18/2. Fejezet

Haliii.:) Tudom, hogy előbbre ígértem, de így jött össze. Sajnálom!!:( Próbáltam minél hosszabbra írni, ami szerintem sikerült is, de kicsit lapos lett. Azért remélem elnyeri a tetszésetek!:) Komikat hagyjatok magatok után!:)
Love ya xx

Az út jó hangulatban telt, végig nevettük az egészet, vagy épp énekeltünk -én persze csak halkan, hisz tisztában vagyok vele, hogy milyen hanggal vagyok megáldva. Harry végig hátra felé fordult az anyós ülésen és úgy figyelte, hogy mit művelünk. Akkor nevettem a legjobban, mikor Niall elkezdett telefonozni, Zayn meg kikapta a kezéből és átdobta a vele szemben -azaz mellettem- ülő Liamnak. Majd egymásnak dobálták a készüléket. Niall meg közben kapálózott össze vissza, hogy elkapja a telefont. Néha fejbe vágta Zaynt a nagy kapálózásban. Ebből a helyzetből egy kisebb közelharc alakult ki a két srác között, aminek következtében leborultak az ülésről és a lábunk előtt gyűrték egymást a kis helyen. Mikor kifulladva egymásra dőltek, Liammel szinte egyszerre tettük fel  a lábunkat a hátukra. Össze néztünk és elkezdtünk nevetni. Újabb össze hangolt mozdulattal tettük keresztbe a lábunk rajtuk és kicsit lejjebb csúsztunk az ülésen, hogy kényelembe helyezzük magunkat.
-Öhmm...Skacok örülök, hogy kényelmesen vagytok meg minden, de vegyétek már le rólam a lábatok! -szólalt fel Niall és elkezdett ficánkolni a lábunk alatt. Liam csak csukott szemmel vissza nyomta a földre a felkelni készülő gyereket, aki vissza esett az alatta elterülő Zaynre. Hangos nyögéssel jelezte, hogy nem volt épp kellemes érzés az ír gyerek rátehénkedése. Így tettük meg az utat egészen a gyors étteremig, ahol Tommo leparkolt, majd kipattant a kisbuszból és kinyitotta az ajtónkat.
-Ti még is mi a francot csináltok?! -kérdezte elkerekedett szemekkel, mikor felmérte a helyzetet. Majd elkezdett röhögni.
-Öööh...-újra össze néztünk Liammel- Semmit! -vágtuk rá egyszerre, majd Tommot félre lökve, kipattantunk a buszból a két szerencsétlent ott hagyva.
Reggel Zoe ébresztett. Az ágyamon ugrált, pontosabban a két lábam között, néha meg rajtam. Nem egy kellemes ébresztés, de kárpótol a tudat, hogy ma találkozok a két imádott unoka tesómmal és James bácsival meg Dórival -a feleségével.
-Na jó, elég! -morogtam párnámba, majd szépen lassan átfordultam a hátamra. Zo levágódott az ágyamra, mivel kirugtam a lábát. Nevetve kelt ki mellőlem és az ágy mellé állva, újra visításba kezdett.
-Ma megyünk! Ma megyünk! Ma megyüüüüüünk! -a fejemre húztam a takarót.- Naaaaa, kelj már feeeeel! -rángatta az anyagot a fejem felett.
-Oke, oke, fent vagyok, csak menj már ki! -mondtam nevetve. Lehúztam a takarót, majd hugicámra néztem.
-Oke. -rikkantotta mosolyogva, majd egy puszit nyomott az arcomra és kifutott a szobámból. Mosolyogva néztem utána. Elő kotortam a párnám alól a telefonom, hogy megtudjam mennyi az idő. 8:00. Ahhhhj...Miért kell ennek a kis majomnak ilyen korán fent lennie?! Vissza dőltem a párnámra, de ebben a pillanatban, valami nagy zajjal leborult -gondolom- a lépcsőről, közben Zoe sikítását hallottam. Riadtan lőttem ki az ágyból és rohantam a lépcső felé. A tetején megálltam, hogy felmérjem a terepet. Zoe a lépcső aljában volt elterülve.
