6. Fejezet

(zene)

A délelőttöt lustulással töltöttük. Ebéd után anya közölte, hogy megy dolgozni. Ennyit arról, hogy szabad napot vesz ki, és foglalkozik velünk egy kicsit...Szimplán műszakot cserélt. Nem is tudom, miért vagyok csalódott. Ja, amúgy anyu valami cégnél dolgozik, ahol külföldi cégekkel, nagyvállalatokkal kötnek üzleteket meg hasonlók. Pontosan én se tudom, hogy mit dolgozik, csak azt, hogy egy ilyen cégnél. Miután elment, elpakoltunk a konyhába, elmosogattunk. Leültünk a nappaliban és elkezdtünk Sponebobot nézni. Tudom, hogy már nagy vagyok, de imádom ezt a mesét! Nem is tudom, hogy néhányan, hogy nem tudják szeretni?! Mind hárman röhögtünk a mesén, aztán mikor annak vége lett és tényleg valami dedós mese következett, Lolával úgy döntöttünk, mi inkább vissza vonulunk a szobámba. Hívtuk Zot is, de rátapadt a TV képernyőjére és meg se hallotta, hogy hozzá beszélünk. Nem tudom, hogy tudják lekötni a barbis mesék, de ha tetszik neki, akkor had bambulja őket. A szobámban letelepedtünk az ágyra, majd felnéztünk twittere. Nálam semmi érdekes nem volt. Pár értelmetlen kiírás, idézetek, jajgatás, hogy tegnap így bebaszcsiztunk úgy bebaszcsiztunk és most mekkora másnaposság van. Mikor ezeket olvastuk, fejemet a billentyűzetbe vertem. Lola csak nevetett. Mind ketten utáljuk az ilyeneket. Egy, mi a szarnak kell így írni?! A hideg futkos a hátamon ezektől. Kettő, ha nem bírod a piát, ne igyál és nincs gond! Ennyire egyszerű..Na mindegy. Végeztünk az én oldalammal, majd felnéztünk Loláéra is. Ott azért több minden volt. Mivel Directioner, sokkal több "ismerőse" van, akik folyamatosan írják neki, hogy "Juuj, képzeld a fiúk itt voltak, ott  voltak. Ezt csináltak, azt csináltak..blablabla". Mikor megláttam mennyi üzenete van, inkább úgy döntöttem elmegyek a fürdőbe és elvégzem a szokásos reggeli teendőimet. Igaz nincs reggel, de még nem csináltam meg őket. Megálltam a tükör előtt,  majd belenéztem és szembe talál magam egy szénakazalra hasonlító frizurás, sápadt, karikás szemű egyénnel, aki határozottan nem hasonlított rám! Akkorát sikítottam, hogy London másik végében is lehetett hallani szerintem. Barátnőm kb 5mp alatt az ajtóban termett, riadt arcal kérdezgette, hogy mi történt. Én még mindig a tükörben lévő borzadájal néztem farkasszemet. Nem tudom melyikünk győzött, de szerintem mind két esetben én lettem a nyertes. Haha...Bár sok értelme nincs ennek a gondolatnak. Elröhögtem magam hülyeségemen, mire barátnőm még inkább össze zavarodott, hirtelen hangulat váltásomon.
-Te eddig, hogy nem kaptál sokkot? -kérdeztem még mindig nevetve.
-Mi van? Mitől kellett volna sokkot kapnom? Most vagy velem van a baj, vagy veled, mert én ezt nem értem.. - szerintem a második a helyes válasz, de nem kötöm az orrára. Vissza fordultam a tükörhöz, megbizonyosodtam róla, hogy nem csak képzelődtem az előbb, majd vissza néztem Lolára.
-Te nem látod amit én?! Olyan vagyok mint akinek fészket raktak a fején, és közben 24 órában futja a maratont, és minden km-er után, kap egy bal és jobb egyenest a szeme alá! -céloztam sápadt fejemre és beesett, lila karikás szemeimre. Látszott, hogy meg könnyebül, mert nincs komolyabb baj. Elnevette magát, és fejét csóválva vissza indult a szobámba, engem itt hagyva a saját rémisztő tükörképemmel.
