4. Fejezet

Valami zörög mellettem. Ez a zaj hozott vissza, abból a sötétségből, ahol eddig voltam. "Jézusom! Hol vagyok?! Miért vagyok vizes? Miért fázok ennyire? Héé, az én cuccom között kotorásznak?! Ki akarnak rabolni! Ne már, ennyire egy tolvaj se lehet paraszt, hogy kifoszt és még hagy is itt megfagyni...legalább egy k*rva pulcsit vagy valamit teríts már rám, te k*csög!". Ezek, és ehhez hasonló kérdések, gondolatok futottak át agyamon. A zörgés megszűnt, itt hagytak egyedül. Tehát akkor vázoljuk a helyzetem! Itt fekszek, valószínűleg éjszak, fogalmam sincs meddig lehettem ájult állapotban. Egyedül vagyok, tiszta víz a ruhám, teljesen átfagytam és gyenge vagyok...Még a szemem se tudom kinyitni, pedig próbálkoztam vele, elhihetitek. Egy hang nem jön ki a számon, sőt még kinyitni se bírom! Úgy tűnik örülhetek, hogy levegőt tudok venni. Gondolat menetem egy kéz szakítja meg, ami gyengéden a nyakam alá csúszik, majd a térdhajlatom alá is kerül egy. Óvatosan emel fel a földről. Mikor nem érzem magam alatt a hideg talajt, csak az erősen, de még is vigyázóan tartó karokat, kis meleg járja át testem. Jól esik, hogy nem a fagyos levegő simogatja bőröm, hanem az idegen meleg lehelete. Közelebb bújok hozzá, próbálok jobban átmelegedni. Jelen pillanatban azt is leszarom, ha egy gyilkoshoz vagy egy csöveshez bújok hozzá, csak legyen kicsit melegebb! Egyszer csak azt éreztem, hogy megint a hideg talajon vagyok. Sikerült nyöszörögnöm kicsit, de értelmes szavak nem hagyták el számat. Valamit rám terítettek, amitől már nem fáztam annyira. Az erős karok újra felemeltek,  de ha lehet, még erősebben szorítottak az idegen testhez. Biztonságban éreztem magam, mintha nem bánthatnának. Jó volt ez az érzés, nagyon rég éreztem ezt utoljára. Emlékek hada kavargott az agyamban. A fejemben lévő kivetítőn egy családot láttam, két kisgyerek akik a tenger partján játszanak, egy boldog önfeledt férfit és feleségét, akinek hasa kerekdet volt. Egy nagy és boldog család volt a "szemem" előtt.. Várjunk csak! Ez nem lehet tenger...Már emlékszem! Balatonon voltunk a nagybácsimnál nyaralni. Beckel egymást temettük homokba, meg fogócskáztunk a vízben...Anyáék itt még boldogok voltak. Nem is gondolták volna, hogy nem is olyan sokára ez mennyire megváltozik...Nagy mosollyal arcukon köszöntötték bácsikám és családját, akik ekkor értek le a partra. Testvéremmel rohantunk James bácsi felé, szinte feldöntöttük, akkora lendülettel öleltük át. Én derekánál, mert csak addig értem neki, Beck pedig jóval feljebb, kb a mellkasánál. Anyu a hasát simogatva, nagy és őszinte mosollyal az arcán hozta nekünk a törölközőket, amivel jól bebugyolált, majd egy ölelésbe zárt. Akkor járt át az a biztonság érzet, ami most is. Hiányoztak anyu ölelései, az igazi anyai ölelések, amiket oly rég éreztem utoljára....Egy könnycseppet éreztem legördülni az arcomon, ami a szél miatt elég gyorsan váltott kellemes meleg folyadékból, hideggé. Elegendő erőt éreztem magamban, így megpróbáltam kinyitni a szemem. Hát ebből csak egy erőtlen, lassú és lusta pislogásra futotta. De amit ez alatt az egy pillanat alatt láttam, teljesen elvarázsolt. Két, csillogó, smaragdzöld szemet pillantottam meg. A sötét miatt nem láttam az idegen arcát, de nem is érdekelt. Azok a szemek rabul ejtették a gondolataim, de nem csak azt. Szívem is hevesebben kezdett verni, ahogy megláttam a gyönyörű zöld szemeket. Az utolsó csepp aggodalmam is elszállt, hogy talán elrabolnak. Valahogy teljesen megbabonázott amit láttam, nem tudom ki lehet a megmentőm, -ha egyáltalán, tényleg meg akar menteni és nem elrabolni szándékozik- de furcsa mód, átjárta a testem a megnyugvás, ellazultam, bíztam az idegenben. Hagytam magam ellazulni, csak hagytam, hogy ő tartson és vigyázzon rám. Még mindig azok a gyönyörű szemek lebegtek előttem, és újra álomba merültem.

Kicsit rövid lett, bocsánat!! Hamarosan hozom a kövit!:) love&hug xx