-Jézusom, Zoe! Jól vagy? -kezdtem el rohanni lefele. Mikor leértem,  óvatosan felültettem. Sírt, de nagyon. Figyelve arra, hogy ne fájjon neki, megnéztem, hogy nem tört e el semmije, vagy hogy vérzik e valahol. A könyökét és a fejét kicsit beütötte, de semmi komoly.
-Jaaaaj, na gyere ide! -néztem rá sajnálkozva. Szegényemnek nagyon fájhat. Letöröltem az arcáról a könnyeket, majd lassan felemeltem. Felálltam és a konyha felé vettem az irányt.
Felültettem a pultra, a fagyasztóból kivettem pár jeget, azokat beletekertem egy konyharuhába, majd vissza sétáltam Zoehoz. Mikor a homlokárhoz raktam a hideg anyagot, felsikkantott. Fél kézzel átölelve mellkasomhoz szorítottam és simogatni kezdtem a hátát. Pár percet lehettünk így, mikor hallottam, hogy a sírást felváltotta a szipogás. Mosolyogva toltam el magamtól, majd levettem a fejéről a jeget.
-Lett egy kisebb búbocska, de talán ezt még túléled. -mosolyogtam le rá, mire picit felnevetett.- Ezt még tartsd itt egy kicsit! -utasítottam, majd átadtam neki a konyharuhát. Egy zsepivel tértem vissza, amit oda is adtam neki, hogy fújja ki az orrát. Elvettem tőle a konyharuhát, amit a csapba dobtam -majd később elintézem címszó alatt. Újból felkaptam Zoet, ő a nyakam köré kulcsolta karjait és szorosan hozzám bújt. Egy puszit adtam a feje búbjára, közben a szobám felé vettem az irányt. Leraktam az ágyamra, kinyitottam az ablakot, hogy egy kis friss levegő is jöjjön be a szobába majd befeküdtem hugicám mellé.
-Még mindig fáj? -kérdeztem, miközben az oldalamra fordulva szorítottam magamhoz. Éreztem ahogy bólogat. Simogattam a hátát és közben azon gondolkoztam, hogy tudnám kicsit jobb kedvre deríteni. Hirtelen eszembe jutott, hogy engem mikor kicsi voltam mivel vidítottak fel. Elkezdtem Zoe háta mögött tapogatózni, mire ő elhúzódott tőlem, hogy megtudja mit csinálok.
-Egy pillanat! -mosolyogtam le rá. Megtaláltam a telefonom, a kijelzőn a 8:20 villogott. Tuti elfelejtette mit ígért, úgyhogy még fel is keltem. Hát ez király! Kezdtem el magamban vigyorogni. Tárcsáztam a számot, amit jó pár csörgés után felvettek.
-Hmmm? -szólt bele egy álmos hang.
-Jó reggelt Mr. Tomlinson! A Goldwin rezidenciáról keresik! Egy sérült kislánynak van szüksége a barmok királyára, hogy egy kicsit felvidítsa! -mosolyogtam bele a telefonba. Hallottam ahogy mozgolódik az ágyában, majd mikor abba hagyta mozgolódást beleszólt a telefonba.
-Pukkancs húzzál te a tudod hová... -motyogta a telefonba. Szerintem nem, hogy a bolygót, de még az univerzumot se tudja behatárolni, hogy hol van. Belenevettem a telefonba, amit egy morgással díjazott.- Minek köszönhetem ezt a kellemes és sértés mentes ébresztést? -már kicsit éberebb volt a hangja.
-Már mondtam! Egy sérült kislánynak van rád szüksége...-miközben beszéltem újra simogatni kezdtem Zo hátát.
-Öhhm...Mi? -kérdezte össze zavarodva. Vártam kicsit, hogy eszébe jusson, hogy régen mikor eltörtem a karom vagy bármi másom törtem el vagy zúztam össze, általában Tommot hívták fel nekem, hogy vidítson fel.-Jaaaaaj...Nem gondolod, hogy már kinőttél a kislány kategóriából? -hallottam a hangján, hogy mosolyog.
