14. Fejezet

 

Reggel arra keltem, hogy korog a gyomrom, de valami eszméletlen módon. Kimásztam a meleg takaró alól és lecsoszogtam a konyhába. Kerestem valami normális reggelit, ami most a gabona pehely volt. Elővettem egy tányért, a csokis gyogyókat, meg lehalásztam a szekrény tetejéről. Minek tároljuk mi a szekrény tetején?! Jaa...Megvan! Azért, hogy Zoe ne tudja mindet megenni. Kiöntöttem a tálba egy kicsit majd vissza tettem a helyére a dobozt, felöntöttem tejjel, bele dobtam egy kanalat a reggelimbe és átmentem a nappaliba. Lettem a kis asztalra a kajám és neki álltam keresni a távkapcsolót. Már öt perce keresem, de sehol sem találom. Hova az isten nyilába raktam?! Ekkor megpillantom a kanapé közepén, a keresett tárgyat. Jó, hogy nem szúrta ki a szemem! Huuu...Na, mindegy. Ledobtam magam, lábamat a dohányzó asztalra helyeztem és ölembe vettem a reggelim és majszolni kezdtem. Keresgéltem valami reggeli agyzsibbasztó mesét -pindúr pandúrok, imádlak- és bambultam a tv-t. Már vagy fél órája nézek ki a fejemből, mikor valaki lecsoszog a lépcsőn. Hugicám megáll a lépcső aljánál rám néz, de látszik rajta, hogy még azt se tudja hol van. Szana szét álló haja, belelóg a szemébe amit erősen dörzsölget, közben a konyha felé veszi az irányt. Egy nagy sóhaj hagyja el a szám, majd tesóm után indulok, hogy segítsek neki. A nyitott hűtő előtt áll, félre billentett fejjel, mikor beérek a konyhába és bámul be az óriási, hideg, fém dobozba. Felkapom és a pultra ültetem, minderre a reakciója egy akkora ásítás, hogy a fejem bele férne a szájába. Kipakolom a hűtőből a reggeliéhez szükséges dolgokat, majd nekiállok megkenni egy kenyeret, amire ráteszem a szalámit, meg minden mást amit még kivettem, majd lerakom az ebédlő asztalra, és a törpikét is a kajája elé ültetem. Vissza ballagok a tv elé és folytatom az értelmetlen mese bámulását. Így telik a délelőttünk, mese bambulással. Anya már reggel elment dolgozni, ami azt jelenti, hogy nekem kell ebédet csinálni. De túl lusta vagyok főzni...Jobb lesz, ha össze kapom magam, na meg Zoet és elmegyünk valahova a közelbe kajálni.
-Na, Zo szerintem kezdjünk el készülni és menjünk el valahova kajálni! -tudattam hugommal is a tervem.
-Miéééért? -kérdezte nyávogva.- Nem akarok felkelniii! -kezdett el hisztizni.
-Jobban örülnél, ha én főznék? -tettem fel a kérdésem, amire tudom is a választ.
-Mire várunk?! Gyere már, te lajhár! -pattant fel, és a lépcső felé kezdett futni. Össze húzott szemekkel meredtem alakjára, miközben követtem felfelé. Befutott a fürdőbe és elkezdte mosni a fogát, mellé álltam és gyengén tarkón vágtam. Nem kérdezett semmit, csak nevetett. Tudja, hogy miért kapta.
Felkaptam magamra az egyik kedvenc trikóm, egy farmer sortot és a fekete, feles dorkóm. Meg még egykét karkötő is a kezemre került a napszemüvegem meg a fejemre. Bele dobáltam a táskámba  a telóm, meg

pénztárcám és indulásra késznek nyilvánítottam magam. Lementem az ajtóhoz és miután megtaláltam a kulcsom felkiabáltam Zoenak, hogy jöjjön már. Őfelsége is leugrált a lépcsőn, bezártuk az ajtót és már célba is vettük a belvárost.
