyugodnék, behívnám őket, hívnálak titeket, hogy most azonnal toljátok le a seggetek Pécsre és szórakoznánk:)
    2. Milyen színű körömlakkot használsz a legtöbbször(ha használsz) xd?  Fekete, de azt is csak akkor amikor döntő van, mert az egész csapat olyanra festi.:D
    3. Kedvenc szín?Kék, zöld.
    4. Szereted Ed Sheerant? Nem szeretem. IMÁDOOOOOOOOOM! Egy isten az az ember!(L)
    5. Hogy állsz Justin Biebrrel? Fent már megvan a válasz.:) Meghallgatom, szeretem a számait.
    6. Mi a csengőhangod? Még mindig Rock me- 1D.:)
    7. Mi a kedvenc lányneved/fiúneved? Sophia, Zoe és Marci.:) Meg a srácok nevei*-*
    8. Van kedvenc "sztárpárod"?Elenouis*-*:)(LLLL)
    9. Hiszel a szellemek létezésében? Nem igazán.
    10. Van olyan ember akit nagyon utálsz és nem tudod megmagyarázni,hogy miért? Olyan nincs akit ne tudnék megmagyarázni.:DD
    11. Mi a csillagjegyed? Rák.
    
    
    3.) Saját kérdések:
    
    
    1. Mióta vagy Directioner? Ömi a te esetedben, mióta szereted a Greendayt?:)
    2. Mi az álmod?
    3. Ha bármit megváltoztathatnál az életedben, mi lenne az?
    4. Kedvenc zeneszám? 
    5. Mit sportolsz? Ha, sportolsz.
    6. Mi az, amit mindenképp megszeretnél csinálni, vagy ki akarsz próbálni?
    7. Olvasod a Dark blogot? Ha igen, mi a véleményed?
    8. Legcikibb dolog, ami történt veled? Ha publikus.:D
    9. Mennyire beszélsz jól angolul?
    10. Kedvenc könyv?
    11. Sportos, vagy csajos ruha?
    
    4.) Akiknek küldöm a díjat:
    Ömii:)Domii:) -mindegyik blogodért!!:)
    Zsófii:)
    Kamillaa:)
    Ancsii:)
    
    Ha nem lehet vissza küldeni, bocsi:D Nem igazán vágom még a dolgokat.:) love&hug <3