-Hülye! -röhögtem fel- Nem engem kell felvidítani, hanem Zoet!
-Jézusom! Jól van? -hirtelen ijedt lett a hangja.
-Persze, csak majdnem kitörte a nyakát a lépcsőn lefele. Kicsit beverte a fejét, meg a könyökét, de túlélte!
-Na adj át neki! -mondta kedvesen. Oldalba böktem a kis törpét, aki ijedten kapta fel a fejét. Oda adtam neki a telóm és egyből nagy csevejbe kezdtek. Egyből mosolyogni kezdett. Én fogtam magam és kisétáltam a szobából. Mivel kezdtem éhes lenni, lekocogtam a konyhába és csináltam magamnak egy tál gabonapelyhet. Zoenak egy szendvicset, hogy ő még is csak valami táplálóbbat egyen. Megkajáltam, letusoltam és össze fogtam a hajam, majd egy szál törölközőben be csámpáztam a szobámba, ahol Zoe még mindig nagyban telefonált.
-Nem akarok ünneprontó lenni, de ugye tudjátok, hogy nem ingyen beszéltek? -kérdeztem hangosabban, hogy Tommo is hallja a vonal másik végén.
-Sophi, hogy kell kihangosítani? -kérdezte Zo, miközben a telefont forgatta a kezében, hogy rájöjjön. Elnevettem magam, majd segítettem neki.
-Ne aggódj, nem te fizeted! -hallatszott Louis gúnyos hangja.
-Haha...De anya engem öl meg! -mosolyogtam fancsalin.
-Adná az ég...-nem látom, de tudom, hogy a plafonra tekintett, mintha a fentiekhez fohászkodna.- Amúgy meg már az én számlám nő, mert lerakattam Zoeval és vissza hívtam.
-Ja, ez esetben köszi! -felálltam az ágyról, amire idő közben leültem hugom mellé és a gardróbom felé vettem az irányt.- Ugye emlékszel még rá, hogy mit ígértél tegnap? -szóltam vissza.
-Ööhm...Mit is? -kérdezte röhögve.
-Nem úszod meg Tomlinson! Most már neked kell kivinned minket a reptérre! -kiabáltam ki nevetve.
-Louis visz ki minket?! -sikított fel Zoe.
-Uhg...Tényleg. Hát úgy tűnik igen, én. -mondta Tommo.- Akkor lányok én lépek is, mert nem fogok oda érni hozzátok időben. Pápáááááááá! -vissza kiabáltunk, de szerintem már kinyomta. Össze válogattam, hogy mit veszek fel és vissza mentem Zoehoz. Felhúztam a szürke és narancssárga csíkokkal díszített trikóm és farmer sortom.

-Zo szerintem te is öltözz át, aztán reggelizz meg. Csináltam szendvicset, ott hagytam a pulton. -adtam ki az utasításokat. Zoe már ment is, én pedig lecipeltem a két bőröndöm az bejárati ajtó mellé, majd Zoe cuccait is. A hűtőből szereztem magamnak egy üveg vizet és vissza mentem a szobámba. Levágódtam az ágyamra, ölembe vettem a laptoppot az éjjeli szekrényemről. Bekapcsoltam és vártam, hogy betöltsön. Addig kiittam a fél üveg vizet. Elég meleg van. Felléptem Twitter-re, de semmi érdekes nem volt. Páran érdeklődtek, hogy miújság van velem, nekik válaszoltam. Facebook-on se volt semmi érdekes. Elkezdtem filmet nézni. Igazából azt se tudtam mit nézek, mert annyira unalmas volt és vontatott, de lefoglalt. Arra lettem figyelmes, hogy csiripel a telefonom. Jött egy üzenetem.