Közös megegyezés alapján, Fabio pizzázójába mentünk. Amint beléptünk a kicsike, de annál hangulatosabb olasz étterembe, ami az egyik ház aljába lett elbújtatva, Fabio -főnök és egyben az egyik főszakács is- nagy mosollyal köszöntött minket.
-Áhh Helló, tündérkéim!!- Zoet még meg is ölelgette. Tudni kell, hogy régen Beckel és a haverjaival rengeteget jártunk ide, most meg Zoval vagyunk rendszeres látogatók. A pizzájuk valami isteni!- Mi járatban? -furi, de ahhoz képest, hogy olasz, alig észrevehető az akcentusa. Lehet, köszönhető annak, hogy már gyerek kora óta itt él, de mindegy.
-Hali Fabio! Gondoltuk meglátogatunk, meg kicsit már éhesek is voltunk. -mosolyogtam.
-Rendben van tündérkéim. Akkor már is készítem nektek a pizzát! Lehet az én választásom, vagy el akarjátok rontani a napotokat azzal, hogy valami sznoboknak kreált förtelmet választotok?! -fordult még vissza a konyha lengőajtójából és kiabált át nekünk az egész éttermen keresztül. Nem igazán zavarta a dolog, hogy a fél étterem tele volt az előbb említett sznob barmokkal, akik szúrós szemekkel illették megjegyzését. Imádom ezt a pasit, tiszta hülye...
-Rád hagyjuk! -kiabáltam vissza, majd Zoeval helyet foglaltunk a törzshelyünkön, az egyik kisebb boxban a sarokban. Felvette a rendelésünk az egyik pincér, két perc se telt el és már a colánkat szürcsölgettük.
-Milyen volt a parton? -kérdezte Zoe, kis hallgatás után.
-Egész jó, bár egyszer elaludtam és Matt kicsit kiakadt. De ezt leszámítva kimondottan jó! -eszembe jutott Harry, és a vigyor, ami a képemre kiült, szerintem már irritáló lehetett a többi ember számára. Nem tudom miért, de nagyon megkedveltem. Lehet, hogy az is rájátszott, hogy előtte egy hétig a szemeivel álmodoztam meg hasonlók...Ki tudja?!
-Miért vigyorogsz ennyire? -kérdezte kíváncsi tekintettel Zo. Elmondjam neki? De ha ő is jelentet rendez? Aahj...Neki mindig mindent elmondok, akkor ezt se fogom magamban tartani. De csak finoman adagolom be neki a dolgot.
-Találkoztam egy sráccal, és egész jóban lettünk. -mosolyogtam mint a tejbe tök.
-Jujujuj, hogy hívják? -lelkesült fel hugicám. Na jó, lehet nem kéne nevet mondanom...
-Ööhm...Edward. -végül is, nem hazudtam. Az a második neve, vagy nem? De.
-Cullen? -kérdezte nevetve.
-Haha...de vicces. Styl...-a p*csába, majdnem kimondtam. Huhh...de mák, hogy feltűnt.
-Styles?! Hogy miiiiii ?! -hupsz, vagy még is meghallotta?
-Ha kussba maradsz, elmondom! De csak akkor, ha be tudod fogni a szád! -hajoltam közelebb hozzá. Minek titkolózok? Hisz ő is csak egy ember! Mi van velem?! Futott át az agyamon.
-Cserkész becsszó! -nézett rám csillogó szemekkel, és kisujját nyújtotta. Össze akasztottuk és megráztuk. Nálunk ez szokás, ha ígéretet teszünk a másiknak, akkor ezt csináljuk. Elmeséltem neki mindent, még a kiborulós részt is. Mikor végeztem vele, nem szólt semmit, csak felkelt és átült mellém. Szorosan átölelt.
-Sajnálom, hogy rosszul érezted magad! Az én hibám! -motyogta a mellkasomba. Magát okolja azért, hogy anyuék elváltak. Ha nem akkor születik meg, akkor is elválnak. Erről ő nem tehet! Annyira szeretem, még most is azzal foglalkozik, hogy nekem valami bajom volt, mikor az egyik szerelmével találkoztam. Épp vigasztalni akartam, mikor Fabio robogott ki a lengőajtón, kezében a pizzánkkal.