A zuhany alá állva, megnyitottam a vizet. Hagytam, hogy végig folyjon hátamon a hideg víz, melyet kis idő után felváltott a meleg. Csak álltam a víz alatt és élveztem ahogy a kellemes meleg átjárja testem. Még csak most esett le, hogy mi is történt velem tegnap. Az, hogy elájultam a sötét utcán, kiszolgáltatottan minden arra járó pedómacinak. Könnyek lepték el a szemem, majd a forró vízzel versenyre kelve, végig folytak arcomon. Belegondoltam mi lett volna, ha....Mikor utoljára ez a kérdés merült fel bennem, olyan dolgok történtek amik már akkor is brutálisak voltak, nem hogy még akkor, ha be is teljesült volna, azok, amin gondolkodtam akkoriban, hogy mi lett volna, ha....(Nem a legértelmesebb mondat, bocsi. De máshogy nem tudtam megfogalmazni.:S)  Olyan emlékek szabadultak fel bennem, amiket örökre el akartam felejteni. Ki akartam őket törölni az agyamból, sőt még a múltamból is. A falnak dőlve csúsztam le egészen a zuhanyzó padlójára, és hagytam, hogy minden emléket újraéljek. A víz tovább áztatta bőröm, míg én a földön ülve bőgtem ki magamból, minden felgyülemlett fájdalmat, sérelmet. Ahogy az emlékek végig futottak az agyamon, egyszer csak két gyönyörű, zöld szem ragadt meg bennem. Hirtelen minden, rosszat elfelejtettem, csak az a szempár volt a fejemben. Nem tudom, kié lehetnek, de abban biztos vagyok, hogy eszméletlenül hálás vagy az illetőnek. Megmentett. Attól, hogy valami pedofil találjon meg előbb és a megfagyástól egyaránt. Felkeltem a földről, erősen megdörzsöltem arcom, hogy az utolsó könnycseppet is kimossam szemeimből. Befejeztem a zuhanyzást. Ki léptem a kabinból, magam köré tekertem a színes csíkokkal ellátott törölközőm, majd kiszambáztam a fürdőből, egyenesen a szobámba. Már a folyosón, hallottam barátnőm kacaját, mikor beléptem szobám ajtaján, kép is társult a hanghoz. Lola az ágyon fetrengett és gurult jobbra balra, közben a fejét fogta, próbálta tompítani hangját. Nem nagyon sikerült neki. Nem is foglalkozva "szenvedésével" masíroztam be gardróbomba, ahol magamra aggattam egy melegítő gatyát, trikót és pulcsit. A pulcsira azért volt szükség, mert 1órát áztam a forró víz alatt, és most valahogy nem olyan kellemes a levegő. Lola még mindig nevetett, mikor leültem mellé az ágyra. Még most se tudom min röhög ennyire, de lehet nem is akarom..A képernyőre néztem, és 5 sráccal találtam magam szemben. Fogalmam sincs, hogy kik ezek, de nagyon osztják egymást. Az egyik kezében egy galamb(!) van, a mellette ülő göndörke pedig el akarja tőle venni. A kanapé karfáján, egy szőke srác eszik, a sarokban meg ül egy barna bőri fiú és a haját igazgatja. Az ötödik meg ül a kanapé közepén és próbál valamit magyarázni a kamerába. Szegénynek nem nagyon sikerül, mert vagy nem halljuk amit mond, mert a többiek veszekedése elnyomja a hangját, vagy nem tud beszélni, mert a göndörke rádől, ahogy próbálja kihúzni a csíkos pólós kezéből Kevint -legalább is gondolom, hogy így hívják a madarat, mert az előbb így nevezték. Én is nevettem egyet, majd mikor kezdtem unni a folytonos Kevinezést, meg a "Hééé! Add vissza a fésűm!" szöveget, kiléptem az oldalról.
-HÉÉÉÉÉÉ!! Mit csinálsz?! Ne már! Én néztem! Add vissza az öt férjem!! -ordította le a fejem, közben a mutató ujjával hadonászott az orrom előtt, párszor orrba is talált vele. Nagyon vicces volt, nem is bírtam sokáig. Fejbe röhögtem, mire ő még jobban bedühödött, és elkezdett csapkodni egy párnával.
-Itt meg mi folyik? -szólalt meg valaki mögöttem. Hátra fordultam a hang irányába. Zoe állt az ajtóban, komás fejjel. Hupsz, azt hiszem felkeltettük.
-Semmi, csak eltüntettem Lola férj...-nem tudtam befejezni, mert  Lola kihasználta, hogy nem rá figyelek és egy jól irányított ütéssel, padlóra küldött. Kivételesen szerencsésen estem. Csoda emberek! A nagy bunyó közben lelöktük a takarót és arra estem.