Feladó: Louis 
"Drágaszágooom, fél órán belül ott vagyok!;) xx"
Kimentem a fürdőbe, kiengedtem a hajam. A szobámban még össze szedtem a napszemcsim, meg egy karkötőt is a csuklómra raktam. Zoet is össze szedtem és levonultunk a nappaliba. Épp valami unalmas szappanoperáról váltottam, mikor valaki csengetett.
-Gyere Zo, ez biztos Tommo! -pattantam fel és indultam meg az ajtó felé. Kitártam az ajtót és az előttem vigyorgó fiú nyakába ugrottam.- Tommooooo..-motyogtam a nyakába, majd elhúzódtam tőle és adtam neki egy puszit. Viszonozta a gesztusom, csak a homlokomra, majd szinte arrébb lökve kapta fel hugomat és ölelgette meg. Hangosan nevetett, miközben a srác rázta. Ő is kapott egy puszit,majd vissza került a szilárd talajra. Felkaptam az egyik bőröndöm és elindultam a ház előtt álló Range Roverhez, ami kimondottan ismerős volt.
-Te, Louis, ez nem Harry kocsija? -kérdeztem csodálkozva. Mit keres nála Harry kocsija?
-De, az övé. -mondta nyugodtan, majd kikerült kezében két bőrönddel. Furán néztem utána, mire elnevette magát és az autó mellett lerakta a két csomagot.- Mivel az enyém nem annyira nagy és nem tudtam, hogy hány bőröndöt visztek, ezért elhoztam a göndörkéét. Ebbe akár az egész házat bele rakhatjuk! -paskolta meg a fekete kocsit. Röhögtem egyet, majd követtem Louist. Felnyitotta a csomagtartót és bepakolta a csomagokat. Vissza mentünk a házhoz,Tommo a maradék bőröndökért, én pedig, hogy bezárjam a házat. Zoe elkezdett nyafogni, hogy ő akar előre ülni. Addig nyivákolt, amíg bele nem egyeztem. Istenem, kikészít! Mi lesz a repülőn?! Nagyot sóhajtottam, majd kinyitottam az ajtót, hogy beszálljak. Mikor be akartam pattanni, majdnem egy göndör fejre ültem. Hirtelen ugrottam vissza a járdára, közben kisebb sikoly hagyta el a számat. Louis éktelenül nevetett a reakciómon, Zoeval együtt. A szívem vagy hússzor olyan gyorsan vert az ijedtségtől.
-Louis, Harry mi a túrót csinál itt? -kérdeztem, miután sikerült lenyugodnom.
-Tegnap, miután haza értünk, ő fogta magát és elment bulizni. Mint látod, kicsit túlzásba vitte. -bökött hátra a hátsó ülésen elterülő srácra, aki még nagyban húzta a lóbőrt.- Ma meg interjúnk van háromkor és nem akartam otthon hagyni, mert tuti nem kel fel. Úgyhogy magammal hoztam...Ne tudd meg mennyit szenvedtem vele, mire beraktam a kocsiba! Tuti diétára fogom a gyereket! -mondta tettetett felháborodással. Erre Zoeval mint ketten felnevettünk. Én bemásztam a kocsiba, Harry fejét az ölembe helyeztem. Nem akartam felébreszteni. Olyan békésen aludt. Nagyon édes! Tommo bekapcsolta a rádiót és Zoval nekiálltak énekelgetni. Jól elvoltak. Én az ablakon bámultam a mellettünk elsuhanó tájat. Mikor ezt meguntam, az ölemben fekvő göndör tincsekkel kezdtem el babrálni. Nem kelt fel rá, de mosolyra húzódott a szája és közelebb bújt hozzám. Muszáj volt mosolyognom. Olyan volt akár egy kisfiú. Annyira elmélyedtem a Harry fürtjeivel való játszadozással, hogy fel se tűnt, már a reptéren vagyunk.
-Te nem akarsz kiszállni? -nyitotta ki az ajtót Louis. Hirtelen felé kaptam a fejem, csodálkozva néztem rá. Mosolyogva nézett rám és megrázta fejét. Olyan fura volt, mintha ő tudna valamit amit én nem. Na mindegy...Óvatosan kimásztam a göndörke feje alól, majd a már kipakolt bőröndök felé vettem az irányt.