-Tündérkéim, itt a remekmű, ajánlom, hogy az egész elfogyjon! Különben bajok lesznek! -kacsintott ránk.
Majd mikor meglátta, Zoet, kivette a kezeim közül és felvette. Valamit a fülébe motyogott, amit nem értettem, de Zonak jobb kedve lett tőle és egy kis mosoly kúszott az arcára. Vissza ültette az eredeti helyére majd itt hagyott minket. Inkább nem kérdeztem semmit, csak raktam egy szeletet a törpe elé és neki álltunk megenni az egészet.
Miután befejeztük, fizettem és indultunk is haza felé. Egy zsúfoltabb utcán sétáltunk, mikor megállt tőlünk nem messze egy fekete kisbusz, és öt kapucnis -ilyen időben pulcsiban?! Ezek se normálisak!- alak mászott ki belőle. Kisebb sikítozó, őrjöngő tömeg vette őket körül. Mit sem törődve velük, próbáltuk átverekedni magunk a tömegen. Szorítottam Zoe kezét, féltem, hogy eltűnik a sok ember között. Valaki meglökött, elvesztettem az egyensúlyom, és egy pillanatra elengedtem Zo kezét. Ennyi idő bőven elég volt arra, hogy elvesszen az egyre nagyobb tömegben. Neeee...
-Zoe! Zoe! Hol vagy?! Zoeee! Hol az istenben vagy? -kiabáltam, hátha meghallja a minket körülvevő nagy hangzavarban.Rengeteg ismeretlen arc nézett rám, hogy mit kiabálok, mikor az egész tömeg mást visítozik. Lökdösődve préseltem át magam az emberek között és kétségbe esve kerestem hugom.- Bocsi, nem láttál egy kislányt? -kérdeztem az egyik embert a sok közül, reménykedve, hátha látta.-  Kb ilyen magas -mutogattam a hasam környékén- barna hosszú haja van és..és...-kezdtem el dadogni, mert már pánikoltam, hogy tíz perce nem találom a nagy tömegben. Pár könny gördült le az arcomon, és remény vesztetten néztem fel a velem szemben álló kapucni idegenre. Aki annyira nem is idegen. Zöld szemeivel aggódóan fürkészte arcom, majd egy könnyed mozdulattal letörölte az arcomon éktelenkedő cseppeket.
-Sssss...Nyugi, meglesz! -mosolygott le rám, közben megszorította az alkarom. Szipogtam még egy kicsit, majd Harry segítségével, tovább folytattam Zoe keresését. Így csak könnyebb lesz, ha ő is segít. Neki több ember is segítene, mint nekem. Átvergődtünk a tömegen, de még mindig nem találtuk meg, közben meg-meg álltunk pár autogramot kiosztani. Vagy is Harry osztogatta én meg türelmetlenül vártam, hogy folytathassuk utunk. A tömeg kezdett feloszlani, és a sikítások is kezdtek alább hagyni. Ekkor egy ismerős kacaj ütötte meg a fülem.
-Istenkém! Ez Zoe! -kiáltottam fel megkönnyebbülten, Harry csak mosolygott. Körbe pillantottam, és megtaláltam az elveszett báránykát az egyik kapucnis srác karjában. Nagyban röhögtek, mikor oda értem hozzájuk.
-Zoe Goldwin! Még is mi a frászt képzeltél, mikor eltűntél? Mit beszéltünk meg régen?! Ha egy pillanatra nem figyelünk rád, akkor ott maradsz a seggeden ahol vagy! Nem kóborolsz el minden felé, ezzel a szívbajt hozva rám!! -keltem ki magamból, közben újra könny szökött a szemembe. Zoe csak bűnbánósan lehajtotta a fejét és kérte az őt tartó fiút, hogy tegye le. Most néztem csak meg, hogy ki is tartja a karjaiban a hugom. A döbbentség kiült az arcom, de az övére is, mikor rám nézett és felismert. Atya úr isten! Ilyen nincs! Ez komoly? Ezt nem hiszem el....