-Jól vagy? -mászott az ágy szélére támadóm. Nem volt okos húzás! Megragadtam csuklóját, és egy laza mozdulattal, lerántottam magam mellé. Zo nevetése töltötte be a szobát. Mind a ketten hátra döntöttük a fejünket, és úgy néztük a törpét, ahogy összegörnyedve áll az ajtóban és nevet.
-Ti nem vagytok normálisak! -ezt az egyszerű mondatot is alig bírta kinyögni, annyira röhögött.
-Ooo..tényleg?! -kiáltottunk fel egyszerre Lolával és vészjóslóan mértük végig hugicám. Ő egy "NEEEE!" sikítása után, elrohant az ajtóból, mi pedig felpattantunk és utána rohantunk. Végig kergettük a házon, majd a konyhában lévő üvegajtón kifutott. Pontosabban kinyitotta és nem azon keresztül. Okos a kis csaj, mert gyorsan vissza csukta, amit Lola úgy tűnik nem vett észre...Telibe bele futott az ajtóba. Az ütközettől dobott egy hátast. Rohadt nagy jelenet volt! Kirántottam az ajtót, és hugom után eredtem. Lola utánam kiabált, egy "Igen, köszi jól vagyok! Ne fáradj, felkelek magamtól is!"-t. Annyira röhögtem, hogy tempóm jelentősen lassult, szinte már sétáltam. Zoet a kert végében lévő fán találtam meg, épp a legmagasabb ágon csücsült és önelégült fejjel lóbálta lábát. Tudta, hogy nyert, mert oda én már nem tudok utána mászni, nem bírna el a fa. Azért nem vagyok egy 100kg-os bálna, de a 65kg-om azért jelentősen több, mint a hugom 35kilója. Sikerült leimátkozni onnan, majd vissza indultunk a házba.Lola a konyhában ült a pulton és egy pohár narancs levet szürcsölt. Mikor oda értünk, a kezünkbe nyomott egy-egy pohár innivalót. Megköszöntük és egy húzásra megittuk.
-Hat óra. Lassan készülni kéne..-húztam el számat. Barátnőm a hír hallatán felpörgött, Zo szeme pedig felcsillant , hogy megyünk valahova. Elmondtam neki, hogy ő nem jöhet velünk, erre bevágta durcit és feltrappolt a szobájába. Háát...király! Most engesztelhetem ki. De még se vihetek magammal egy hatéves kislányt egy buliba! Mi is felmentünk, csak az én szobámba. Lolával megbeszéltük, hogy én adok neki kölcsön ruhát, mert most már nem megy haza. Ő elment lefürdeni, addig rám bízta, hogy válasszak valami ruhát neki is.Neki egy barna trikót és hozzá egy kék, magasított derekú szoknyát raktam ki , barna övvel és fekete platformos magas sarkúval. Magamnak pedig egy mintás ruhát és hozzá egy fekete, bő hosszú ujjút. Cipőnek egy fekete topánkát tettem ki.Tudom, hogy nem ez a legjobb hozzá, de nem tudok magassarkúban menni. Nem is értem, miért van vagy 10 darab a gardróbban. A nagy válogatásban fel se tűnt, hogy Zoe ül az ágyamon és nézi amit csinálok.
-Hali! -mosolyogtam rá. Nem kaptam választ, tehát még mindig haragszik.- Ne csináld már! Tudod jól, hogyha vihetnélek, jönnél velem. De még kicsi vagy ahhoz, hogy elgyere velünk! -próbáltam magyarázni neki,  de tudom, hogy esélytelen. Rémlik, hogy én is milyen mérges voltam Beckre mikor nem vitt magával. Toporzékoltam, üvöltöztem vele, sőt még volt, hogy meg is csaptam. Nekem szerencsém van, hogy Zo az a csendben duzzogó típus. Arrébb dobtam az ágyon lévő ruhákat, és letelepedtem hugommal szemben. Csak ültünk és néztünk egymás szemébe. Én végig mosolyogva, mert mikor duzzog, nagyon aranyos pofát vág. Ő meg sértődötten nézett vissza. Ezt játszottuk kb 3 percig, majd ő is elmosolyodott. Nyerteeeeem! Sálálálálálálálá....jártam magamban örömtáncot. Oda mászott a kikészített cuccokhoz, és átnézte őket. Komoly fejjel bólogatott, miközben nézegette a ruhákat. Arcához emelte kezét és mutató ujjával dobolni kezdett arcán, közben csücsörített. Valamin nagyon gondolkozik. Nagyon cuki.