-Majd én! -szólt mögülem egy kómás, rekedt hang. Hátra fordultam és a még félig alvó Haroldal találtam szemben magam. Elnevettem magam a látványon. Haja szerte szét állt, köszönhetően az én haj birizgálásomnak, arcán még ott volt a piros folt, ahol a combomon feküdt, szemei pedig résnyire voltak kinyitva. Durcásan megigazította a haját és megkerült, hogy a bőröndjeimhez férjen. Utána futottam és csöndben sétáltunk egymás mellettem, amíg utol nem értük Zoet és Tommot. Bent elég nagy tömeg fogadott minket. Mindenki most megy nyaralni, vagy mi a szösz? Elvergődtünk egy kávézóhoz, hogy addig is elüssük valamivel az időt. Na meg, hogy Harry ihasson valamit, amitől életre kel.
-És hova is mentek pontosan? -kérdezte Harry két korty között. Épp bele kezdtem volna a magyarázásba, mikor pár lány sikítozva rontott be a kávézóba. Először nem értettem miért közelednek felénk, de leesett, hogy két világsztárral ücsörgök éppen. A fiúk mosolyogva köszöntek nekik és kezdtek bele egy kisebb csevejbe. Nem szóltam egy szót sem, inkább meghúztam magam a székemben. Zoeval kezdtem el cseverészni, tervezgetni, hogy miket szeretnénk csinálni majd Magyarországon. Oldalra pillantottam, hogy mit csinál a két jómadár. Tommo épp képet készített az egyik lánnyal, Harry pedig ölelgette a másik lányt. Nem tudom miért, de zavart. Fogtam magam és felálltam, majd a pult felé vettem az irányt. Mire vissza értem, már elment a két lány. Levágtam magam a székre és egy nagyot haraptam az előbb szerzett szendvicsemből. Zoe boci szemeket meresztett rám, nem vagyok szívtelen, még is csak a húgomról van szó...Így oda adtam neki, ő pedig úgy esett neki a már megkezdett sonkás szendvicsnek, mint aki ezer éve nem evett. Louis még mindig furán nézett rám...Tuti, hogy tud valamit! De még is mi a halálomat?! Egy ideig farkas szemeztem vele, de a végére már nem bírtam tovább nézni a tengerkék szemeit, ő pedig elvigyorogta a dolgot, így abba hagytuk. Még egy fél órát ülhettünk a kis kávézóban, mikor bemondták, hogy húsz perc múlva indul a gépünk.Össze szedtük a bőröndöket és elindultunk leadni a csomagjaink.
-Aztán írj majd Pukkancs! És James-et is üdvözlöm! -mosolygott rám Tommo, majd magához húzott és szorosan megölelt. Nyaka köré fontam a karjaim, és a bele fúrtam a fejem a váll gödrébe. Olyan rég éreztem már az ölelését, és annyira hiányzott. Minden alkalmat kihasználok.
-Minden nap írok! Nem szabadulsz meg tőlem újra! -nevettem rá, közben elhúzódtam tőle.
-Hahaha...Nem volt vicces! -rivalt rám össze szűkített szemekkel.
-Megesik...- mosolyogtam rá, majd egy puszit nyomtam az arcára. Én is kaptam egyet a homlokomra, majd Zoeval "partnert" cseréltünk, így Harry elé lépve öleltem a kis bongyit.
-Vigyázz magadra! Vagy is magatokra! -motyogta a hajamba.
-Próbálkozok, de nem vállalok felelősséget! -nevettem fel. Nem hallottam, de éreztem, hogy kicsit, nevet.- Ti is magatokra! -mosolyogva húzódtam el.
-Majd írj, ha leszállt a gép! -nézett a szemembe, mint egy aggódó apuka.
-Igen is, apuci! -vigyorogtam rá, majd egy puszit nyomtam az ő arcára is, majd ő is adott egyet.
-Köszönjük a fuvart! Sziasztok srácok!-köszöntünk el Zoval szinte egyszerre. Felkaptuk a kézi poggyászaink, megfogtuk egymás kezét és elindultunk becsekkolni. Még mosolyogva vissza integettünk nekik, majd átléptünk a fém detektoron és láthatatlanná váltak a tömegben, úgy, ahogy mi is. Mikor felszálltunk a gépre, megkerestük a jegyen szereplő helyünket, Zoe egyből, bevágott elém, hogy az ablak mellé ülhessen, ezzel engem sikeresen fellökött. Egyenesen a kis folyosó másik oldalán lévő ülésbe zuhantam. Pontosítok, az ülésben ülő srác ölébe. Amilyen szerencsétlen vagyok, az előtte lévő háttámlájára szerelt, lehajtott kis polcról a nagy kapálózásban magamra rántottam a nyitott üdítőjét is -aminek tartalma egész szép foltot hagyott maga után..
-Ohh...Jézusom! Ne haragudj! Nem direkt volt, sajnálom! -kezdtem egyből szabadkozni, közben próbáltam kimászni az öléből. Nagy nehezen megálltam a két lábamon és a srác felé fordultam, aki nevetve törölgette a a farmer rövid nadrágját, ami térdig takarta a lábát. Végig mértem a sötét és világoskék kockákkal ellátott ingét, amit kigombolva viselt, alatta egy fehér atlétával.- Tényleg nagyon sajnálom! -mondtam még egyszer, kétségbe esve, hisz a gatyájára is bőven jutott az üdítőből, nem csak az én felsőmre.
-Ugyan, semmi gond! -felelte kedvesen, majd rám emelte tekintetét és végig mért.- Nem volt rossz élmény. -mosolygott rám kacéran, kreol bőre miatt, szinte világító kék szemei, arcomat fürkészték. Éreztem, hogy annyira elvörösödtem, hogy már égett az arcom. Egyből elkaptam róla a tekintetem, és a szürke cipőm kezdtem el bámulni, ami jelen pillanatban kimondottan érdekesnek tűnt.
-Egyébként is, ahogy elnézem, te szenvedtél nagyobb kárt, nem pedig én! -mondta kacagva. Felsőmre néztem, és ami azt illeti igaza volt. Az egész üdítőtől volt átázva. Halkan el eresztettem egy káromkodást, ami annyira még se lehetett halk, mert a fiú felnevetett.
-Tudom, hogy abszurd kérdés, de szerinted, még valahogy, megszerezhetem a bőröndöm? -néztem fel rá kétségbe esve. Erre nem csak ő, de még a húgom is hangos nevetésben tört ki.- Neked csak kuss! -fordultam hátra hirtelen, és rá szegeztem az ujjam Zoera. Egyből abba hagyta a nevetést, de azért még halkan kuncogott.
-Azt már kétlem. -válaszolta az "áldozatom" sajnálkozva. Egy óriási sóhaj közben, hátra dőlve ültem be a mögöttem lévő ülésbe, aminek a karfáján, fent akadt a lábam, így nyugodtan tudtam lóbálni azokat.- Nincs nálad váltás cucc, itt fent? -érdeklődött kedvesen. Megráztam a fejem, majd nyögve nyelősen feltápászkodtam, és megcéloztam a mosdót. Becsuktam magam mögött az apró kis fülke ajtaját, majd a csappal szembe állva, megvizsgáltam trikóm. "Totál káros"...Állapítottam meg magamban. Fogtam pár, papírkéztörlőt, amiket bevizeztem és elkezdtem kidörzsölni a foltot. Ha már lecserélni nem tudom, legalább ne ragadjon egész úton. A nagy elfoglaltságból, az zökkentett ki, hogy valaki rám nyitott.
-Hát te, mit csinálsz? -kérdezte nevetve a fiú, akire rá estem.