-Nem megy az a fekete, lapos cipő a ruhádhoz! Ide másik kell! -mondta magabiztosan, mint aki ért a dologhoz. Majd felállt az ágyon, rugózott kettőt és leugrott. Eltűnt a gardróbban, mikor vissza jött, kezében egy ugyan olyan magassarkút tartott, mint Lolának tettem ki.- Ezt kell felvenned. -jelentette ki, ellenmondást nem tűrő hangon. Nagy szemekkel néztem rá. Oké, tudom, hogy talpraesett hugom van, de velem szemben még sosem volt ilyen. Bólintottam egy halványat. Signál reklámba illő mosolyt villantott rám és ledobta magát az ágyra. Elkérte a laptopom, mert játszani akart. Bekapcsoltam neki, és oda tettem elé az ágyra. Amíg ő játszott, én kimentem a fürdőszoba elé és bekopogtam.
-Lolaaa?! Élsz még?! -kérdeztem, de válasz nem jött. Fülemet az ajtóra tapasztottam, és neki dőltem az ajtónak. Ami persze, hogy váratlanul kinyílt. Mondanom se kell, mekkora hasast toltam. Lola röhögött de annyira, hogy még a könnye is kicsordult. Nem hiszem, hogy ez normális, hogy egy ember ennyiszer esik el, le, meg még mit tudom én, miket művelek.
-J-j-jól va-vagy? -kérdezte barátnőm dadogva, mert még mindig annyira röhögött, hogy beszélni is alig bírt.
-Ja, persze. Csodásan! -morogtam.- Szerintem ez már beteges, hogy ennyire vonzom a földet! El kell mennem egy dokihoz...-gondolkoztam hangosan. Lola felsegített a földről. Csak most néztem rá, és meg is értettem, hogy miért volt eddig bent. Már kész volt a sminkje és a haja is. Nagyon csinos volt, igaz csak a törölköző volt rátekerve, de így is az volt. Jules lehet, jobban örülne, ha így menne...Na jó, nem leszek perverz! Nem akarom tudni, a szexuális magán életüket. Ha egyáltalán van már olyanjuk. Ki tudja..Ők! Haha..Hogy én milyen vicces vagyok?! Nagyon nem...Inkább abba hagyom a magammal való beszélgetést mert ez ijesztő. Vissza mentünk a szobámba, ahol Zo még mindig, ott feküdt ahol akkor mikor kimentem, és szinte belemászott a laptopomba. Lola oda lépett az ágyhoz és kérdő tekintettel várta, hogy megmutassam neki, melyik az ő ruhája. Rá böktem a kék szoknyás összeállításra. Felkapta, majd be galoppozott a gardróbba, ahol kihúzott egy fiókot és elővette fehérneműit. Igen már saját fiókja van, sőt még szekrénye is! Mondom, hogy félig már itt lakik! Én is elkezdtem átöltözni. Nem fürödtem le, mert úgy vagyok vele, hogy két órája fürödtem, nem pazarolom fölöslegesen a vizet. Úgy se csináltam semmi olyat amitől büdös lettem.Felöltöztem, majd szóltam Zoenak, hogy kikérjem a véleményét, de mint ha a falnak beszéltem volna. Nagyából ötször szóltam neki, de semmi. Fejbe dobtam egy plüss macival. Hogy került ide plüss maci? Jaaj, biztos Loláé. Mindegy is, a lényeg, hogy hatásos volt, mert egyből felkapta a fejét.
-Na, végre, hogy figyelsz! Hogy nézek ki? -kitártam karjaim és forogtam egyet a tengelyem körül.
-Mi az, hogy végre?! Nem is szóltál! -öltött nyelvet Zo.
-Még egyszer ne, mert levágom! -kacsintottam rá.- Na, de, hogy festek? -kérdeztem meg még egyszer, mosolyogva.
-Nagyon csinos vagy. -mosolygott ő is.- De vedd fel a cipőt is, légysziii! -nézett rám kiskutya szemekkel. Sóhajtottam egyet, majd felvettem azt a két cipőt, ami tuti, hogy megfognak ma ölni. Biztos vagyok benne, hogy kitöröm a nyakam! Eltipegtem az ágytól ,mert ráültem, hogy feltudjam venni a magassarkút. Megálltam Zoe előtt. Elismerően bólogatott.