-Minek tűnik?! Épp főzök...-feleltem ironikusan, közben a tükörből néztem fel rá. Vigyorogva dőlt az ajtónak, majd válaszom halván, kuncogni kezdett.- Nem vicces! Még csak egy rohadt póló sincs nálam, egész úton ezt a vizes szart kell viselnem! -csattantam fel.- Ahhj...-nyögtem fel, majd fejjel előre dőlve a tükörnek dőltem. Hallottam, hogy csukódott az ajtó mögöttem. Azt hittem, hogy a srác kiment, így kisebb szívrohamot kaptam, mikor két kéz ért a vállamhoz. Riadtan fordultam meg és találtam szemben magam vele.
-Nyugi, nem harapok! -nevetett fel. Elkezdte levenni az ingét, ami elég nehézkesen ment, tekintve a hely méreteit és, hogy így megsaccolva lehetett 190cm a gyerek.
-Mit csinálsz? -kérdeztem döbbenten. Nem válaszolt, küzdött tovább az apró helységben. Nagy nehezen leszenvedte magáról az ingét, amit a kezembe nyomott.
-Tessék, vedd fel ezt! -mosolygott le rám. Nagy szemekkel néztem rá, hisz ez fura volt.
-De ezt nem fogadhatom el...
-Marci. -segített ki, mikor feltűnt neki, hogy elakadtam.
-Ezt nem fogadhatom el, Marci! -ismételtem el az előbb mondatom, a nevét oda biggyesztve a végére.
-Dehogy is nem! Ez csak egy ing...Majd valahogy vissza adod! -tolta vissza a felé nyújtott ruha darabot.
-Tényleg nem gáz? -kérdeztem félénken felnézve rá.
-Már miért lenne az?! Rajtad egyébként is jobban állna szerintem, mint rajtad. -vigyorgott.
-Azt azért nem hinném...-csúszott ki a számon, miközben végig néztem széles vállain és szálkás, izmos karjain. Halkan kuncogott egyet, míg én égő fejjel pillantottam félre.
-Öhm...Kimennél? -kérdeztem, mikor kezdett kellemetlenné válni a ránk telepedő csönd, és át akartam venni az előbb kapott inget.
-Nem. -vágta rá lazán, mire kikerekedett szemekkel néztem fel rá. Egy pimasz vigyor terült el a képén, és kihívóan nézett vissza rám.
-Hm..Oké. -vontam vállat, majd kicsit hátrébb húzódva -pff..inkább beépülve a mosdóba- lehúztam magamról a trikóm. Nézhettek egy ribancnak, de nem vagyok az. De minek szégyenlősködjek, mikor tisztában vagyok azzal, hogy nem vagyok egy tehén, sőt...Most jöhet az, hogy beképzelt is vagyok, de nem. Sokat küzdöttem azért, hogy olyan alakom legyen, mint most és meg vagyok vele elégedve.
-Azta, nem vagy szégyenlős! -röhögött fel, mire én is elnevettem magam.
-Most nem azért, de ugyan az mint a bikini! Sőt, a sporttopp még többet is takar...-fejtettem ki az elvem, miközben az inget kezdtem el begombolni.
-Igaz!
-Tudom. Hisz én mondtam! -nevettem rá.
-Milyen szerény...-nevetett fel ő is. Egyszer csak elkezdett rázkódni a gép, Marci pedig rám esett, én pedig a mosdóra dőltem. Nem szokásom idegeneket ölelgetni, meg hasonlók, de most a fiúba kapaszkodtam össze szorított szemekkel, mert még mindig rázkódott a gép és nyomás még tolt is a kemény berendezésnek, ami támaszt nyújtott. Marci a hátam mögött támaszkodott, próbált minél kevésbé rám nehezedni, de a hirtelen megnagyobbodott nyomás, nem könnyítette meg az ő dolgát sem.
-Végre! -kiáltott fel, mikor abba maradt a rázkódás. Hátrál egy lépést, majd megfogta két vállam és kicsit megszorította.- Minden rendben? Jól vagy? -kérdezte aggódva.
-Persze! Felszállást még így se éltem meg...-nevettem halkan. Az ő arcára is egy kisebb mosoly kúszott, szemébe vissza tért a játékos csillogás. Tisztára mint egy kisfiú!- Te jól vagy?