-Jézus! Te így is tudsz kinézni?! -hallottam a hátam mögül. Hátra fordultam, majd Jules képébe mutattam a világon, már oly jól ismert jelet. A középső ujjam. Amúgy ne lepődjetek meg, hogy bent van a lakásban, de nem csengetett vagy kopogott. Mivel születésünk óta szomszédok vagyunk, ezért van saját kulcsa a házhoz, hogy ha elmennénk nyaralni vagy valami, át tudjon jönni. Régen azért kellett átjönnie, hogy megetesse, meg elvigye sétálni puszedlit a kutyánkat. De szegénykém elpusztult, jó pár évvel ezelőtt.
-Igen, én is szeretlek! -nevette el magát, én is követtem és nevetve öleltem meg legjobb barátom. Miután kiszorította belőlem a szuszt, Zoe volt a következő áldozata. Ő már az ágyon ugrálva várta, hogy Jules oda lépjen elé és bele ugorhasson a karjába. Igen, Zo rá is úgy tekint, mint ha a bátya lenne és Jules is Zoera. Már mint ő huga ként kezeli, nem bátya ként.
-Juleeees!! -hallottuk Lola hangját, majd magát a lányt is, ahogy barátja felé rohan. Hozzátenném, hogy magas sarkúban! Egy kib*szott Heroo a csaj! Hosszú csókot bonyolítottak le és mikor elváltak egymástól, Zoe törte meg a csendet.
-Fúúúúúj!! Legközelebb légy oly szíves, és tegyél le, mielőtt itt gusztustalankodtok! Nem akarom közelről látni! FÚÚÚJ! - kisebb monológja végén, úgy csinált mintha hányna. Mi csak nevettünk rajta. Persze ő is elnevette magát. Eszembe jutott, hogy én még nem sminkeltem ki magam, így gyorsan -haha, jó vicc! Át tipegtem ebben a rohadt magassarkúban- átmentem a fürdőbe. Soha nem sminkelem magam. Bulikra csak egy kis alapozó, szempilla spirál, szájfény. Meg néha kihúzom a szemem. Most se tettem másképp. Gyorsan megcsináltam ezt az alapsminket, majd kifésültem a hajam. Azt se szokásom túlzásba  vinni. Általában vagy kivasalom, vagy simán úgy hagyom ahogy van -hullámos, és imádom! Most úgy döntöttem, csak hagyom ahogy van. Vissza mentem a szobába, ahol jókedvűen beszélgettek a többiek. Ekkor tűnt csak fel, hogy Zoe még mindig a pizsamájában van. Ma még át sem öltözött?! Jesszusz-maris...van 10 percünk nyolcig, Tay bármelyik pillanatban itt lehet. Nem elég, hogy még azt se tudja, hogy el kell  fuvaroznia a mamámhoz a hugom, de még nincs is kész! Basszus...De gáz lesz. "Helló Tay, mit szólnál ha meglátogatnánk a mamám?! Csak addig amíg kidobjuk a hugom. Király lesz, kapunk sütit meg minden!" Már előre ég a fejem!
-Zoe Goldwin! Mit művelsz te még mindig a pizsamádban?! -förmedtem rá szegénykére. Egyből lepattant az ágyról és futott át a szobájába. Utána mentem, hogy segítsek neki össze pakolni. Mire beértem a szobájába, már a melegítő nadrágját rángatta magára. Mindig abba megy a nagyihoz. Én közben össze dobáltam a plüssét ami nélkül nem alszik el, a váltó ruháját és tiszta fehérneműt. Megfordultam, hogy megkérdezzem kell e még valami, de sehol sem találtam. Ekkor csengettek. Baszki! Már itt is van?! Huuuu...Na Sophia, készülj fel! Kimasíroztam a szobából, mikor a fürdő előtt mentem el, láttam, hogy Zo épp mossa a fogát. Aha, akkor ezért tűnt el. Miközben mentem le a lépcsőn, majdnem kitörtem a bokám és elhagyta a szám egy "P*csába!" felkiáltás. Leértem az ajtó elé, és egy mosolyt varázsoltam az arcomra. Kinyitottam az ajtót, és Tayler izmos mellhasával találtam magam szemben. Felnéztem rá, egyenesen a két szép csillogó szemébe.