-Jobban nem is lehetnék. -válaszolta. Egymásra mosolyogtunk, majd szólásra nyitotta a száját, de hirtelen kinyílt az ajtó. Egy öreg néni hökkent tekintetével találtam magam szemben, mikor lábujj hegyre állva átpillantottam a fiú válla felett.
-Jézusom, maguk mit képzelnek?! -kérdezte felháborodottan. Egyszerre röhögtünk fel, majd ellépve Marci mellett kiléptem a kis fülkéből. Majd indultam vissza a helyem felé.
-Várj, a felsőd ott maradt! -jött utánam röhögve. Mosolyogva ültem le a helyemre, Maci pedig a mellettem lévő sorba.
-Köszi! -vettem át tőle az ott hagyott trikóm, majd a másik irányba fordulva, betettem a táskámba. Ránéztem Zoera, aki a ps-emen zenét hallgatva, oldalra döntött fejjel aludt. Hát igen...Így jár az, aki már hajnalok, hajnalán fent van. Óvatosan, figyelve arra, hogy ne ébredjen fel, kicsatoltam az övét és elfektettem a két ülésen, így még maradt nekem egy. A táskámból kivettem mindent, ami esetleg kemény lehet és nyomná szegénykém fejét, majd a feje alá tettem kispárnának. A kivett cuccaim, a lábánál lévő szabad részre raktam, hogy még se tartogatnom kelljen 2 és fél órát. Nyomtam egy puszit az arcára, majd újra kényelembe helyeztem magam a helyemen.
-A testvéred? -hirtelen megijedtem, el is felejtettem, hogy találtam egy beszélgető partnert. Úgy tűnik neki is feltűnt, hogy rám ijesztett, mivel halkan felnevetett.
-Nem, a lányom! -fordultam felé halál komoly fejjel, majd a végére eleresztettem egy kedves mosolyt.- Tudod, a párom már túl van a negyvenen is, és már úgy volt vele, hogy még is csak jó lenne egy gyerek. Mivel szeretem, na meg a fő ok, hogy sok pénze van, még se mondhattam azt, hogy nem! Így lett ez a gyönyörű. -mosolyogtam rá angyalian. Azt a döbbent fejet, amit vágott...Alig bírtam ki, hogy ne nevesem el magam.
-Ne haragudj, meg kérdezhetem, hogy hány éves vagy? -kérdezte dadogva. Ha jót akarok röhögni, még muszáj lesz bírnom, nem röhöghetem el magam!
-Tizenhat! -vágtam rá. Az enyhe kifejezés, hogy a padlót súrolta az álla! Szerintem az alattunk jó pár kiló méterre lévő földet verte. Itt már nem bírtam tovább, muszáj volt nevetnem. Hasamat fogva görnyedtem össze az ülésben, közben sírni kezdtem, annyira nevettem. Próbáltam minél halkabb lenni, de nem igazán jött össze. Legalább is a mellém álló stewardess szúrós pillantásából, ezt szűrtem le.
-Kisasszony, ha megkérhetem, halkabban kacarásszon! Önön kívül, még mások is vannak a gépen, akik csöndben szeretnének pihenni! Maradjon csöndben és nyugodjon meg! -rivallt rám.- Megértését köszönöm! -váltott át bájos modorra és egy bájos mosolyt intézve felém, tovább is haladt. Halkabbra véve a figurát, folytattam a nevetést, jó pár perc után sikerült lenyugodnom.
-Remélem jól szórakoztál! -mondta nevetve Marci. Jól van, neki is leesett, hogy csak szívatom. Felé fordítottam a fejem, majd mosolyogva bólogattam. Megtöröltem a szemem, mivel még mindig könnyeztem, majd vissza ültem az előírt helyzetbe. -Amúgy, hogy is hívnak? Azt még nem sikerült megtudnom. -kérdezte mosolyogva.
-Sophia Goldwin! -nyújtottam neki kezet, amit el is fogadott.
-Budai Marcell!